12 filmjelenet, amit a mai napig szégyellnek és kínosnak tartanak a színészek

A színészek élete tele van hírnévvel és csillogással, a fanatikus rajongók pedig szinte még a földet is megcsókolják, amerre járnak. A tévében látott siker és csillogás mellett azonban ritkán esik szó arról, hogy a hírnév felé vezető út általában korántsem leányálom. Ha megkérdeznénk például a leghíresebb színészeket, biztos azonnal tudnának mondani egy olyan kínos filmes jelenetet a múltból, amit legszívesebben az egész életükből kitörölnének.

1. Jude Law – „The New Pope”

A The New Pope című tévésorozat előzetesében van egy jelenet, amiben Jude Law egy fehér fürdőgatyában sétál a parton, miközben bikinis lányok veszik körül. A velencei filmfesztiválon a színész beismerte, hogy ez a jelenet eredetileg teljesen másképp nézett ki, a szereplőnek a tengerből kellett volna kijönnie, ám a rendező az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy extra fűszerként félmeztelen nőket ad a jelenethez. Ez nagy meglepetés volt Jude Law számára, aki nagyon aggódott, hogy mit fognak majd ehhez szólni a gyerekei.

2. Ryan Gosling – „Blue Valentine”

A „Blue Valentine” című drámában meglehetősen forró pillanatok láthatók Ryan Gosling és Michelle Williams között. Természetesen ez csak a tehetséges színészek munkája, semmi több, Ryan azonban kellemetlen módon az édesanyjával érkezett a premierre. Gosling úgy nyilatkozott: „Nem egy filmet néztem már meg anyámmal. Mivel mindig mellettem volt, ezért adtam neki egy iPod-ot. Amikor a pikáns jelenet kezdődött, egyszerűen csak megnyomtam neki rajta a play gombot, és eltakartam a szemét.”

3. Leonardo DiCaprio – „Don kocsmája”

A világhírű színész filmográfiájában van egy olyan film, ami meglehetősen szokatlan. 2000-ben DiCaprio egy alacsony költségvetésű fekete-fehér fimben szerepelt. A Don kocsmája című filmben DiCaprio egy rendkívül trágár, goromba gyereket játszik, aki durván beszél és kezeli a nőket. Nem meglepő tehát, hogy később maga a színész is beismerte, nagyon szeretné elfelejteni ezt a filmet.

4. Rupert Grint – „Harry Potter és a Halál ereklyéi”

Rupert Grint elismerte, hogy nagyon kínos volt számára az Emma Watsonnal közös csókjelenet. A színész úgy nyilatkozott: „Gondolni sem akarok erre. 9 éves korom óta ismerem Emmát, aki olyan számomra, mint egy nővér. Tehát a csókjelenet számunkra nagyon kínos helyzet volt. Emlékszem, ahogy egyre közelebb került az arca az enyémhez, csak arra tudtam gondolni: „Ó, Uram!” Nem is emlékszem semmi másra.”

5. Emilia Clarke – „Trónok harca”

Emilia Clarke szülei folyamatosan nyomon követték a lányuk sikerét, és természetesen egy epizódot sem hagytak ki a Trónok harcából sem. A színésznő azonban nem akarta, hogy a szülei meztelenül lássák őt, ezért figyelmeztette őket, hogy mely jeleneteknél kell eltakarniuk a szemüket. Sőt, Emilia a sorozat harmadik évada után módosította a szerződést, és nem volt hajlandó többé meztelen jelenetet forgatni. Legalábbis így ment ez a 6. évad 4. részéig, ahol a színésznő újra ledobta magáról a ruhákat, ám ekkor már elfelejtette figyelmeztetni erről a szüleit. Ironikus módon Emilia épp a szülei mellett ülve nézte ezt az epizódot. Nem lehetett kellemes számára.

6. Samuel L. Jackson – „Ördögűző 3.”

Samuel ma egy nagyon híres színész, aki mindig méltó filmekben játszik. Nem volt ez azonban mindig így. Az Ördögűző harmadik részében például egy olyan cameoszerep jutott neki, amiben az általa játszott karakternek még csak neve sem volt. Egyszerűen egy álombéli vak férfit játszott, akire a színész azóta is a karrierje egyik mélypontjaként gondol.

7. Amanda Seyfried – „Chloe – A kísértés iskolája”

A Chloe című thrillerben Amanda Seyfried egy nagyon nehéz feladattal szembesült – közeli kapcsolatba került a híres színésznővel, Julianne Moore-ral. „Számoltam a napokat a pillanatig, amikor forgatni kezdjük ezt a jelenetet” – mesélte Amanda egy interjúban. A két színésznőnek végül sikerült rávenniük a rendezőt, hogy a kezdeti tervekkel ellentétben némileg enyhébb legyen a jelenet, de a színésznők még így is kellemetlenül érezték magukat. „Az intim jelenetek mindig kínosak” – nyilatkozták.

8. Mia Wasikowska – „Fékezhetetlen”

A lázadó Shia LaBeouf-fal közös jelenetek egyáltalán nem voltak könnyűek a színésznő számára. Elmondása szerint színésztársa annyira belemerült a rossz fiú szerepbe, hogy nem mindig viselkedett megfelelően még a forgatási szünetekben sem. Mia annyira kellemetlenül érezte magát a színész közelében, hogy ki is akart lépni a filmből.

9. Jim Carrey – „Egy makulátlan elme örök ragyogása”

A legendás filmrendező, Michel Gondry egyszer elmondta, hogy a kedvenc jelenete, amikor a Kate Winslet által játszott Clementine hirtelen eltűnik. Carreynek azonban ez nem volt annyira kellemes, mivel nem figyelmezették őt rá, hogy a partere el fog tűnni, a színész tehát valóban megijedt, nem értette, hogy mi történik. Végül ez az őszinte reakció a filmbe is bekerült.

10. Terence Stamp – „Csillagok háborúja”

A híres színész csak azért vállalta el, hogy szerepet játszik a kultikus saga első epizódjában, mert nagyon szerette Natalie Portmant. Stamp remélte, hogy több közös jelenete is lesz a színésznővel, azonban végül egy sem lett ebből. A színész később elmondta, hogy már nagyon megbánta, hogy beleegyezett abba, hogy szerepeljen a filmben.

11. Anne Hathaway – „Szerelem és más drogok”

A Szerelem és más drogok című filmben a színésznőnek több jelenete is volt, amikor ruha nélkül kellett megjelennie a kamera előtt. Ann számára ez nem volt túl kellemes, undorító pillanatként emlékszik vissza arra, amikor idegen emberek előtt kellett levennie a ruháját. Kellemetlen volt továbbá, hogy minden vetkőzős jelenet forgatásakor elkenődött a sminkje, amit aztán 20-30 percig tartott helyrehozni.

12. Jake Gyllenhaal – „Szerelem és más drogok”

Meglepő módon Jake Gyllenhaal számára is nehéz volt ennek a filmnek a forgatása. Különösen az ágyjeleneteket illetően. Később a színész úgy viccelődött: „Akkoriban nagyon jó karriert futottam be, a legnehezebb szerepem mégis az volt, hogy úgy kellett tennem, mintha felizgulnék Anne Hathaway-től. De büszke vagyok rá, hogy sikerült.”  Ezt csak viccként lehet felfogni, hiszen Ann egy igazi szépség.


Bónusz: a színészek néha meglehetősen különös okokból bánnak bizonyos jeleneteket.

Eva Mendes egyszer egy mexikói akciófilmben szerepelt Johnny Deppel. Az egyik jelenetben a színészeknek csókolózniuk kellett. Eva később beismerte, hogy nagyot csalódott a jelenetben. Nem azért, mert Johnny nem csókol jól – épp ellenkezőleg: a színésznő sajnálta, hogy ilyen rövid volt ez a jelenet.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏