10 trükk, amivel az Apple olyan terméket ad el nekünk, amit egyébként nem engedhetnénk meg magunknak

2020-ban a Forbes szerint az Apple immár tizedik alkalommal lett a világ legértékesebb márkája. A vállalat jelenleg több, mint 2 trillió dollárt ér, míg az olyan nagyágyúk, mint a Coca Cola vagy a Samsung értéke például „csak” 80 milliárd dollár körül mozog. Az iPhone 11 bemutatását például minden eddiginél nagyobb figyelem követte, az eseményt csak a YouTube-on keresztül 5 millió ember követte élőben.

De minek köszönheti a vállalat ezt a népszerűséget és mivel éri el azt, hogy borsos árai ellenére mégis az ő termékeit választják a vásárolt? A Xsense-nál most ezeket az okokat próbáltuk meg összegyűjteni.

10. A felhasználók lustasága a cég sikerének egyik legnagyobb kulcsa.

Az iPhone és MacBook termékek a lehető legkönnyebben kezelhetők, mivel ezeknek a termékeknek az átlag célközönsége meglehetősen ,,lusta”. Nem akarnak semmit letölteni, telepíteni vagy konfigurálni, ezért az Apple mindent megtesz annak érdekében, hogy a felhasználóknak csak be kelljen kapcsolniuk ezeket a készülékeket, és máris mindent elérjenek rajtuk, amire csak szükségük lehet.

9. Az iPhone-ok sokkal gyorsabban „lejárnak”, mint más telefonok.

Amikor új iPhone modell érkezik, az Apple szerelmesei azonnal elnyomhatatlan kényszert éreznek rá, hogy megvásárolják azokat, és nem is csak a márka iránti hűségük miatt. A cég egyik marketing stratégiája, hogy pszichológiailag befolyásolja a vásárlóit: az új készülékek megjelenésével egyidejűleg az iPhone felhasználók észreveszik a jelenlegi készülékeik hiányosságait – lassabban tölt be a Facebook, nincs elég hely a készüléken a kényelmes szórakozáshoz, és így tovább Ennek valójában két oka van:

  • az új eszközök megjelenésével egyidejűleg általában új operációs rendszer is érkezik, mely rosszul kompatibilis a korábbi modellekkel. Ha a felhasználó új iOS verzióra frissít tényleg azt érzi, hogy a készüléke jelentősen rosszabb lett. Korábban a cég a telefonok akkumulátor idejével is trükközött, és bár állítólag ezt a felhasználók érdekében tették, hatalmas botrány keveredett ebből és kénytelen volt elállni a régi készülékek ilyen módon történő befolyásolásától.
  • egy új modell megjelenése után a felhasználó akaratlanul is jobban koncentrál a jelenlegi készüléke hibáira, még azokat az apró kellemetlenségeket is észreveszi, melyek korábban nem szúrtak volna neki szemet. Ez szintén növeli az új iPhone készülék megszerzése iránti vágyat.

8. Minden márkaüzlet célja, hogy úgy néz ki, mint az üvegkocka a Fifth Avenue-n.

Az Apple Store-oknak nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelniük: bizonyos lépéstávolságra kell lenniük a város központjától, és a legnépszerűbb bevásárlóközpontok és sétálóutcák közvetlen közelében kell elhelyezkedniük. A formatervezést tekintve a skandináv minimalista stílusra támaszkodnak, és csak három anyagból készülhetnek: rozsdamentes acél, természetes fa és üveg. Az Apple Store-ok központja és mintapéldánya a New York-i Fifth Avenue-n található üvegkocka.

7. Az Apple nem is igazán a termékeket, hanem a velük kapcsolatos történeteket népszerűsíti.

Az Apple értékesítési taktikája maximális izgalmat vált ki azokból is, akiket egyébként nem igazán érdekel a márka. Egyetlen ilyen vállalat sem készít akkora eseményt az újonnan debütáló termékeinek, mint az Apple. A cég az ilyen eseményeket aktívan él a történetmesélés lehetőségével: narratívákat készít és történeteket mutat be azokról az emberekről, akik szeretik az Apple-t.

Az évek során a felhasználói tábor és a média egyre nagyobb elvárásokkal áll neki az ilyen Apple rendezvényeknek, melyet nem mindig sikerül teljesítenie a cégnek. A legjelentősebb visszaesés az iPhone 5 megjelenésekor volt tapasztalható, amikor a cég tulajdonképpen egy az egyben a 4-es készüléket próbálta meg újra eladni a vásárlóknak, minimális változtatásokat végezve a készüléken. Ekkor a cég telefonjai iránti kereslet jelentősen lecsökkent.

Ma már az Apple jobban koncentrál az új készülékei megjelenésére, mint eddig bármikor, és egyes összeesküvés elméletek szerint a készülékek megjelenésekor internetre kerülő vicces mémeket is maga a cég indítja útnak, hogy ezzel még inkább népszerűsítse termékeit az online felületeken. Lehet benne valami.

6. Az Apple Store-ok belseje félig üres.

Az okostelefonok és laptopok így nagyobb figyelmet kapnak, és jobban csalogatják az ügyfeleket. Nincsenek hagyományos értelemben vett pénztárosok, viszont a vásárlók bármelyik alkalmazottnál tudnak kártyával fizetni, készpénzzel viszont csak az arra kijelölt helyeken.

Akár egy egész napot is eltölthetünk az Apple Store-okben: sok amerikai ember számára ez a napi rutin részét képezi. Bemennek a boltba, majd szörföznek a neten és a leveleiket ellenőrzik, a cég pedig nem gátolja őket meg ebben, mivel ezzel is növekszik az emberek márka iránti lojalitása.

5. Az alkalmazottak az Apple saját taktikáját használják: megközelítés, felderítés, jelenlét, figyelés, vásárlás.

Az ügyféllel folytatott interakcióhoz az alkalmazottak emlékezésen alapuló mnemotechnikát használnak: megközelítik az ügyfelet, felderítik az igényeit, megmutatják a megoldást, meghallgatják a kérdéseiket, majd levezénylik a vásárlást.

4. Az Apple Store alkalmazottaknak nem elég megmutatniuk, hogy hol van az adott készülék, amit a vásárló keres.

A cég biztos benne, hogy a vásárlóknak nem tetszene, ha az eladók csak egyszerűen elmondanák, hogy hol található az adott termék, amit keresnek. Fontos, hogy odakísérjék a vásárlókat a keresett készülékhez és a lehető legudvariasabb módon segítsék őket mindenben – akár magának a készülék főbb funkcióinak a felfedezésében is.

3. A kék pólók állítólag a bolt elitségét mutatták.

Az Apple technológiáját sokan a kiváló minőséggel és dizájnnal azonosítják, ám a márkának sokáig komoly problémái voltak a munkaruhákkal kapcsolatban. Sokáig egyáltalán semmilyen összhang sem volt a dolgozók munkaruháját illetően – az első ilyen lépést maga az alapító tette meg: a dolgozók számára levehető ujjú nylon dzsekiket készíttetett, amik könnyedén mellénnyé alakíthatók voltak. Nem meglepő módon, ez nem okozott túl nagy örömöt az alkalmazottak körében.

2. Erre a bűnözők is felfigyeltek.

Nem egyszer fordult elő, hogy a tolvajok Apple Store eladónak öltözve az ikonikus kék pólóban egyszerűen hátra mentek a raktárba és észrevétlenül csempészték ki onnan az iPhone-okat. Kínában még rosszabb volt a helyzet: ott 2011-ben nemcsak a készülékeket, de még az Apple Store-okat is hamisították. Az országban összesen 22 hamis „alma” üzletet kellett bezárni, melyekről senki nem mondta volna meg, hogy nem igazi Apple bolt. Az alkalmazottak kék ruhában dolgoztak és az üzletek is meglepően jól kidolgozottak voltak. Egyébként még maguk az alkalmazottak is biztosak voltak benne, hogy hivatalos Apple Store-ban dolgoznak.

1. A filmekben az emberek mindig Apple készülékeket használnak, de a cég semmit sem fizet ezért.

2011-ben összesen 891 filmben, sorozatban és televíziós showban bukkant fel valamilyen Apple termék. A cég marketing vezetője, Phil Schiller megerősítette, hogy bár a cégnek vannak olyan alkalmazottjai, akik szorosan együttműködnek Hollywooddal, ők maguk sosem fizettek azért, hogy egyik vagy másik filmes cég reklámozza a termékeiket.

Bár a gyártók ki is takarhatnák a logókat vagy más tech cégek készülékeit is használhatnák, ennek ellenére mégis szívesen mutogatják az Apple készülékeket a filmjeikben, mivel ez egyfajta karakterességet ad az azokban szereplő színészeknek, a film maga pedig drágábbnak tűnik miattuk.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏