14 érdekes tény, ami úgy mutatja be a világot, ahogy sosem láthattuk korábban

Ma már bármit megtalálhatunk az interneten, de még ha el is olvasunk minden cikket, vagy megnézünk minden videót, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy a világ még ezután is képes lesz megtalálni a módját annak, hogy valamivel meglepetést okozzon számunkra.

1. Van egy „selyemtyúk” nevű tyúkfajta.

Úgy néz ki, mint valami plüssjáték, de a tényleg selyemnek látszó tollai mögött egy élő és lélegző tyúk lakozik, melynek egyéb szokatlan tulajdonságai is vannak: például a bőre és a csontjai fekete színűek, a fülei kékek és 5 lábujjuk van, míg az átlagos tyúkoknak csak 4.

2. Ez egy igazi kék bálna szív.

Ez az egyetlen kék bálna szív, amit sikerült épségben kinyerni, mivel az elpusztult bálnál általában az óceánok fenekére süllyednek. Ezt a szívet még egy 2014-ben partra sodort bálnából szedték ki a kutatók, akik mindent megtettek azért, hogy még a bomlásnak indulás előtt hozzájuthassanak ehhez a hatalmas szervhez.

Ez az szív egyébként 200 kilogrammot nyom, akkora, mint egy átlagos személyautó, és minden dobbanása 220 liter vért képes megmozgatni. Ennek ellenére a bálnák szívverése a leglassabb a bolygón élő összes állat közül: 4-8 dobbanás/perc.

3. Ha a pillangóknak lehetőségük adódik rá, megisszák a véred.

Talán már hallottál róla, hogy a pillangók egyik kedvenc étele a teknősbékák szemfolyadéka, de ezeknek a rovaroknak van egy másik sötét titka is: imádják a vért. Nyilván egy lepke nem fog vérző sebet ejteni valakin, de ha lehetőségük adódik rá, feltétlenül megisszák például egy elpusztult állat vérét, mert a vér olyan értékes ásványi anyagokat tartalmaz, mint a glükóz és a nátrium.

4. 1952-ben Wernher von Braun írt egy könyvet a „The Mars Project” címmel, amiben egy Elon nevezetű ember volt a telepesek vezetője.

A The Mars Project alapvetően egy kézikönyv arra, hogy miként kell expedíciót készíteni a Vörös bolygóra, illetve hogyan kell gyarmatosítani azt, de az egyik fejezetben a szerző arra is kitér, hogy a telepeseknek 10 főből kell állniuk és Elon nevű vezetővel az élen. Szerinted ez csak a véletlen műve?

5. Thor kalapácsa létezik, és tényleg csak az arra érdemesek tudják felemelni. De van egy kis trükk, amit tudni kell.

Allen Pan létrehozta Thor kalapácsát, és egy YouTube videóban meg is mutatta, hogyan működik pontosan. A kalapács elektromos mágneseket használ, amik meggátolják, hogy az emberek képesek legyenek megemelni, kivéve akkor, ha az ujjlenyomatuk benne van a készítő által létrehozott adatbázisban, mely hatására a elektromos mágnesek kioldanak és a kalapács emelhetővé válik.

6. A Fremdschämen egy német szó, amelyet nagyon régóta kerestünk.

A Fremdschämen egy német szó, mely azt az állapotot írja le, amikor valaki más viselkedése miatt érezzük magunkat kellemetlenül. Magyarán szólva akkor használjuk, amikor mi szégyelljük magunkat valaki más helyett.

7. Tudományos értelemben véve a macskák folyadékok.

A fizikában az olyan dolgokat nevezzük folyadéknak, amik képesek alkalmazkodni egy tartály alakjához, és nyomástól függetlenül megtartja a (közel) azonos térfogatát. A macskák pedig ilyen szempontból tényleg megfelelnek ennek a definíciónak.

8. Kiderült a KFC „rejtélye”.

Mindenki tudja, hogy a KFC csirkék receptje 11 gyógynövényt és fűszert tartalmaz. Nemrég egy Mike Edgette nevű Twitter felhasználó észrevette, hogy 5 „Spice” nevű lány és 6 „Herb” nevű férfi feliratkozója van a hivatalos KFC Twitter fióknak.

A férfi felfedezése azonnal bejárta az internetet, a KFC pedig megköszönte a férfi nyomozói munkáját, és egy festményt küldött neki ajándékba, melyen ő maga lovagol Sanders ezredes hátán.

9. Egy egész életet leélhetnénk úgy, hogy csak krumplit eszünk.

Ha egy közelgő apokalipszisre készülünk, akkor nem árt, ha a burgonya az elsők között szerepel a beszerzésre váró élelmiszerek listáján, mivel a burgonyában elegendő mennyiségű szénhidrát, rost, fehérje és vitamin található ahhoz, hogy táplálja a szervezetünket. A burgonya azonban önmagában nem tartalmaz elegendő zsírt, de a sütéséhez használt olaj ezt kárpótolja és így válik tökéletes élelmiszerré, melyet akár egész életünkön keresztül is ehetnénk.

10. Az Egyesült Királyásban „duplán hálás” falvak vannak.

Az Egyesült Királyságban 52 „hálás” település található. Ezek azok a falvak, ahonnan az első világháborúba indult összes lakó élve tért haza. A második világháború után 13 ilyen falu maradt, melyek a „duplán hálás” jelzőt aggatták magukra, és minden ilyen település közelében egy tábla hívja fel erre, illetve az óvatos közlekedésre a járművezetőket.

11. A rapcsaták az 5. században jelentek meg.

A rapcsaták olyan énekversenyek, ahol a résztvevők a lehető legütősebb szöveggel igyekeznek megszégyeníteni egymást. Érdekes módon már az 5. században is rendeztek ilyen versenyeket, ahol 2 költő sértegette egymást szemtől-szemben. Az veszített, akinek gyengébb volt a szövege a másiknál.

12. A világ legkisebb hóembere mindössze 2,7 mikron magas.

Az összehasonlítás végett: az emberi haj vastagsága 75 mikron. Ennek a hóembernek a létrehozásához a tudósok 3 szilícium-dioxid gömböt helyeztek egymásra, melyek egyenként 0,9 mikron méretűek voltak. A szem és a száj ionsugárral, a karok és az orr platinából készült.

13. A krokodilok és az aligátorok nem halnak meg öregség miatt és örökké nőnek.

Egyes állatoknak úgynevezett „elhanyagolható öregedése” van, ami azt jelenti, hogy elméletileg örökké is élhetnek. Például a krokodilok nem halnak meg öregség miatt, és egész életükben folyamatosan növekednek, minél több ételt fogyasztanak. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy például 1000 éves krokodillal találkozzunk, mivel a legtöbb állat az éhség, betegség, vagy más ragadozók miatt jóval hamarabb elpusztul.

14. A valaha élt legnehezebb ember 635 kg-ot nyomott.

A valaha élt legnehezebb ember a világon Jon Brower volt. Legnehezebb pillanatában a férfi 635 kg-ot nyomott. Képzeld csak el: 12 éves korában már 133 kg volt. Érthető okokból ez a rekord súly rengeteg problémához vezetett, például, amikor kórházba került, 13 emberre volt szükség ahhoz, hogy ágyneműt cseréljenek alatta.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏