Felkavaró állítások egy magyar boncmestertől. Azt eddig is tudtuk, hogy ez egy kemény, embert próbáló szakma, de ilyen körülmények között csoda, ha valaki józan ésszel képes végezni a munkáját…
„Most végül is mit takarítasz? Orvosi műhibákat vagy halottakat?” – kérdeztem kedves Boncmester ismerősömtől.
„Mindkettőt…” –hangzik a válasz.
Nincs mit meglepődni a kérdésen. Ugyanis tényekről beszélünk, mint a halál. Mind tisztában vagyunk az elkerülhetetlennel, azt azonban kevesen tudjuk, mi történik testünkkel a kórházban, miután elkönyvelték a halált. Egy nem túl kellemes utazásra viszem az olvasót, egy olyan ember vallomása alapján, aki minden nap a halottakkal foglalkozik.
„Túl sokat láttam már…”
Neki elhisszük! Nem sokan találkozunk például halott csecsemővel. Persze nem mintha akarnánk! De egy boncmesternek muszáj! És ez nem a legszörnyűbb dolog, amit egy nap lát. De mi lehet rosszabb a látványnál?
Az, ha tudjuk, hogy a csecsemő könnyen életben maradhatott volna, ha nincsenek műhibák, vagy figyelmetlenség! Ha az orvosok öt perccel hamarabb futnak be munkahelyükre. Mi lehet felháborítóbb? Aláírni egy erkölcsös embernek a jegyzőkönyvet: „a halál oka fulladás”. Nem pedig „orvosi műhiba”.
„Rájöttem arra, hogy az orvosi műhibákat mi takarítjuk el…”
Szülésnél ott van például egy csecsemő, akinek a torkára köldökzsinór tekeredett. Azt mondják megfulladt. Pedig nem abba hal bele, hogy nem kap levegőt, hanem abba, hogy a köldökzsinór záródik el. Azon keresztül szerez be minden tápanyagot. Akár a csuklójára is rátekeredhetett volna.
Szóval úgy működik a dolog, hogy amikor én felmegyek két óra múlva az elhalt csecsemőért, és látom, hogy az orvos akkor érkezik meg, fizetett orvos, ezt hozzá kell tenni egyébként, mert már előre eltett egy halom lóvét, akkor öltözik be. Hogy legalább lássák. Egy ügyeletes orvos pedig lejegyzi, hogy a csecsemő meghalt.
De ez még nem a vége a történetnek. Van amikor hetekig kell várni a boncolásra, ilyenkor a hűtőkamrákat használják. A hűtőkamrában pedig plusz 4 fok van… A hűtőkamrában összes van lent négy hely, majd deréktáji magasságban újabb négy és végül fejmagasságban is. Ezt persze nem igen használjuk, mert ki az a barom, aki feje fölé emel egy nyolcvankilós testet. Ide általában csecsemő, méhlepény, áldozatok rongyai, ilyenek kerülnek. Volt hogy a nyolc használható helyre huszonnégy embert is beraktunk. Egy íratlan szabály van, amit be kell tartani, hogy fejjel lefelé hullát nem szabad tenni, mert akkor megjelennek a hullafoltok, megnyomódik, stb.
„Nincsen végtisztesség. Slaggal locsoljuk a halottakat és néha rongyokban visszük helyről helyre, hogy könnyebb legyen megemelni…”