10 Magyar szokás amit elhagytam, amikor az usába költöztem

Egy magyar lány 17 évesen költözött ki Amerikába, a mai napig nem hord papucsot a házban. És felhoz még 9 szokást, amit elfelejtett.

szokasok

Kat Gal, egy magyar lány írta meg a Huffingtonposton, hogy mi az a 10 szokás, amit elhagyott, amikor az Egyesült Államokba költözött. „17 évesen költöztem ki az USA-ba, ahol 9 évig tanultam és dolgoztam. Aztán újabb bátor lépésre szántam el magam. Az elmúlt hat évben utaztam, bejártam a világot, mindig oda mentem, ahova a szívem húzott. Bár most már jó ideje nem az Államokban élek, Amerika nagy hatással volt a személyiségemre.” Hogy mi az a 10 magyar szokás, amit Kat elhagyott? Itt olvashatjátok:

1. Két- vagy háromfogásos ebéd
Magyarországon az ebéd a főétkezés. Általában 3 fogásos főtt ételt esznek: az első leves, a második a főétel és végül jöhet a desszert. Az USA-ban ez ellenkezőleg van, ott a vacsora a főétel. Az ebéd általában csak egy szendvics vagy saláta, gyakran azt is útközben eszik meg.

2. Papucs hordása a házban
Bár soha nem szerette, Kat is, mint általában a magyarok, ha hazaért, a cipőjét papucsra váltotta. A nagypapája mindig kiakadt, ha nem viselt papucsot, ezért is örült, hogy feladhatta ezt a szokást, amikor elköltözött Magyarországról. Kat felhívja a külföldiek figyelmét, hogyha meglátogatnak egy magyart, vagy elmennek egy jóga vagy tánc órára vagy bárhova máshova, ahol le kell venniük a cipőiket, akkor készüljenek fel rá, hogy felajánlanak nekik egy papucsot. És kötelező felvenniük.

3. Helyjegy a mozikban
Magyarországon a mozijegyek egy konkrét ülőhelyre szólnak. A népszerű filmekre az emberek általában korán érkeznek, vagy előre megvásárolják a jegyüket, hogy biztosan jó helyük legyen. Amerikában csak a moziban kell eldönteni, ki hova ül le. Ha a terem nincs tele, akkor néhány ülést mindig kihagynak egymás között az emberek. Magyarországon ezzel ellentétben gyakran vadidegen párok ülnek egymás mellett, pedig bőven van még szabad hely.

4. „Hello”-val elköszönni
A „hello” magyar megfelelője a „szia” (az angolban van egy hasonló kiejtésű kifejezés: „see ya”, ez körülbelül annyit jelent: majd látlak), de a „hello”-t is gyakran használják a magyarok. A „hello”-t és a „szia”-t használják találkozáskor és elköszönéskor is. Össze akarsz zavarni egy angolul beszélőt? Kezdd a beszélgetést „Sziá”-val és zárd „hello”-val.

5. Kiöltözni a szupermarketbe
Felejtsd el a sminket. Az Egyesült Államokban teljesen normális, hogy az emberek az edzőruhájukban vagy akár a pizsamájukban menjenek le a sarki zöldségeshez. Mi az hogy, még akár az iskolába is elmennek a pizsama nadrágjukban. Magyarországon Kat sem sétált be soha a boltba a futó nadrágjában, az USA-ban azonban már nem tartja ezt cikinek.

6. A Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot
A magyarok december 24-én díszítik fel a karácsonyfát. Szenteste ajándékoznak és a magyar hagyományok szerint a Jézuska vagy az angyalkák hozzák az ajándékokat. A Mikulás nem része a magyar karácsonynak, ő december 6-án tesz édességet a gyerekek bakancsaiba. Amerikában ez teljesen máshogy van: már december elején feldíszítik a karácsonyfát és a Mikulás hozza az ajándékokat, de csak karácsony első napján, december 25-én.

7. Névnapot ünnepelni
A magyarok nemcsak a születésnapot, hanem a névnapot is ünneplik. A naptárakban a hagyományok szerint minden egyes napra jut egy-két keresztnév, ezeken a napokon ünnepelnek, igaz nem csapnak akkora bulit, mint a születésnapokon. Nincsenek gyertyák és nem számolják az éveket. Mivel az USA-ban nem ünnepelik a névnapot, Kat is lemondott erről.

8. Személyigazolvány nélkül bulizni
Magyarországon 18 éves kor után lehet törvényesen alkoholt inni, de a legtöbb helyen nem foglalkoznak ezzel. Kat szerint bár a szabályok szigorúbbak lettek és lehet, hogy elkérik a személyid a boltban, ha túl fiatalnak tűnsz, egy kocsmában soha nem fogják elkérni a személyid.

9. Elbújni Húsvét Hétfőn
Kat röviden elmagyarázza, hogy mi is az a locsolkodás: a hagyományok szerint Húsvét hétfőn a fiúk meglátogatják a lányokat, elszavalnak egy rövid verset, megkérdezik, hogy szabad-e locsolni, és egy kis vízzel meglocsolják a lányokat. A lányok cserébe festett tojást adnak a fiúknak. Manapság azonban a fiúk olcsó parfümökkel fújják be a lányok haját, a lányok pedig csoki tojással és néha pénzzel „fizetnek” a
locsolásért. A büdös parfümök elől pedig egyre több lány próbál elmenekülni.

10. Nem megkérdezni mindenkitől: Hogy vagy?
Magyarországon nem szokás csak úgy szóba elegyedni bárkivel. A pénztárostól senki nem kérdezi meg kedvességből, hogy van. A magyarok csak akkor kérdezik meg, hogy vagy, ha tényleg érdekli őket a válasz. Amerikában a „Hogy vagy” egy rutin, amit elvárnak, de igazából nincs mögötte mélyebb tartalom. Nem is illik annál hosszabban válaszolni, hogy „Köszi, jól. És te?”.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏