15 ismeretlen tény a kedvenc filmjeink forgatásáról, ami után csak annyit mondasz: „Szóval ezért volt az!”

Nem könnyű kiváló minőségű filmeket készíteni, mert annyi mindent kell átgondolni és kidolgozni, hogy még a legjobb hollywoodi rendezők sem tudják ezt hiba nélkül teljesíteni. A forgatási folyamatoknak ráadásul számtalan olyan nehéz és különleges pillanata van, melyekről a mozinézők csak a legritkább esetekben értesülnek végül. Pedig a filmek megismeréséhez nem árt, ha ezekkel is tisztában vagyunk.

1. A Gyűrűk ura című filmben az elégedetlen Aragorn (Viggo Mortensen) belerúg egy sisakba a harctéren, majd hatalmasat kiabál. Jó okkal.

Ebben a pillanatban a színész két lábujja eltört.

2. A Neveletlen hercegnő című filmben nem folt a forgatókönyv része, amikor Mia elesik.

Anne Hathaway véletlenül csúszott meg és esett el, de a rendezőnek annyira tetszett, hogy benne hagyta a filmben.

3. Evangeline Lilly csak úgy vállalta el a Hobbit filmek Tauriel-jének szerepét, ha nem kerül szerelmi háromszögbe.

Ennek eredményeképpen a forgatókönyvből kihagyták, és csak később adták hozzá a szerelmi háromszöget a sztorihoz, átverve ezzel a színésznőt.

4. A Pókemberben Norman Osbornt alakító Willem Dafoe fogain héjkerámiák vannak.

Legalábbis, amíg gazdag volt. A producerek ugyanis úgy gondolták, hogy egy olyan gazdag ember, mint ő, megengedheti magának a jó fogakat. Amint azonban átváltozik Zöld kobolddá, a színész igazi fogai jelennek meg helyette.

5. A Harry Potter-filmekben Piton jelmeze volt az egyetlen, ami soha sem változott.

Janie Temim jelmeztervező ezt azzal magyarázta: ,,Ami tökéletes, azon nem kell változtatni.”

6. A Harry Potter és a Félvér Herceg című filmben Hiro Fiennes-Tiffin játszotta Tom Riddle szerepét. A srác valójában Rafe Fiennes unokaöccse, aki Voldemortot alakította.

7. A Tenet című film hangár-robbantó jelenetét először CGI-vel (számítógépes trükk) akarták megoldani, de rájöttek, hogy olcsóbb és egyszerűbb, ha vesznek egy régi repülőgépet, és tényleg a hangárba csapódnak vele.

8. Amikor A Gyűrű Szövetsége című film elején Bilbo elejti a gyűrűt, az nem kezd el pörögni, hanem azonnal a padlóhoz szorul.

A rendező ezzel akarta hangsúlyozni a gyűrű súlyát. Egyébként a trükköt úgy oldották meg, hogy egy nagy és erős mágnest helyeztek el a padló alatt.

9. Az Ad Astra – Út a csillagokba című filmben, amikor Brad Pitt karaktere az édesapjával beszél, zéró gravitáció veszi körül a karaktert.

A könnycseppje mégis lecsurog az arcán, mint ahogy a földi gravitáció esetén. Zéró gravitációnál a könnycseppnek lebegnie kellene.

10. A Legenda vagyok című filmben Dr. Robert Neville váratlanul meglát egy próbabábut, akit Frednek hív. A bábu egy kissé elmozdítja a fejét, mivel tulajdonképpen az egy ember volt.

Ebben a jelenetben a próbabábu helyét egy pantomim-művész vette át, hogy összezavarják vele kicsit a közönséget.

11. A Vaják második részében, ha alaposan megnézed, látható, hogy Geralt kardja valójában műanyag.

12. A Hacsi, a leghűségesebb barát című filmben, amikor a kutya megöregedett, nemcsak sminket használtak.

A fülére apró súlyokat erősítettek, hogy ezáltal kissé megereszkedjen, ahogy az öreg kutyáknak szokott.

13. George R.R. Martin könyve szerint a Targaryen család minden tagjának, beleértve a Daenerys-t is, lila szeme van.

A sorozat készítői bár kezdetben színes kontaktlencséket tettek Emilia Clarke-ra, később mégis úgy vélték, hogy ez zavarná a színésznőt az érzelmek kifejezésében, ezért úgy döntöttek, hogy megszabadulnak tőlük.

14. Az ördög Pradát visel című filmben, amikor Meryl Streep Anne Hathaway-vel beszélget, valójában egy félbevágott S-osztályú Mercedes-ben ülnek.

Erre a jobb kameraszög miatt volt szükség.

15. A Trónok harcában Charles Dance karaktere tiszta szívből utálta a képernyőn megjelenő fiát, Peter Dinklage-t. A valóságban azonban minden teljesen más volt.

A színészt annyira zavarta, hogy ennyire gorombán kellett bánnia Peterrel, hogy a forgatás közben folyamatosan bocsánatot kért tőle.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏