Ennyi megtakarítása van egy átlagos magyar fiatalnak!

Akár tetszik akár nem, az élethez nélkülözhetetlen a pénz, ami sokkal könnyebben megy, mint jön.

Az embereknek hosszú és fárasztó órákat kell dolgozniuk azért, hogy egy kis pénzhez jussanak. A mai világban egyre nehezebb a megélhetés, főleg egyedül… úgy gyakorlatilag lehetetlen, ha csak nincs valami olyan képességed vagy ismeretséged, melyek hozzásegítenek egy jó fizetéshez.

Magyarországon sajnálatos módon elég kevés a minimálbér. Ezzel a pénzzel nagyon nehéz egy rendes lakást bérelni, ami nem akkora, mint egy lyuk, és viszonylag normális állapotban van.

Nem kell kacsalábon forgó palotának lennie, de ne is ázzon be semmije. A fiatalok csak és kizárólag úgy tudnak otthonról kirepülni, ha csapatokba verbuválódnak és közösen bérelnek ki egy lakást, melynek több szobája van, így megmarad a személyes, intim szféra.

Ez azért is jó, mert így a költségek annyi felé oszlanak, ahányan lakják a lakást. Persze ez sem egyszerű, mivel ahány ember, annyiféle szokása van, ennek tükrében pedig elég nehéz együtt élni.

Viszont ahhoz, hogy egy csapat barát mondjuk ki tudjon bérelni egy ingatlan szükségük van félre tett pénzre, ugyanis a legtöbb helyen két havi kauciót és az első hónap bérleti díjat is elkérik a tulajok, amik bizony nem két forint.

Egy idén készült statisztika szerint – mely az első negyedév adatait foglalja magába – a 19 és 29 év közötti fiataloknak átlagosan kb. 400-405.000 forint lapul a bankszámláján. Ezt további adatokra bontották és kiderült, hogy a 19-25 év közöttieknek nagyjából 300.000, a 26-29 év közöttieknek akár több, mint 500.000 forint megtakarítása is lehet.

Ma már egyre több fiatal próbál spórolni és megtakarításokat csinálni. A K&H adatai alapján a náluk bankoló fiatalok 55%-nak van félre tett pénze, ami 2 évvel ezelőtt mért adatokhoz képest jelentős javulás.

Általában azok a legtudatosabbak, akik a hónap elején kapott fizetésükből egy bizonyos összeget eltesznek. Azok, akik viszont olyan helyen dolgoznak, ahol a bérük épphogy elég a megélhetésre, sajnos nem rendelkeznek semmiféle tartalékkal. Ez nagyjából 17%-ot fed le a megkérdezett személyekből.

A tavaly végzett felmérés során a számok valamivel magasabbak voltak, ám ez az átlag 400-405 ezer forint se nevezhető kis dolognak. Persze a bank azt is hozzátette, hogy az adatok csak a megkérdezettek 55%-át fedezik, a maradék sajnos azt nyilatkozta, hogy nincs félre tett vagyona.

A bank próbált még jobban belebújni a témába és arra jutottak, hogy a fiatalok pusztán 31%-a tudna 6 hónapnál hosszabb ideig megélni a félre tett pénzéből. 34% úgy nyilatkozott, hogy egyetlen hónap is elegendő lenne ahhoz, hogy ezt teljesen elköltsék.

A megkérdezett fiatalok hasonló válaszokat adtak arra vonatkozóan, hogy mire fordítják ezt az összeget. 22% felsőoktatási tanulmányaira fordítja ezt a pénzt, 36% nem konkretizálta a dolgot, a fennmaradó százalék viszont lakhatásra fordítja.

A bank eddigi tapasztalatai szerint illetve a szakemberek szerint is azok a fiatalok, akiknek van kimondott célja, hogy mire szeretné fordítani a megtakarítását, sokkal ösztönsebben gyűjtögetnek, mint azon társaik, akik ok nélkül pakolgatnak félre. Előbbi csoportba tartozóknál pedig sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy nem fognak eme pénzhez nyúlni.

Persze nem mehetünk el amellett, hogy akadnak olyan fiatalok, akik egyáltalán nem becsülik a pénzt és kb. két kézzel szórják, mintha olyan könnyen jönne. Ők azok, akik bulikra, italozásra, fesztiválozásra, felesleges dolgokra, vagy rossz állapotban lévő kocsikra költenek, csak azért, hogy menőbbnek higgyék magukat.

Nos, ők egyáltalán nem minősülnek követendő példának, mivel csak tengnek-lengnek a világban és semmi céljuk nincs. Előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy minden amit elértek, egyenlő a nullával.

Te spórolós vagy?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏