admin

16 fotó, amik tökéletesen mutatják, hogyan változnak a dolgok az idő múlásával

A világon semmi sem képes ellenállni az idő múlásának. Bár szabad szemmel legtöbbször láthatatlan ez a folyamat, valójában minden körülöttünk lévő dolog szépen lassan, napról-napra változik. Ezt néhány akkor és most fotó segítségével tudjuk bemutatni leginkább, melyek szavak nélkül, rendkívül lényegretörően mutatják az idő félelmetes erejét. 1. Az amerikai Crawford Notch hegyszoros képe 1939-ben és 2019-ben. 2. Telefon régen és …

Tovább

Újabb vírus indult meg Afrikából. A halálozási aránya közel 90 százalék!

Guineában észlelték az úgynevezett Marburg-vírust. Ez egy veszélyes kórokozó, mely vérzéses lázat okoz. A halálozási aránya átlagosan 50%, azonban voltak régiók, ahol a fertőzöttek 88%-a meghalt. A marburgi vírus ugyanabba a csoportba tartozik, mint az ebola. A vírus már többször is felütötte a fejét az elmúlt években. Fertőzötteket jelentettek Angolában, Kenyában és Dél-Afrikábna. A marburg tünetei közé tartozik a magas …

Tovább

13 barátságos kulisszafotó olyan színészekről, akik esküdt ellenségeket játszottak a filmekben

Ellenségek a filmben, de barátok a valóságban. Ez szinte minden olyan filmre igaz, melynek cselekményében két színész karaktere éles ellentétben áll egymással. Ritkán fordul elő, hogy a filmekben ellenséget játszó színészek a valóságban is kerülik egymást, de például Tom Cruise-zal és Val Kilmerrel éppen ez történt a Top Gun című filmben. Általánosságban azonban elmondható, hogy minél feszültebb a kapcsolat a …

Tovább

19 férfi, akik nagyon jól néztek ki fiatalon

A hírességek általában nagyon odafigyelnek magukra, és a legtöbben még 50-60-70 éves korukban is nemcsak fittek, de rendkívül vonzóak. Milyenek lehettek akkor fiatal korukban? Sokan közülük olyan jól néztek ki, hogy biztosra vehetjük, futottak utánuk a nők. 1. Mark Ruffalo 2. Daniel Day-Lewis 3. Ben Stiller 4. Iain Glen 5. Bill Nighy 6. Gary Oldman 7. Peter MacNicol 8. Dick …

Tovább

16 érdekes és meglepő tény a bolygónkról, térképeken keresztül

A földrajz szó hallatán általában mindannyiunknak unalmas domborzati térképek vagy statisztikák jutnak az eszünkbe, pedig a valóság az, hogy a földrajz ennél jóval több izgalmat rejt magában. 1. A kannabisz jogi helyzete a világban. (2021. július 1-én) Szín szerint a zöldtől a pirosig: megengedett, dekriminalizált, orvosi célokra engedélyezett, önkéntes alapon tilos és tilos. 2. Milyen hangokkal utánozzák a békákat a …

Tovább

18 alkalom, amikor a szerencsétlen körülmények egybeesése költséges kudarcokat eredményeztek

Az életben mindenre készen kell állnunk, az örömteli pillanatokra és a váratlan kudarcokra egyaránt. Elvégre, sosem tudhatjuk, hogy melyik sarkon melyik vár majd ránk. Vannak, akiknek egyszerűen nincs szerencséjük, mások azonban látszólag ujjat húztak Fortunával, hiszen olyan látványos kudarcokba futnak, amik nem is lehettek volna ennél drágábbak és fájdalmasabbak. 1. Valaki belement ebbe a 630 millió forintos Aston Martinba. 2. …

Tovább

18 Tweet, ami bizonyítja, hogy a felnőttkor mégsem olyan klassz, mint gyerekként gondoltuk

Gyerekkorban a felnőtt élet igazi főnyereménynek tűnik: saját fizetés, saját lakás, annyi fagylaltot ehetünk, amennyit csak akarunk, és senki sem mondja meg, hogy meddig nézzük este a TV-t. Ahogy azonban 30 éves korhoz közeledik az ember, hirtelen rájön, hogy a menzás ebéd és a délutáni egy óra alvás az, ami a legjobban hiányzik az életből. 1. Twitter Profil Onnan tudtam, …

Tovább

14 fotó a híres filmek forgatásairól

Bár ma már sok alacsony költségvetésű videoklipet, sőt akár komplett filmeket is a kamerás okostelefonok segítségével rögzítenek, nem volt ez mindig így. Régen a mozizás világa egy sokkal összetettebb művészeti forma volt, különösen akkor, ha a speciális effektekről vagy a fantasy filmek forgatásáról volt szó. 1. Javier Bardem a Skyfall (2012) forgatásán. 2. Az atomrobbanás forgatásához használt modell a Terminátor …

Tovább

12 dolog, aminek a valódi célját csak az internetes okostojások tudták megmondani

Bármennyire is művelt emberek vagyunk, akkor is lesznek olyan dolgok a világban, melyek képesek meglepetést okozni vagy összezavarni bennünket. A szülők vagy nagyszülők padlását takarítva például számtalan ilyen holmiba botolhatunk, melyek a titokzatos kinézetükkel valódi rejtvényt jelentenek a fiatalabb generációk számára. A jó hír azonban, hogy mindig van megoldás! Ilyen esetben például célszerű feltölteni egy képet az adott dologról az …

Tovább

17 alkalom, amikor a véletlenszerű fotók hirtelen a reneszánsz remekművek modern megfelelőjévé váltak

Bárkiből lehet művész, még akkor is, ha nem szándékosan ez az életcélja. Olykor elég például egy fényképezőgépet vagy kamerás mobiltelefont ragadni és a jó időben kattintani ahhoz, hogy olyan páratlan fotót hozzon létre az ember, amit még a legprofibb fényképészek sem lennének képesek leutánozni. 1. Nem könnyű elkapni egy ilyen pillanatot. 2. Ezt a fotót „anya és gyermeke”-nek neveztük. 3. …

Tovább