Néhány embert azt gondolja, hogy a tervezőknek van a legkönnyebb dolguk a világon. És ha belegondolunk valóban úgy tűnik, hogy nekik minden megengedett. De ez érthető, hiszen azért fizetik őket, hogy a hétköznapi megszokott életet, valami figyelemfelkeltő dologgal feldobják. Íme 15 tervező, akinek sikerült ezt elérnie: (és persze ők sem tökéletesek, néha ők is melléfognak)! 1. Teljes gázzal az emésztőrendszeren …
Továbbadmin
18 nevetséges iskolai dolgozat, ami egyáltalán nem úgy sült el, ahogy azt a tanárok várták
A gyerekekre és fiatalokra két dolog jellemző: kreativitás és mérhetetlen őszinteség. Mivel már igen fiatalon dolgozatot kell írniuk az iskolában, gyakran előfordul, hogy megpróbálják kivágni magukat és igazán elmés válaszok születnek (amire sajnos pontot nem lehet adni), azok a tanárok, akik már jó pár éve a pályán vannak, tudnának mesélni a feleletek során elhangzott illetve dolgozatok válaszaiban feltűnt ‘aranyköpésekről’. És …
TovábbEz a férfi természetesen úton szült meg egy gyermeket. A képek megolvasztották az emberek szívét egy pillanat alatt.
Első közös gyermekük érkezése miatt boldog egy házaspár az oregoni Portlandben. A kis Leót az egyik édesapja, a 34 éves Trystan Reese hozta világra, a másik édesapja, Biff Chaplow legnagyobb örömére. Trystan nőként született, de már tizenévesen érezte, hogy valójában férfi, de nem a megfelelő testben él. Bár felnőttként, hormonkezeléseknek köszönhetően külsejében is férfivá változott, a legutolsó lépést nem tette …
TovábbAz anyaság gyönyörei 11 fergeteges illusztrációban.
11 illusztráció ami bemutatja, hogy valójában milyen nehéz is anyának lenni. Természetesen nem hinném, hogy bármelyik anyuka is megbánná a gyermek vállalást. forrás
TovábbEmlékszel még az Olsen testvérekre? Felismerhetetlenné plasztikázta magát az egyik lány!
Ikrek de már szinte senki nem ismer rájuk. Azt szokták mondani mértékkel mindent szabad. Sajnos az Olsen lányok plasztika sebészetről, plasztika sebészetre jártak az utóbbi években. Ashely félúton ráébredt, hogy ez nem jó dolog és abbahagyta a plasztikai műtéteket. Kate azonban nem tudta abbahagyni a műtéteket. Az olsen testvérek között ma már bárki különbséget tud tenni. Kate mindig csak 31 …
TovábbAz ilyen nők a legalkalmasabbak a házasságra (12 ideális nőies vonás)!
Egy igazi nő képes örökre megváltoztatni az életünket. Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy megtalálja a nőt aki virág tud lenni a kopár sivatagban, kapaszkodj bele amennyire csak tudsz és soha, soha ne hagyd el azt! Nem minden nő viselkedik ésszerűen és hidd el, viszont ha egy nőben felfedezed ezt a 12 adottságot – soha ne engedd el, mert ő …
TovábbLakossági figyelmeztetés! Arra kérnek mindenkit, hogy ezt minél előbb ellenőrizze! – ha ilyen hangot hall este vagy napközben a lakásban azonnal hívja a 112-őt!
Azt hiszem nyugodtan írhatom, hogy soha nem látott méreteket öltenek Magyarországon a váratlan darázstámadások!Egész nap izzik a telefonom, élletveszélybe került családok hívnak akik pánikhangulatban vannak a telefon végén, hogy darazsak ezrei lepték el a házat, áttörve a plafont.Ebben az évben 5 családot kellett azonnali hatájjal ki lakoltatni, önkórmányzati lakást biztosítani, a katasztrófavédelem segidségével!Ami idáig egy évben sem fordult még elő! …
TovábbÍgy épültek a világ legnagyobb látványosságai, gigantikus építkezések következnek
Ezt a 13 épületet már minden ember ismeri, de kevesen látták, hogyan épültek. Most mutatunk nektek néhány képet az építés folyamatáról. Felkészültetek egy kis időutazásra? Akkor induljunk! forrás
Tovább11 szülő, akik hihetetlen lazasággal kezelik a dolgokat
Ezek a szülők aztán tudják, hogyan kell a gyereknevelést a lehető legjobban csinálni! Kellő lazasággal kezelik a dolgokat, legyen szó arról, hogyan veszik rá a lusta gyermeket a házimunkára, vagy arról, hogyan kezeljenek kínos dolgokat, mint például a nadrágzsebben talált cigipapír. Ők aztán nem szívbajosak, és humorosan, lazán veszik ezeket a problémákat. Gyermekes olvasóinknak üzenjük: Némelyik ötletet szerintem nem bűn …
Tovább15 legszebb szemű ember a világból… Nehéz nem a szemükbe nézni! :)
Ha a szem a lélek tükre, akkor ők mennyire jó lelkű emberek lehetnek? Melyikünk ne szeretne ilyen gyönyörű szemeket? Egyszerűen csodálatosak… forrás
Tovább