Íme 10 ok, hogy miért jobb ritkábban takarítani

Statisztikai adatok alapján az emberek 94%-nak nagyon fontos a ház vagy lakás tisztasága. Vannak, akik heti szinten több órán át takarítanak azért, hogy az otthonuk csillogjon villogjon. Oroszországban ezt még komolyabban veszik, ugyanis eme nemzet otthona nem lehet sem piszkos, sem poros, sem semmilyen. Viszont sokan nem tudják, hogy a túlzott takarítás ártalmas is lehet. A mostani posztunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy elmondjuk milyen negatív hatások érhetnek, ha sokat takarítasz.

Bizonyos dolgok ártalmasak

1, Az ágynemű vasalás nagyon megterhelő és fárasztó munka. Tudósok szerinte pedig időpocsékolás is, ugyanis a vasalt lepedők, ágyneműhuzatok így nem szívják fel a nedvességet. Ennek az az oka, hogy a vasalás megváltoztatja az anyag szerkezetét. Míg a mosás meglazítja a szálakat, addig a vasaló magas hőfoka összenyomja azokat. Ennek eredményeként az emberek nem tudnak jól aludni a vasalt ágyneműben.

2, Még mindig folyik a vita arról, hogy a ruhákat magas hőmérsékleten kell-e vasalni. A fiatal édesanyák azok, akik szeretik a kisgyerekük ruháit magas hőfokon vasalni. Az tény, hogy a gőz képes megölni a baktériumokat, de a csecsemőnek nincs szüksége túlzott sterilitásra. Az első pár hónapban még lehet őket vasalni, de az idő múlásával ezt a szokást jobb elhagyni.

A túl alapos tisztítás veszélyes lehet az egészségre.

3, Nem szükséges olyan alaposan lesterilizálni a dolgokat az otthonunkban ugyanis ezzel nem csak energiát pazarolsz, hanem károsítod is vele az otthoniak egészségét. Bizonyos számú mikroorganizmusokra szükség van az immunrendszer megfelelő kialakulásához. Az egyre jobb minőségű és minden bacilust eltüntető fertőtlenítőszerek számának megugrásával párhuzamosan nőtt az allergia kialakulása is.

4, Az sem mindegy, hogy milyen mosogatószert használsz. Ha van benne triklosán, akkor jobb, ha azt kidobod. Egyes országok eme alapanyagú mosogatószer be van tiltva, mert hormonális rendellenességeket és allergiát okoz.

5, Sokan abban a hitben vannak, hogy a WC a ház legkoszosabb része, pedig ez nem igaz. A WC kagylót, és ülőkét elegendő heti egyszer takarítani. A konyhában viszont sokkal több baktérium van, mint azt bárki is gondolná. A konyhában lévő fiókok, szekrények kilincsei, a mosogató és a csaptelep 44-szer több káros mikrobát tartalmaznak, mint egy WC.

6, Ha minden egyes alkalommal, mikor egy tányér, egy pohár, vagy fazék belekerül a mosogatóba és te elmosod, akkor dermatitisz léphet fel. Ez egy olyan bőrirritáció, melyet a víz és a vegyi anyagok keveréke idéz elő. Hidd el, nincs azzal semmi probléma, ha egy kicsit elengeded magad és hagyod, hogy jó néhány mosatlan összegyűljön.

Kevesebbszer csináld azt, ami komoly fizikai erőfeszítést igényel

7, A nehezen hozzáférhető helyek tisztítása, a kényelmetlen pózokban való sikálás és egyéb tevékenységek elvégzése kockázatos lehet, főleg annak, akinek magas a vérnyomása. Szóval jobb, ha ezeket a munkálatokat kevesebbszer, vagy nagy szüneteket hagyva végzünk el.

8, Ízületi problémákat okozhat, ha puszta kézzel négykézláb próbálod felmosni a padlót. Kevesen tudják, hogy régen a háziasszonyok nyáktömlő-gyulladást kaptak mert rendszeresen térdepelve mostak fel.

9, Azoknak az embereknek, akiknek látásproblémáik vannak, fontolóra kell venniük a padló tisztítását. Az orvosok nem ajánlják, hogy a rövidlátók végezzenek el ilyen jellegű munkákat, mert még súlyosabb szemproblémák alakulnak ki, például retina leválás.

Oszd meg a feladatokat

10, Ha a pároddal élsz mindenképpen oszd meg vele a házimunkát. Kutatások szerint a férfiak még így is kevesebb házimunkát végeznek, mint a nők, de kiderült, hogy a feladatmegosztás pozitív módon befolyásolja a családi életet.

Bónusz: Sétálás az őszi színekben pompázó természetben, ahelyett, hogy megtisztítanád a vidéki házat.

Ha van vidéki házad és azt tervezted, hogy azt is kitakarítod, akkor most azonnal felejtsd el ennek a gondolatát. Tanulmányok szerint ha a lehullott faleveleket ott hagyod ahol vannak, akkor az ökológiailag pozitívan fog hatni a talajra. Ezzel nem csak termékenyebb lesz, de meg is véded a növényeket és a hasznos rovarokat hidegtől.

Te milyen gyakran takarítasz?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏