12 egyszerű tény, ami alapjaiban változtatja meg az időről alkotott elképzeléseidet

Soha-senki se vonna kétségbe egy olyan alapvető dolgot, mint az ‘idő’. Bár teljesen magától értetődőnek vesszük, egy-két izgalmas tényszerű adat segítségével azért alaposan összekuszálhatjuk a róla alkotott, születésünk óta gondosan felépített elképzeléseinket. Az alábbi listán összegyűjtött 12 egyszerű tény is ehhez lesz most segítségünkre, a lista végére érve pedig biztos, hogy Te is teljesen más szemmel tekintesz majd a nagyvilágra, mint korábban…?

1. Amikor az első Csillagok Háborúja film megjelent, még javában embereket végeztek ki Franciaországban guillotine (nyaktiló) segítségével. 2. Hiába születik két ember ugyanabban a pillanatban a Földön, nincs kizárva, hogy ennek ellenére más napon lesz a születésnapjuk, köszönhetően az eltérő időzónáknak. 3. Martin Luther King és Anna Frank egyaránt 1929-ben született, épp úgy, mint a Tetovált lány, és az Egy csodálatos elme című filmek sztárja, Christopher Plummer, aki a valaha volt legidősebb Oscar-díjas színész. 4. Ha szigorúan nézzük, Kleopátra közelebb élt az első McDonald’s megjelenéséhez, mint a Gízai nagy piramis felépítéséhez. 5. Az 1851-ben írt Moby Dick című regényt megihlető bálna akár mind a mai napig életben lehet, köszönhetően annak, hogy a modern kutatások szerint egy grönlandi bálna életkora akár a 211 évet is elérheti. 6. Egy új-zélandi repülőgép ‘utazott az időben’: 2018. január 1-jén 0 óra 5 perckor indult útnak az auckland-i repülőtérről és 2017. december 31-én este 10 óra 16-kor landolt a hawaii-i Daniel K. Inouye Nemzetközi Repülőtéren. 7. A 18. században született amerikai elnök, John Tyler unokái mind a mai napig köztünk élnek, köszönhetően annak, hogy ő és fia is rendkívül idős korában vállalt gyereket. 8. A Warner Bros. már javában létezett amikor feloszlott az Oszmán birodalom. 9. II. Erzsébet brit királynő életében az Egyesült Államokban már 16 elnök váltotta egymást. 10. A Tiffany & Co. ékszercég idősebb, mint az Olasz Köztársaság. A Tiffany-t 1837-ben alapították, míg Olaszország 1861-ben lett egységes Olasz Királyságból Olasz Köztársaság. 11. Ha a Föld történetét egy naptári évre arányosítanánk, akkor december 26-án lenne esedékes a dinoszauruszok kihalása, és csak december 31-én 23 óra 35 perckor az emberiség megjelenése. 12. Végezetül pedig egy kis érdekesség: közelebb vagyunk 2033-hoz, mint 2000-hez. Ez csak azért érdekes, mert az emberek többsége még mindig a 90-es évekre gondol akkor, amikor valaki azt mondja, hogy „10 évvel ezelőtt”, pedig már a 2000-es év is 18 évnyire van tőlünk. Felkavaró, nem?! ? forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏