Képek

Egy fotós, aki a leglátványosabb reklámfotókat hozza létre anélkül, hogy elhagyná a stúdióját

Vatsal Kataria egy fiatal, 27 éves fényképész az indiai Újdelhiből, akiért már most sorban állnak a világ legnagyobb reklámcégei, nem is véletlenül. A srác ugyanis olyan virtuális valóságot képes megteremteni a saját otthonának falai között, amit bármelyik reklámplakát megirigyelne, ráadásul a hab a tortán, hogy szinte nulla forintból dolgozik, hiszen nincs szüksége rá, hogy távoli helyekre utazzon, például a sivatagos …

Tovább

21 édesanya, aki le sem tagadhatná, hogy ő egy édesanya

Biztosan Ti is észrevettétek már, hogy valamilyen különös oknál fogva az édesanyákat első ránézésre is könnyedén felismeri az ember. Ez javarészt talán azoknak a tipikus ‘anyás’ cselekedeteknek és húzásoknak köszönhető, melyet senki mástól nem láthatunk viszont. Meglehet persze, hogy ezek a kunsztok kissé bohókásak és ügyetlenek olykor, de hát nincs mit tenni, ettől válnak ők igazi édesanyákká…❤ 1.  ,,Az anyukám …

Tovább

14 kiskölyök, aki észjárásával még a sokat látott felnőtteket is megizzasztja

Bármennyire is kis, tanításra szoruló totyogósként tekintünk a gyermekeinkre, megesik bizony, hogy ők tanítanak bennünket. Na, nem a szó szoros értelmében persze, de észjárásukkal és furfangosságukkal, néha olyan szemszögből képesek megközelíteni egy-egy problémát vagy élethelyzetet, melynek láttán még mi, sokat látott felnőttek is csak pislogunk… 1.  Én kérek elnézést, URAM… ?2.  Az biztos… ?3.  Mennyire jogos…✋?4.  Csak meg kell venni …

Tovább

15 kép amely megmutatja, hogy a tanároknak is van ám humorérzéke

Hihetetlennek hangzik, de bizony a tanárok is emberek. Nekik is vannak érzelmeik, problémáik és humorérzékük is. Ki többé, ki kevésbé mutatja ki a viccesebb oldalát a tanórákon, van aki úgy viselkedik, mint aki karót nyelt, és van 1-2 kedvenc tanár, akik sosem riadnak vissza egy kis mókázástól. A következő példák vicces kedvükben lévő tanároktól származnak, akik tudják, hogy meg kell …

Tovább

Ennyit számít, hogy egy amatőr vagy profi fotós készít képet ugyanarról a pillanatról

Egy-egy jól sikerült Instagram fotó után hajlamosak lehetünk úgy érezni, hogy minden megvan bennünk, ami csak a profi fotóssá váláshoz kellhet. A helyzet azért ennél némileg komplikáltabb, a profi fotósoknak ugyanis nem elég szökőévente egyszer jó képet lőniük, minden fényképüknek átlagon felülinek kell lennie. Azt pedig, hogy mekkora is a különbség egy amatőr és egy profi fotós által készített kép …

Tovább

16 tipikus ‘női haj probléma’, amit a férfiak sosem fognak megérteni

A női lét nem csak móka és kacagás. Gondoljunk csak például a magassarkú cipők okozta kínzó fájdalmakra, a végtelen elégedetlenségre minden egyes tükörbenézéskor, vagy éppen a csodálatos fürtjeinkre, amik valamiért sosem úgy állnak, ahogy azt mi szeretnénk. Az alábbi vicces illusztrációk ezt, vagyis a női haj okozta problémákat igyekeznek bemutatni, valami nem mindennapi, egészen szatirikus módon…? 1. 2. 3. 4. …

Tovább

16 brutálisan őszinte nagymama, akik nem félnek kimondani, amit gondolnak

Nagymamák. A legbölcsebb, legkedvesebb rokonaink, akik minden alkalommal degeszre tömnek minket, és állandóan amiatt aggódnak, hogy eleget eszünk-e. Folyton ellátnak minket jó tanácsokkal, és erre kérni sem kell őket, jönnek azok maguktól. És még mi jellemző a nagyikra, azon kívül, hogy 1-2 pohár bornál többet sosem isznak családi összejövetelen, mert már annyitól fejre állnak? Hát az, hogy kegyetlenül őszinték. Néha …

Tovább

15 háztartási cikk, aminek a feltalálójának sürgősen Nobel-díjat kellene adni

Saját tapasztalataimból mondhatom, hogy a kreatív és praktikus holmikból egyszerűen sosem elég otthon. Nemcsak szórakoztató a használatuk, de a mindennapi életünket is megkönnyíthetik, így hosszútávon valódi kikapcsolódás velük az élet. Az alábbi listán éppen ilyen háztartási cikkeket gyűjtöttünk nektek össze, melyek annyira zseniálisak, hogy egyszerűen Nobel-díjat kellene adni értük a feltalálóiknak…? 1.  Fűtött fürdőszobatükör, ami így sose fog bepárásodni.2.  Kétoldalas …

Tovább

16 zseniális gyereknevelési trükk, amivel sokkal könnyebbé tehet a mindennapjaidat!

Rengeteg bölcsességekkel teli könyvet írtak már, hogy a gyereknevelés problémáira ötletes, egyszerű megoldásokat nyújtsanak, de a legjobb trükkök azok, amelyeket maga az élet szül és a szülők saját maguk fejlesztettek ki. Ezeket a nem mindennapi, ámde valószínűleg tökéletesen működő tippeket a Twitteren osztották meg a szülők, és mi most megmutatjuk nektek is. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy rengeteg jó tanácsot …

Tovább