15 ember, akinek a kíváncsisága érdekes felfedezésekhez vezetett

Számos olyan találmány vagy történelmi jelentőségű felfedezés létezik, melyeket teljesen véletlenül hoztak létre az emberek. A svéd mérnököt, Georges de Mestral-t például egy közönséges bojtorján inspirálta arra, hogy feltalálja a tépőzárt, amikor séta után megpróbálta kiszedni azt a ruhájából. A mikrohullámú sütő feltalálása is legalább ennyire kalandos, de nem feltétlenül kell tudósnak vagy mérnöknek lennünk ahhoz, hogy hasonlóan hasznos és érdekes felfedezéseket tegyünk.

1. ,,Sokáig nem értettem, hogy mire való ez a rész a bevásárlókocsikon, aztán az egyik eladó megmutatta.”

Ha a bevásárlókocsi már tele van, ennek a segítségével egy kosarat csíptethetünk az alsó fém rúd és a kampók közé, ezzel megnövelve a rendelkezésre álló helyet a vásárláshoz.

2. Prágában minden lámpaoszlopnak van egy sorszáma, hogy az emberek könnyebben be tudják jelenteni a hibás lámpákat a szolgáltatónak.

Csak be kell diktálni a számot, és néhány perc múlva már érkezik is a szerelő csapat. Ennek köszönhetően több száz balesetet kerülnek el évente.

3. A tenyésztett lazacok húsa valójában fehér és szürke.

A vöröses-rózsaszínes színárnyalatot mesterségesen hozzáadott színezékek segítségével érik el, hogy még vonzóbbnak tűnjenek a vásárlók számára.

4. ,,Az esőkabátok azért feltűnő, élénk színűek, hogy könnyebben észre lehessen venni az embereket (például egy zebrán átkelve) egy heves esőben is, nem azért, mert a gyártók ilyen rossz ízlésűek.”

5. A bolygón található összes hangya súlya nagyjából megegyezik a bolygón található összes ember súlyával.

6. William Shakespeare „Rómeó és Júlia” című darabjában nincs erkély jelenet, mivel akkoriban ritkaságnak számítottak. Az eredeti változatban Romeo csak egy ablak előtt állt.

7. A macskáknak is vannak szájkosaraik, melyeket főként azért használnak, hogy az állatorvosi rendelőben ne okozhassanak sérülést az orvosoknak.

8. Az Eminem becenév valójában csak az énekes kezdőbetűi: M & M (Marshall Mathers)
9. ,,Ma tudtam meg, hogy néz ki egy katicabogár lárva.”

10. Tudtad, hogy Paul Rudd-nak van egy 14 éves fia, Jack, aki majdnem pontosan ugyanúgy néz ki, mint ő?
11. A Nokia 1865-ben alakult, jóval azelőtt, hogy a mobil- vagy hagyományos telefonokat feltalálták volna. Eredetileg papírgyártó cég volt.

12. ,,A nővérem ezt szokta csinálni, hogy megakadályozza, hogy a kanál beleessen a tálba.”

13. ,,Rájöttem, hogy egy közönséges fecskendő tökéletesen illeszkedik a pillanatragasztó tubusra. Ez praktikus, ha valami apró dolgokat kell ragasztani.”

14. A Jóbarátok színészei mind a mai napig évente körülbelül 20 millió dollárt keresnek a sorozat epizódjainak ismétléseivel.

És mindezt David Schwimmer-nek köszönhetik, aki az egyik stúdióval folytatott tárgyalás során kiharcolta, hogy a színészek is részesedést kaphassanak a jogdíjakból.

15. A napraforgó olajok palackjainak furcsa kupakjára valójában azért van szükség, hogy gazdaságosabban lehessen adagolni az olajat a palackból. Egy ital kiöntő dugó segítségével még tovább lehet fokozni ezt a hatékonyságot.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏