12 valóban létező állat, aminek a különleges képességét bármelyik szuperhős megirigyelné

Régóta tudjuk már, hogy nem minden hős visel köpenyt, de a jelek szerint még csak ruhát sem. Kiderült ugyanis, hogy a szuperhősök valóban léteznek, csak épp nem egészen úgy néznek ki, mint a hollywoodi mozifilmekben, sőt, igazából nem is emberek. Igen, az anyatermészet úgy döntött, hogy kicsit megtréfálja a folyton szuperképességekről álmodó embereket, és helyettünk inkább az állatoknak adja azokat a lenyűgöző különleges képességeket, amiket bármelyik Bosszúálló megirigyelné.

A Liked.hu-nál most 12 különleges állatot gyűjtöttünk össze, akik olyan különleges képességek birtokosai, amikről azt hittük, hogy csak a hollywoodi mozifilmekben léteznek – pedig nem, ez a valóság.

Ez a madár zuhanás közben támadja meg a zsákmányát, aminek nem sok esélye van kitérni előle vagy akár észrevenni őt, mivel a vándorsólyom ilyenkor akár a 322 km/h-ás sebességet is elérheti.

Csak összehasonlításképpen ez duplája a Magyarországon közlekedő Stadler FLIRT motorvonatok végsebességének.

12. Vándorsólyom – szuper sebesség

Ez a madár zuhanás közben támadja meg a zsákmányát, aminek nem sok esélye van kitérni előle vagy akár észrevenni őt, mivel a vándorsólyom ilyenkor akár a 322 km/h-ás sebességet is elérheti.

Csak összehasonlításképpen ez duplája a Magyarországon közlekedő Stadler FLIRT motorvonatok végsebességének.

11. Mimic octopus – átalakulás

A tudósok úgy vélik, hogy ez a faj a világ legintelligensebb gerinctelen élőlénye. A mimic octopus, vagy ahogy ők hívják, utánzó indonéz polip több mint 15 tengeri élőlény megjelenését és viselkedését tudja utánozni.

Sőt, a kutatók bebizonyították, hogy a mimic octopus azt is pontosan tudja, mivé kell átalakulnia ahhoz, hogy például elijesszen egy rátámadó ragadozót.

10. Sáskarák – szuperlátás

Ennek a ráknak a szeme 16 fotoreceptort tartalmaz (az embernek csak 2 van), ami lehetővé teszi számára, hogy megkülönböztesse az infravörös és az ultraibolya színt, valamint a lineáris és a kör alakú polarizációt is látni.

9. Hiénák – szuper emésztés

A hiénák könnyedén képesek megemészteni a csontokat, sőt még a halálos biológiai és kémiai mérgeket, például a lépfenét tartalmazó húsokat is. Emellett az emlősök között ennek az állatnak az egyik legerősebb az állkapcsa.

Bármit szétharapnak és bármit megemésztenek – nem nagyon kell válogatósnak lenniük.

8. Lantfarkúmadár – tökéletes hangutánzás

Ez a madár képes többek között utánozni a kutyaugatást, az autóriasztó hangját, a láncfűrész hangját, a babasírást és a puskalövést is – hogy csak a legérdekesebbeket említsük. Rendkívül ritka ugyan, de olyan eseteket is rögzítettek már, amikor a lantfarkúmadarak az emberi beszédet utánozták.

7. Vándoralbatrosz – szuper kitartás

A bolygó egyik legnagyobb repülő madarai egész nap képesek repülni anélkül, hogy bárhová is leszállnának. Szárnyfesztávolságuk akár a három métert is elérheti, így az albatroszok akár napi 1000 kilométert is képesek repülni.

Az ornitológusok úgy vélik, hogy egyes albatroszok életük során (10-30 év) többször is megkerülik a Földet.

6. Hegyi kecskék – szuperegyensúly

A hegyi kecskék csodálatos állatok. Bár megjelenésükben semmi furcsa sincs: egyszerű paták, nagyméretű szarvak, stb. – de akkor honnan származik ez a különleges képesség?

A válasz az állatok felépítésében keresendő, akiknek a könnyű súlyuk, a jó látásuk, a különleges patáik, amik nem morzsolják le a köveket és a lábaik, melyek erőteljes ugrást tesznek lehetővé mind hozzájárulnak ahhoz, hogy probléma nélkül megmásszák a szinte teljesen függőleges hegyoldalakat is.

5. Sisakos baziliszkusz – vízen járás

Nem hiába hívják ezt a gyíkfélét angolul „Jesus Christ lizard”-nak. Ez a gyík a villámgyors lábainak és a könnyű súlyának köszönhetően ugyanis akár 400 métert is képes futni a víz felszínén 12 km/h-ás sebességgel.

4. Tengeri uborka – halmazállapot váltás képessége

A tengeri uborka tetszés szerint szinte teljesen folyékonnyá válhat vagy megkeményedhet, annak függvényében, hogy a rá leselkedő veszélyhelyzet miatt épp melyikre van szüksége.

3. Laposférgek – szuper regeneráció

A laposférgek akkor is képesek helyreállítani a testüket, ha annak a 95%-a megsemmisült.

Kilencven! Öt! Százalék!

2. Fekete bendőshal (Black swallower) – szuper éhség

Ez a nagyjából 25 centiméteres hal egy falatra képes lenyelni egy akkora zsákmányt is, ami a saját testméretének a duplája vagy a saját testsúlyának tízszerese. Nem véletlenül van ilyen roppant bizarr, természetellenes sörhasa.

1. Medúza – halhatatlanság

A Turritopsis nutricula egy olyan hidraállat faj, ami érettsége elérése után leereszkedik a tenger aljára, ahol polippá alakul, majd később egy teljesen új, akár ellentétes nemű medúza képződik belőle. Ez a medúza tulajdonképpen képes visszatérni a születési szakaszába, majd újra megöregedni, ráadásul ezt a folyamatot korlátlan számban képes megismételni.

A Turritopsis nutricula az egyetlen élőlény a Földön, ami nem tud biológiai úton elpusztulni – kizárólag erőszakos úton halhat meg, például egy ragadozó tengeri élőlény által.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏