15 ember, akinek a nevét az egész világ ismeri, mégis ritkán látjuk őket képeken

Nem minden kimagasló divattervező és tervező éli a nagy nyilvánosság előtt az életét. Sőt, vannak közöttük kifejezetten olyanok, akiknek bár a nevét a világon mindenhol ismerik, az emberek többsége mégsem látott róluk soha egyetlen fotót sem.

1. Marc Jacobs, 55 éves

Jacobs 23 éves korában szponzorok támogatásával hozta létre első saját kollekcióját, a mára ikonikussá vált Marc Jacobs név alatt. 24 éves korában a legjobb fiatal tervezőnek kiáltották és az Amerikai Divattervező Tanács rangos díját is elnyerte.

2. Christian Louboutin, 56 éves

Fiatalkorában Christian szabadúszóként tervezett női cipőket olyan világhírű márkáknak, mint a Chanel, Yves Saint-Laurent és a Maud Frizon. 27 éves korában úgy döntött, hogy saját céget hoz létre és megnyitotta első üzletét. Ekkor nagyot fordult vele a világ, nem sokkal később ugyanis már a királyi család tagjainak és hollywoodi csillagoknak tervezett cipőket.

3. Michael Kors, 59 éves

Kors tizenéves korában kezdett ruhákat tervezni a saját szüleinek a pincéjében. Iskolai tanulmányait még 18 éves kora előtt abbahagyta, hogy egy ruhaboltban dolgozhasson. Négy évvel később ebben a boltban útnak indította az első nevét viselő női ruhakollekciót, innentől pedig már egyenes út vezetett számára a világhírnévhez.

4. Tommy Hilfiger, 67 éves

20 éves korában Hilfiger megnyitott első saját ruházati üzletét, de 5 év múlva csődbe ment. Ezután New Yorkba költözött, ahol több divattervező keze alatt is megfordult. 28 éves korában saját divattervező céget alapított, Tommy Hill néven, majd 6 évvel később szponzorok segítségével létrehozta a Tommy Hilfiger márkát, amit azóta is a világ egyik legismertebb ruházati márkájaként tartanak számon.

5. Christian Lacroix, 67 éves

Christian múzeumi kurátor szeretett volna lenni, ezért 22 évesen Párizsba költözött, ahol művészettörténeti karon tanult. A múzeumok iránti érdeklődése azonban hamarosan lankadni kezdett, ekkor kezdett el érdeklődni a divat iránt. 24 éves korában megalapította saját divatházát.

6. Miuccia Prada, 69 éves

Prada fiatalkorában színésznő szeretett volna lenni, de ezzel kapcsolatos tervei sosem váltak valóra. 40 éves korában létrehozta és bemutatta első női ruha kollekcióját, 5 évvel később pedig a férfi ruhák gyártásába is belekezdett. 2014-ben felkerült a Forbes legbefolyásosabb nőit felsorakoztató listájára.

7. Jimmy Choo, 70 éves

Choo az első pár cipőjét 11 éves korában tervezte. Később Malajziából az Egyesült Királyságba költözött, hogy a londoni Műszaki Főiskolán tanulhasson. A diploma megszerzése után Choo saját tervező céget alapított, és nem sokkal utána megnyitotta első cipőboltját. Sajátos stílusára nem sokkal később a londoni Fashion Week is felfigyelt, ez hozta meg számára a mindent elsöprő hírnevet.

8. Yohji Yamamoto, 75 éves

Yamamoto lemondott ígéretes jogi karrierjéről, hogy édesanyja varróboltjában segíthessen, ahol elsajátította a szabás mesterségét. Ezt követően úgy döntött, hogy divatiskolában folytatja tanulmányait. Első ruhakollekciója 1981-ben debütált, Párizsban, ami szinte azonnal meg is hozta számára a világhírnevet.

9. Calvin Klein, 76 éves

Klein fiatalkorában több new yorki divatháznál is megfordult, esetenkénk pedig még utcai művészként is dolgozott. 26 éves korában gyerekkori jóbarátjával, Barry Schwartz-al megalapították saját férfi ruhákra szakosodott üzletüket, nem sokkal később pedig a női ruhák tervezésébe is belevágtak.

10. Manolo Blahnik, 76 éves

Manolo karrierje 28 éves korában kezdődött, Londonban, amikor a Vogue magazinban egy cikket közöltek róla. Egy évvel később úgy döntött, hogy saját cipőboltot nyit. 32 évesen Blahnik a világ második olyan férfija lett, akit címlapon hozott le a Vogue magazin. A világhírnév innentől kezdve garantált volt számára.

11. Roberto Cavalli, 78 éves

Roberto még egész fiatalon ismerkedett meg a kézi szövés technikájával, ami azonnal lenyűgözte őt. Később úgy döntött, hogy ott hagyja az iskolát és saját kötött ruhákkal fog foglalkozni. 32 éves korában sikeresen bemutatta első kollekcióját egy neves párizsi divatszalonban, nem sokkal később pedig saját divatboltot nyitott Saint-Tropez-ben. Ezután hozta létre saját ruhamárkáját.

12. Kenzō Takada, 80 éves

Miután sikeresen befejezte tanulmányait az egyik tokiói divatiskolában, a 25 éves Kenzō úgy döntött, hogy Párizsba költözik. Hat évvel később bemutatta első kollekcióját, egyik modellje és ruhája pedig az Elle magazin borítóján is megjelent. Első férfi kollekcióját 44 éves korában készítette el, 5 évvel később pedig már a parfümgyártásba is belefogott.

13. Luciano Benetton, 83 éves

A 14 éves Benetton édesapja halála után otthagyta az iskolát, hogy egy ruhaboltban dolgozhasson. Hamarosan elég pénzt spórolt össze ahhoz, hogy saját kötőgépet vásároljon és létrehozza első, többszínű pulóvereket felsorakoztató kollekcióját, melyek azonnal nemzetközi sikert arattak. 30 éves korában testvéreivel közösen létrehozta a Benetton márkát.

14. Paco Rabanne, 85 éves

Paco pályafutása azzal kezdődött, hogy ékszereket készített többek között olyan neves márkák számára, mint a Givenchy, Dior és a Balenciaga. 32 éves korában Párizsban bemutatta első saját papírból, műanyagból és fémből készült ruhakollekcióját, mellyel azonnal felhívta magára a világ figyelmét. 34 évesen megalapította saját divatházát.

15. Pierre Cardin, 96 éves

A 14 éves Pierre gyakornokként dolgozott, amikor elsajátította a divattervezés alapjait. Nemsokkal később maga mögött hagyta szülővárosát, hogy Vichy-be költözhessen. Ekkor szabó lett és belekezdett a női ruhák varrásába. 24 éves korában Christian Dior cégénél dolgozott, három évvel később pedig megalapította saját divatházát, ami hamarosan óriási hírnevet hozott számára.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏