15+ fotó, ami világossá teszi, hogy a feleségek és anyósaik közti viszály sztereotípiáját nem a véletlen szülte

Az esküvő után a nők általában nem csak egy férjet kapnak, hanem egy komplett rokonságot is, az anyóssal az élen. Természetesen vannak elragadó anyósok, sőt, igazából szerintünk a döntő többség ilyen, de mi tagadás, azért vannak olyanok is, akik még a 30 éves fiukról is úgy próbálnak gondoskodni, mintha most tette volna meg az első lépéseit. Ilyenkor persze nehéz eldönteni, hogy meddig szabad engedni a túlbuzgó anyóst, és nem meglepő módon számos konfliktus is kerekedik ebből.

1. ,,Az anyósom átjött hozzánk, betette a rizsfőzőt a sütőbe, de nem szólt róla senkinek.”

2. ,,Az anyósom leszidott, amiért rátettem a poharat a kőből készült asztalára, aztán adott nekem egy kőből készült poháralátétet.”

3. Kíváncsiak lennénk, hogyan reagált erre a férj.

4. ,,Ma az anyósunk nálunk járt, és összekeverte a grillezéshez használt fapelletet a kutyakajával.”

5. ,,A férjem anyja július végén úgy döntött, hogy eleget medencéztünk már idén, és elkezdte leengedni a medencénket.”

6. ,,Az anyósom „eltette” a süteményt, amit azért hagytunk kint az asztalon, hogy kihűljön.”

7. ,,Amikor nem voltunk otthon a férjemmel, az anyósom elindította a mosogatógépet, de rendes mosogatószert öntött bele.”

8. ,,Hogyan meríti az anyósom a spagettiszószt.”

9. ,,Az anyósom így hozta a kávéját az autómban.”

10. ,,Szóval az anyósom és az apósom úgy döntött, hogy megkóstolják a sajttortákat, amiket vettem.”

11. Valószínűleg akkor is ezt mondta volna az anyós, ha a menye programozó lenne.

12. ,,Az anyósom MINDEN alkalommal ezt csinálja, amikor átjön: direkt van egy külön vajunk a vajtartó tányéron, de ő mindig elővesz egy újat és kidobja egy tányérra.”

13. ,,Úgy döntöttem, hogy az anyósom házában lévő összes fotót egyenként cserélem le macskás képekre, míg észre nem veszi.”

14. ,,Adtam az anyósomnak egy origami könyvet, és most még a saját házamban sem tudok normálisan kimenni a WC-re.”

15. Legalább használják valamire.

16. ,,Amikor az anyósom átjön hozzánk, minden képet megigazít, DE ROSSZUL!!!”

17. ,,Az anyósom titokban megette a pulyka combjait és bőrét, mielőtt felszolgáltuk.”

18. ,,Az anyósom „saját kezűleg készített” ajándékot adott nekem karácsonyra…”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏