Történet

bolti

A bolti eladó el sem hitte, mit tett a főnöke ezzel a nővel!

Megrendítő élményben volt része egy fiatal eladónak a szupermarketben. Megosztotta a neten, hogy mások is tudjanak róla! Jim jó magas pasas, sokan félnek tőle, de én 7 hónapja ismerem, tudom, hogy nagyon rendes fickó. Nemrég egy harmincas nő lépett be az üzletbe, két gyereket vonszolt maga után. Kócosak voltak, szakadt, piszkos ruhában, a nőnek ki volt sírva a szeme. Kóborolt …

Tovább
1000_001_20160223_215827

Egy kisfiú mérgében összetörte a fürdőszobatükröt – az édesanya reakciója több, mint megindító!

Ezt a bejegyzést egy bloggeranyuka azért tette közzé, hogy mindannyian tanulhassunk belőle. Egy veszekedés után, ami közte és a kisfia között történt, a gyerek dühösen bevágta a fürdőszobaajtót és a tükör összetört. A hölgy a történetet azért tárta a nyilvánosság elé, mert ebből minden szülő megtanulhatja, hogy a szeretet mindenek felett áll. Hogy a gyerek akkor is a kisebb marad, …

Tovább
bocai

Egy telt nő nyílt levele Bochkor Gábornak.

Felháborodott olvasónk levelét tesszük közzé, aki szerint méltatlan volt az a kijelentés, amit a minap Gábor úr kiejtett a száján. Rendkívül sok nőt / asszonyt, édesanyákat és nagymamákat sértett meg ezzel. ” Olvasom, amit ez a gyíkarc kifolyatott a száján. A kövér nőkről. Először nem reagáltam, de aztán mégis elém esett, hogy olvassam végig. Nem kellett volna… azaz, hogy mégis …

Tovább
196fb

Egy végzetes Facebook-poszt miatt veszítette el az anya a gyerekét. Megdöbbentő történet!

Ha életedben egy fontos és érdekes esemény történik, az, az első, hogy megosztod ezt a Facebookon? Légy óvatos, hiszen a világháló, amellett, hogy rengeteg lehetőséget tartogat, komoly veszélyeket is rejteget. A virtuális valóság korlátlansága annyira magával ragad, hogy már-már megfeledkezünk a biztonságunkról. Ne tárjuk fel életünk minden titkát az egész világ számára. Az alábbi történetben egy látszólag ártatlan kattintás miatt …

Tovább
hajlektalan

A hajléktalan elvitte a talált pénztárcát a címre és Anita jutalmul pofon vágta.

Kedves Anita, ott Miskolcon,  a Petneházi utca környékéről! Itt a képen maga Csuha Ferenc helyi hajléktalan látható, akinek bevallása szerint minden nap meg kell küzdeni az életéért. A szállás nem gond, tűri fagyot, az esőt , de a kajáért menni kell, betegen is. Ezekben a hideg napokban egész nap megy – mint az Urbán lelke – hogy meg ne fagyjon. …

Tovább
eev342434234

5 ember, akinek biztosan rosszabb éve volt mint neked, íme az év legdurvább sztorijai!

1. Egyszer randiztam egy lánnyal, aki fogszabályzót hordott. Amikor oda jutottunk, hogy a szájával kényeztetett, észrevettük, hogy egy kis drót kitört a fogszabályzójából. Szép nagy lyukat fúrt a belém odalent… – Robin Mopli Sjökise, Facebook 2. Egy étteremben dolgoztam és az egyik hölgy vendégünk kiment a mosdóba, ahol elég sok időt töltött. Mielőtt elmentek, megemlítette nekem, hogy valaki behányt a …

Tovább
1000_0081-094-00000-0023-41780-77931_20151123_114828

Amikor a lelkem meghal egy kicsit… Valahol ..egy rendelőben…

Amikor a lelkem meghal egy kicsit… Valahol ..egy rendelőben… Reggel 8 óra 30 perc… Betegszállítók kopogtatnak…nyolcvanon túli nénit hoznak ..messziről….átadják..átveszem a papírokat….kiültetik a váróba…foghíjas székek. még….félig tele a váró….a szélső székre ül…botját és jobb időket látott kis táskáját maga mellé teszi a székre..öreg,,kék foltos kezeit összekulcsolva vár…. Adatfelvétel….kérdezek melléülve kedvesen..halk riadt hangú válaszok…nyugtatom..nem lesz baj….vérvétel és vizsgálat..semmi más… Kérdezem jó …

Tovább
szas

Megölelte a halva született a babáját, a többi már történelem

Csodaszép történetnek lehetünk szemtanúi, amely bemutatja hogy az anyai szeretet mindennél erősebb.Nem véletlen, hogy az újszülötteket egyből az édesanya mellkasára teszik, ilyenkor az anya bőre, és a baba bőre ahogy érintkezik, nagyon fontos neurológiai, fizikai, és spirituális kötelékek alakulnak ki kettejük között. Az ember a saját gyermeke iránt már akkor érzéseket táplál, amikor még meg sem született, pont ettől olyan …

Tovább
nagymama

Egy fiatal lány elárulta nagymamájának, hogy a nagyapa megcsalja. Olvasd el, hogy mit tett a hír hallatán az idős hölgy

Egy fiatal lány egy nap látogatóba indult a nagymamájához, mivel nagyon jól kijönnek egymással, szinte mindent meg tudnak beszélni. A lány amiatt is kereste fel a nagyit, hogy meg tudja osztani valakivel az aggályait, a nehézségeit, problémáit. Fotó: Brianna McGurran Nemrég azonban meghallotta, hogy a nagymamája férje megcsalja, és azóta gyötrődik, hogy miként közölje a hírt. Miután a nagymama végighallgatta …

Tovább
lany-autoban-sir

Teherbe esett a fiatal lány, majd úgy döntött elveteti a babát. Ha kíváncsi vagy mi történt ezután olvasd el a cikket!

Ez az én történetem – csak egy dolgot kérek, hogy senki ne ítéljen el elsőre. Ha semmilyen kedveset, pozitívot nem tudtok mondani, inkább semmit nem mondjatok. Ne kövezetek meg, azért, amit most olvasni fogtok. „Egy évvel ezelőtt egy terhességi tesztet csináltam, ami pozitív lett. Egy teszt, amely megváltoztatta addigi életemet. A nők többségénél ez egy örömhír, én mégis úgy éreztem …

Tovább
error: