10+ megdöbbentő változás Észak- és Dél-Koreában, a szétválásuk óta eltelt 70 év alatt

Koreai szakemberek szerint „mindenki szeret Észak-Koreáról beszélni, mert bármit mondhat”. Ez tulajdonképpen igaz. Az olyan hírek ugyanis, mint a „Kim Dzsongun maga lőtte le az egyik miniszterét” vagy hogy „bejelentette, hogy az űrhajósai sikeresen landoltak a Napon”, egyszerűen nem ellenőrizhetők.

13. Phenjan vs. Szöul

Felülről nézve mindkét város hatalmas metropolisz benyomását kelti. Phenjan toronyházai gyakorlatilag nem sok mindenben különböznek a Szöulban találhatókkal.

12. Általános nézet

Hasonló a helyzet a két várost elválasztó folyóval is. A szöuli hidaknak azonban van egy tragikus hátrányuk a phenjaniakkal szemben, mégpedig, hogy itt követik el az öngyilkosságok nagy részét a dél-koreai emberek. Ez egyébként azért történik, mert a déli országban olyan magas a társadalmi verseny, hogy csak két cél van: az önmegvalósítás és a siker, ezért, ha valakinek ez nem sikerül, nagyon nehezen viseli.

11. Központi negyedek

Így néznek ki az üzleti negyedek a két ország fővárosában.

10. Külvárosok

És ezek a külvárosok. Érdekes módon az északiak nem fizetnek adót a kommunális szolgáltatásokért, és a házasság után ingyenes lakásokat kapnak az államtól, míg délen egy kis lakás ára átlagosan körülbelül 180 ezer dollár.

9. Divat

Az észak-koreai divatról sok furcsa információ kering az interneten, mint például, hogy a nők nem viselhetnek nadrágot, és csak bizonyos frizurák közül lehet választani. Ettől függetlenül náluk is vannak divatos ruhák, melyek általában csak a gazdag koreaiak számára elérhetők, míg az ország nagy része az olcsóbb, kínai árusoktól szerzi be a ruhákat. Észak-Korea egyébként körülbelül 50 évvel le van maradva Dél-Korea divatjától, amit egyébként a világ egyik legstílusosabb országának tartanak.

8. Oktatás

Az észak-koreai oktatás egy előkészítő és tíz kötelező tanévből áll. Aztán a zsenik és a kiemelkedő hallgatók egyetemeken folytatják tanulmányaikat, a többiek pedig munkába állnak. Az iskolákban a nyugati irodalmat és történelmet is tanítják. Bár a nyugati életmód példájaként gyakran afrikai országokat használnak.

Dél-Koreában ezzel szemben 12 évig tanulnak a diákok, az ország egyetemei pedig a világ legjobb egyetemei között vannak, és a világ minden táján élő tudósok is arról álmodoznak, hogy egyszer itt dolgozhassanak majd.

7. Munka

A koreaiak majdnem ugyanúgy töltik a munkaszüneteiket, ez a két ország szétválása óta eltelt több mint 70 évben sem sokat változott. Észak-Koreában az átlagfizetés körülbelül 3 dollár, és az ételeket kuponok alapján osztják szét az emberek között. A déli átlagfizetés körülbelül ezerszer nagyobb.

6. Kultúra

A dél-koreai kultúra olyan jelenségei, mint például a K-pop, egyenesen sokkolja az északról érkezett menekülteket. Dél-Korea egyébként 3 hónapos tanfolyamot kínál minden hozzájuk menekült észak-koreai számára, hogy ezzel segítse őket alkalmazkodni a modern világ mindennapjaihoz.

5. Étel

Észak-Koreában nincs éhínség , de a gyümölcsök és zöldségek hiánya figyelemre méltó, mivel mindenki csak almát és káposztát fogyaszt. Szintén figyelemre méltó a fehérjebevitel hiánya, egyes elméletek szerint ezért van az, hogy az északiak alacsonyabbak, mint a déliek. Fehérjeforrásként Észak-Koreában az emberek általában békákat és teknősöket esznek, míg Dél-Koreában a hagyományos ételek mellett az európai gasztronómia is megtalálható.

4. Közlekedés

Egy mítosz szerint Phenjanban csak 3 metróállomás van, és ezeket is csak arra használják, hogy a külföldieket utaztassák rajta. Ez azonban hazugság. Az észak-koreai metró egy évvel idősebb, mint a dél-koreai, és bárki használhatja.

Észak-Koreában lehetetlen autót vásárolni. A gépkocsikat itt a munkában elért sikerek jutalmazására használják, vagy munka célból adják oda valakinek. Az emberek ezért kerékpárt és tömegközlekedést használnak helyette.

3. Elektronikus eszközök

Észak-Koreának saját elektronikus eszközei vannak, például saját logós tévék, laptopok és okostelefonok. Ezeket általában Kínában gyártják, majd észak-koreai logókat nyomnak rájuk. Természetesen nem mindenki engedheti meg magának, hogy ilyen készülékeket vegyen.

2. Szabadidő

Igen, ez igaz: Észak-Koreában is vannak golfpályák, bár a közönséges lakosok nem játsszák ezt a sportot, valószínűleg a többségük azt sem tudja, mi az a golf.

Mindenki tudja azonban, hogy mi az a vízi park.

1. Következtetés

Annak ellenére, hogy Észak-Korea meglehetősen elszigetelt ország, nem kell mindent elhinni, amit róla mondanak. Például az interneten népszerű “műholdas fotó“, ami azt mutatja, hogy Dél-Koreához képes Észak-Korea tulajdonképpen egy fekete folt, valójában utólagos retusálás miatt lett ennyire kontrasztos.

Végezetül nézd meg a híres észak-koreai romantikus vígjáték, a “Kim elvtárs elrepül” című film előzetesét. Ez biztosan megváltoztatja az országról alkotott elképzelésedet! 😀

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏