11 dolog, ami miatt egy nagytakarítás után is rendetlennek tűnik a lakásunk

Sokunk számára ismerős a helyzet: vége a nagytakarításnak, leülünk a kanapéra, hogy elégedetten körülnézzünk a tiszta házban, de valamiért mégsem vagyunk elégedettek. Bár látszólag nyoma sincs a pornak és minden a helyén van, de valami még sincs rendben.

Az Xsense-nél úgy döntöttünk, hogy végre utánajárunk, melyek azok a dolgok, amik miatt az otthonunk még egy nagytakarítás után is a rendetlenség benyomását kelti.

A 2000-es évek elején nagyon népszerű átlátszó vagy épp sötétített üveggel ellátott dohányzóasztalokról beszélünk. Egyrészt, bár segítenek a vizuális tér növelésében, másrészt a legapróbb rajtuk tárolt dolog (pl. újság az alsó polcon, stb.) is a rendetlenség hatását kelti. Ezenkívül az ilyen üveg dohányzóasztalok bonyolultabb karbantartást igényelnek, mivel minden ujjlenyomat meglátszik rajtuk. Sokkal jobb, ha fából készült asztalt veszünk helyette.

Igaz, hogy a szobanövények +100 pontot adnak hozzá a kényelem és frissességérzethez, de csak azok, amik jól el vannak helyezve, és amelyek rendesen vannak gondozva. Vannak olyan növények azonban, amiknek nem elég a virágcserép, és a tévéantennán vagy egyéb kiálló dolgokon keresztül felkapaszkodva utat törnek maguknak a házban. Egyesek még segítenek is nekik, pedig ezzel nem feltétlenül teszünk jót az otthonunknak, különösen, ha a felfutó növényt nem éri elegendő napfény. A levelein ráadásul por gyűlik össze, amit szinte lehetetlen letörölni.

1. Üveg dohányzóasztalok

A 2000-es évek elején nagyon népszerű átlátszó vagy épp sötétített üveggel ellátott dohányzóasztalokról beszélünk. Egyrészt, bár segítenek a vizuális tér növelésében, másrészt a legapróbb rajtuk tárolt dolog (pl. újság az alsó polcon, stb.) is a rendetlenség hatását kelti. Ezenkívül az ilyen üveg dohányzóasztalok bonyolultabb karbantartást igényelnek, mivel minden ujjlenyomat meglátszik rajtuk. Sokkal jobb, ha fából készült asztalt veszünk helyette.

2. Liánok

Igaz, hogy a szobanövények +100 pontot adnak hozzá a kényelem és frissességérzethez, de csak azok, amik jól el vannak helyezve, és amelyek rendesen vannak gondozva. Vannak olyan növények azonban, amiknek nem elég a virágcserép, és a tévéantennán vagy egyéb kiálló dolgokon keresztül felkapaszkodva utat törnek maguknak a házban. Egyesek még segítenek is nekik, pedig ezzel nem feltétlenül teszünk jót az otthonunknak, különösen, ha a felfutó növényt nem éri elegendő napfény. A levelein ráadásul por gyűlik össze, amit szinte lehetetlen letörölni.

3. Ottománok

A bútorüzletekben kapható ottománok nagyon csábítóak tudnak lenni. Mindannyiunknak van egy kép a fejében, hogy hova is tennénk őket, ám a legtöbb esetben végül csak porfogó lesz belőle vagy rögtönzött tároló, mivel mindent rápakolunk. Hogy lehet ezt kiküszöbölni? A legegyszerűbb, ha egyáltalán meg sem vesszük, helyette pedig inkább valamilyen puffot vásárolunk, vagy semmit.

4. Ruhákkal teli szék

Mindannyiunknak van egy olyan farmernadrágja, ami túl tiszta ahhoz, hogy a szennyesbe dobjuk, de túl koszos ahhoz, hogy visszategyük a szekrénybe. Az ilyen ruháknak találták fel a szekrényhez legközelebb eső széket, mely bár praktikus, valójában rendkívül rendezetlen hatást kelt. Célszerű azonban kialakítani inkább egy ilyen “mindenes” polcot a szekrényben, ahol a kíváncsi szemek elől gondosan elzárva tárolhatjuk az ilyen köztes ruhákat.

5. Álló ventilátor

A ventilátor egy pótolhatatlan eszköz, és igazából még az álló ventilátornak is számos előnye van, például a könnyű magasságállítás. Ettől függetlenül azonban egy ilyen ventilátor használata nehézkes, sok helyet foglal, és valamiért nagyon kilóg a belső térből. Alternatív megoldás lehet helyette egy oszlopventilátor, melyek bár a teljesítménye kisebb, és a magassága korlátozott, mégis sokkal jobban beleillik bármilyen térbe.

6. Vasalódeszka

Sokan szoktuk vasalás után kinyitva hagyni a vasalódeszkát, és nem ritka, hogy egyeseknél ez a szokás odáig fajul, hogy már teljesen természetesnek veszik a nyitott állapotban tárolt, polcként használt deszkát. Ettől persze hihetetlen mértékben rendetlennek tűnik a szoba, még ha az nekünk esetleg már nem is tűnik fel. Hogyan lehet elkerülni? Például egy gőzvasaló segítségével, amivel sokkal könnyebben, akár vállfára akasztott állapotban is tudjuk vasalni a ruhákat.

7. Szárító

Hasonló a helyzet a szárítóval. Mindennap kivenni és elrakni bizony elég idegesítő, ezért sokan egyszerűen el sem pakoljuk inkább. Logikus lépésnek tűnhet, de nem mindegy, hogy milyen szárítóval tesszük mindezt. Célszerű kis helyet foglaló, fából készült szárítót használni, ami jól beleillik a belső térbe és még akkor sem kelt olyan nagy rendetlen hatást, ha egyszer-kétszer elfelejtjük összecsukni.

8. Edények a mosogatónál

Sokan el se pakoljuk például a kedvenc bögrénket, elvégre hamarosan újra iszunk egy finom teát vagy kávét, és akkor újra elő kell venni. A mosogató mellett tárol poharak és edények (még ha tiszták is) azonban roppant rendetlenné teszik a konyhát. Ennek elkerülése érdekében azt javasoljuk, hogy a leggyakrabban használt bögrék és tányérok tárolásához válassz egy könnyen hozzáférhető szekrényt vagy polcot.

9. Zongora

Természetesen azokról a zongorákról beszélünk, amelyeken senki sem játszik. Sokan ismerünk ilyet. Az ilyen zongorákat évente egyszer nyitják ki vagy még ritkábban, az év többi részén pedig sima polcként és porfogóként funkcionál. Könnyű hozzászokni a látványához, de valamiért mégis mindig a rendetlenség hatását kelti, a tisztítása pedig nagyon körülményes és sok időt vesz igénybe.

10. Tükrös szekrény a folyosón

Ez az az eset, amikor a rendetlenség közvetlenül a küszöbön elkezdődik. Leggyakrabban először elkezdenek felhalmozódni a tükör közeli polcon lerakott tárgyak, amiknek egyébként külön helyük van a házban (pl. fésű, parfüm, ékszer, stb.), de így mégis könnyebb használni őket. Először csak egy fésűt hagyunk ott, aztán már a kedvenc kesztyűnket vagy sapkánkat, végül az egész bejárat környéke olyan lesz, mint a piac. Ennek elkerülése érdekében célszerű mellőzni a tükrös szekrényeket és helyette inkább közvetlenül a falra szerelni a tükröt.

11. Többszínű konyharuha

Legyen szó a konyhában használt ruhákról vagy a fürdőszobában felakasztott törülközőkről, ha sokszínű darabok lógnak szerte szét a házban, azok minden esetben kilógnak majd a belső térből és a rendetlenség hatását keltik. Azt tanácsoljuk, hogy helyettük inkább válasszunk egyszínű, lehetőleg semleges árnyalatú textíliákat – szürke, bézs és olíva. Ezek jól beleillenek majd a szobába. Ugyanez vonatkozik egyébként a szappanadagolóra és szappantartókra is. Minimális erőfeszítés kell csak a lecserélésükhöz, de a hát minden esetben látványos lesz.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏