12 furcsa szokás az emberiség múltjából, ami ma már teljesen elképzelhetetlen

Sokan állítják, hogy „régen minden jobb volt”, de biztos így van ez? A történelemkönyvek lapjait fellapozva hamar rájöhetünk, hogy nem egészen, az őseinknek ugyanis sokszor olyan furcsa, bizarr, és néha egyenesen beteges szokásaik voltak, amik miatt hálát adhatunk az égnek, hogy nem az ő idejükben élünk, és mára ezek a szokások teljesen eltűntek a Földről.

1. Szakaszos alvás

Európában a középkorban teljesen másként aludtak az emberek. Ezt kétlépcsős alvásnak hívták, mivel – mint azt a neve is sugallja – két szakaszból állt. Az alvás első szakasza naplementétől éjfélig történt, majd 2-3 órára felkeltek imádkozni, olvasni, vagy a családdal és szomszédokkal szórakozni az emberek. Ezután jött az alvás második szakasza, mely egészen napkeltéig tartott.

2. Élő ébresztő

„Knocker-up”, így hívták azokat az embereket, akik az ébresztőórák szerepét látták el az ébresztőórák előtti időben. Ez egy létező szakma volt egészen az 1950-es évekig, az ebben dolgozó embereknek pedig az volt a dolguk, hogy az ügyfeleik által megadott időpontban a házukhoz menjenek, és botok, köpőcső, vagy kövek segítségével addig zajongjanak a ház előtt, míg az ügyfél fel nem ébred.

3. A fiúk is hordtak szoknyákat

A 16. és 19. század között teljesen normális volt szoknyába öltöztetni a fiú gyermekeket. Senki sem tudja, hogy pontosan miért, csak feltevések léteznek, hogy valószínűleg a ruhák magas előállítási költségei miatt, mivel egy szoknyát sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt megtervezni, mint egy nadrágot. Senki sem menekült ez elől: a leggazdagabb családoktól egészen a legszegényebbekig népszerű volt szoknyát adni a fiú gyermekekre, a képen például II. Miklós orosz cár fiát, Alekszejt láthatjuk, aki ugyanolyan szoknyát visel, mint a nővérei.

4. Chopin

Első ránézésre inkább valami kínzóeszköznek látszik ez a chopin nevű cipő, de valójában divatos lábbeli volt a középkorban. Az ilyen cipők talpa akár az 50 centimétert is elérhette, és a nők azért hordtak ilyet, hogy a szoknyáikat ne a koszos földön húzzák séta közben.

5. Egy kis vérzés, és minden jobb lesz!

Egészen a 2000-es évekig népszerű volt ez a gyógymód, melynek lényege nagyjából annyi volt, hogy az emberek megvágták magukat, és hagyták, hogy csurogjon a vérük, mivel úgy tartották, hogy ez segíti a különféle betegségek esetén történő gyógyulást. Természetesen ez nem így volt: a betegek sokkal gyengébbek lettek tőle.

6. Fürdés? Az meg mi?!

A legtöbb középkori európai országban az emberek nagyon féltek a betegségektől, amiket a vízből lehetett elkapni. A helyzet még rosszabb is volt: a tetveket Isten gyöngyszemeinek hívták és áldásként tekintettek rájuk. Nem, nem csak a szegény emberek csinálták ezt, a legnagyobb uralkodók is: I. Izabella kasztíliai királynő például büszkén mesélte, hogy életében csak kétszer fürdött: egyszer a születésekor, és egyszer az esküvője előtt. Létezik egy legenda, miszerint egyszer egy lovas megjegyzést tett a királynő piszkos körmeire, mire a nő így válaszolt: „Látnád csak a lábkörmeimet!”.

7. Közös fotó az elhunyttal

A fényképezőgépek megjelenése után az emberek egészen őrült módszert találtak arra, hogyan emlékezhessenek vissza könnyebben az elhunyt szeretteikre: a haláluk után még összeálltak velük egy közös fényképre. Az elhunytakat ilyenkor direkt úgy készítették elő, hogy a képen úgy tűnjön, mintha még mindig életben lenne: „természetes” ülő helyzetben, és nyitott szemmel, stb.

8. Radioaktív kozmetikumok

A 20. század elején a rádiumot és a tóriumot előszeretettel használták szépségápolási termékek, italok és ételek, stb. készítéséhez. Rendkívül sok radioaktív anyaggal készült termék volt kapható a piacon, és az emberek nagyon szerették őket, mivel az ilyen termékeknek nagyon meggyőző volt a reklámjuk.

9. Köhögésre heroin

Néhány évszázaddal ezelőtt a heroint ártalmatlannak vélték, és a morfium alternatívájaként használták. Bármelyik gyógyszertárban lehetett kapni, és elsősorban a köhögés enyhítésére használták, főként a gyerekek.

Csak később fedezték fel a heroin fogyasztásának káros hatásait, amiért 1924-ben aztán be is tiltották. Németországban ezzel szemben 1971-ig lehetett kapni a gyógyszertárakban.

10. Dohányzás a repülőgépeken

Bő 50 évvel ezelőtt az emberek bárhol képesek voltak dohányozni: otthon, az autóban, az irodában, de akár még a repülőgépeken is. Néhány országban, például Iránban továbbra is lehet dohányozni a repülőkön, de a legtöbb ország és légitársaság már szigorúan tiltja az ilyet. Nem is feltétlenül egészségügyi okokból, hanem sokkal inkább a repülőgép biztonsága végett: a dohányfüst teljesen eltömítette a repülőgépek szellőzőit, és ezeknek a takarítása, illetve cseréje túlságosan költséges volt.

11. Fürdőkocsik

Régen a nők annak érdekében, hogy elkerüljék a kíváncsi férfi tekinteteket a strandon vagy a tavak partján, ilyen fürdőkocsikat használtak. Ezek tulajdonképpen egyszerű lovaskocsik voltak, amiket a kocsisok a tengerbe vittek, ahol a nők magányosan fürödhettek, a kíváncsi szemektől távol.

12. WC-papír helyett régen kavicsokat használtak

Meg tulajdonképpen bármit. A WC-papír feltalálása előtt ugyanis az emberek azzal törölték a feneküket, amit találtak: ezek lehettek növényi levelek, kukoricacsövek, kókuszdió héj, juh gyapjú, régi ruhadarabok, szivacs, vagy csak simán víz, stb. Az ókori Görögország volt valószínűleg a legfurcsább, ott ugyanis tényleg kavicsokat és fadarabokat használtak erre a célra.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏