A 18 éves Victoire Macon Dauxerre egy átlatos francia középiskolás diák volt. Keményen tanult és készült a záróvizsgáira. Egy nap, amikor édesanyjával vásárolni ment, még nem tudta, hogy olyan dolog történik majd vele, amitől pokollá válik az élete. Azon a napon ugyanis Victoiret felfedezte egy modellügynökség. És a lányt, akinek az álma mindig is az volt, hogy egy párizsi híres …
Továbbadmin
15 Harry Potter mintázatú körömlakk, ami téged is igazi mágussá tesz
Míg néhányan kétségbeesetten küzdenek, hogy körmeiket valami egy színű lakkal bevonják, addig mások egyedi remekműveket hoznak létre. Csak elég néhány pillantást vetni ezekre a Harry Potter által inspirált köröm mintákra, már is felvetődik benned, hogy vajon ez miféle boszorkányság műve lehet!? Összegyűjtöttük nektek a legérdekesebb mintázatokat ebben a kategóriában.
TovábbKözölte a párjával, hogy terhes, majd kiderült, hogy a srác nemzőképtelen…
Több tucat átverős videója van ennek a párosnak, akik a neten csak a Viralbrothers néven nyomulnak , főként a youtubeon. A legtöbbször a srác próbálja a párját átverni, de most úgy gondolta a hölgy hogy revansot vesz, és átveri az átverőt. Amikor közli, hogy terhes, a srác teljesen kiakad, és nagy nehezen kiböki, hogy nemzőképtelen, és soha nem lehet gyermeke, …
TovábbEzt a kisfilmet nézi most a fél világ. Csak 4 perc, de kijózanító nagyon.
Egy animátorként dolgozó férfi, Jacob Frey igazán beletalált ezzel a videóval, mert 180 rendezvényen 50 díjat nyert el ez a felvétel. A videó legvégére, én is eldörzsöltem egy könnycseppet a szemem alatt. forrás
Tovább9 előtte-utána kép, miután kutyagazdivá válsz
Sokan együtt érezhetnek Jonhnal. Jonh egy Golden Retriever boldog tulajdonosává vált és állítása szerint ő a legaranyosabb kis szőrös gonosz, aki valaha is ismert. A képi illusztrációk magukért beszélnek, ahogy bemutatják Jonh mindennapjait a kutya befogadása előtt és után 🙂
TovábbSétálás közben világító Unikornis mamusz hódít most az interneten
Az interneten kicsit kutakodva belebotlottunk egy nem mindennapi mamuszba. Ha az nem lenne elég, hogy a mamusz külsejét egy Unikornisról mintázták, akkor ott van még benne a világító led panel, ami lépés közben világít. Aki tovább képtelen kendőzni felhőtlen rajongását az egyszarvúak iránt, annak jó hírünk van, hiszen most megszerezheti magának 35$ ellenében. Ha a képek megnézése után további infók …
TovábbAz anyuka bemutatja a kisbabának a család macskáját. A pici reakciója? Csodálatos!
Ha valakinek rossz kedve lenne a mai nap, gyorsan nézze meg az alábbi videót. Ilyen örömteli pillanatban ritkán lehet részünk. A tündéri kislány valósággal elolvad a termetes cicától, amikor az anyuka a kiságy fölé emeli a család kedvencét. Sokszor amikor újszülött érkezik a családban, a házikedvencek kissé másodlagossá válnak. Ilyenkor inkább a kisgyerek köré összpontosul a család figyelme, a háziállat …
TovábbIkreket szült ez az édesanya. Négyévesek voltak a picik, amikor valami megdöbbentőt vett észre!
A fiatal, kaliforniai anyuka teljes hétköznapi ember: szereti a gyerekeit, a férjét, és a mobiltelefonját! Egy nap gondolta, tesz egy kísérletet, hogy lássa, milyen hatással van a technika négy éves fiaira. Élte az életét, aztán egy pillanat alatt döbbent rá, mi történik. A fiatal, kaliforniai anyuka teljes hétköznapi ember: szereti a gyerekeit, a férjét, és a mobiltelefonját! Egy nap gondolta, …
TovábbÍgy néznek ki a kedvenc ételeink természetes élőhelyeiken
Belegondoltál már abba, hogy miként teremnek a kedvenc rágcsálnivalóid? Vagy épp a legkedvesebb egzotikus gyümölcsöd? A kesudióról sejtetted, hogy így terem? Na és a pisztáciáról, vagy a szezámmagról? Pisztácia Földimogyoró Fekete bors Mangó Kesudió Szezámmag Fahéj Kivi Mandula Kelkáposzta forrás
Tovább10 sokkoló rajz a mai modern társadalomról
Két román férfi létrehozott egy rajzfilmsorozatot a mai szatirikus társadalomról. Ezek a fotók képviselik a véleményüket a háborúról, a politikáról, és az emberek bűneiről. A mű számos díjat megnyert már, mivel sok olyan témát boncolgat, amiről nem esik szó a médiában.. Szerelemből házasodni Két börtönlakó. Az orvoslás napjainkban A gonosz átírja a törvényeket A politikus igazi véleménye. A régi nagy …
Tovább