15+ rejtélyes dolog a múltból, amit az internetezők láttak és mutattak meg az egész világnak

A történelem során olyan hihetetlen mennyiségű érdekesség halmozódott fel, hogy bár az ember legszívesebben élőben szeretné szemügyre venni őket, ez mégis lehetetlen. Bármennyire is próbáljuk, akkor sem fér bele az életünkbe, hogy minden ilyen érdekes dolgot saját szemmel láthassunk, de a jó hír, hogy nem is feltétlenül kell, hiszen az internet korában az emberek már néhány kattintással megoszthatják egymással a különféle történelmi kincseket.

1. Ez a csipke márványból van faragva.

2. Így melegítették a kenyeret a viktoriánus korban.

3. Ez a tölgyből készült kocsi körülbelül 4000 éves. Az egyik legidősebb.

4. ,,Amkor megtisztítottuk ezt az érmét, láttuk, hogy 1808-ban készült, vagyis már több, mint 213 éves!”

5. Ez itt valószínűleg egy ősi görög tégla, amit a törökországi Göcek partjainál mosott partra a víz. A rajta lévő betűk valószínűleg a tulajdonosának a monogramja.

6. Egyes legendák szerint az ilyen füleket a süketek gyógyításra használták, mások szerint arra, hogy az Istenek jobban meghallják az emberek imáit.

7. ,,Ez az én 2300 éves görög érmém.”

8. Családi levél az 1800-as évekből. A papír spórolása végett vízszintesen és függőlegesen is írtak rá.

9. ,,Shakespeare darabjainak miniatűr kiadásai, amit nagyapám hagyott rám. Több mint 100 évesek.”

10. Ez az antik olajprés Izraelben úgy néz ki, mint Darth Vader.

11. ,,Ezt a Bibliát a szüleim garázsában találtam. 1881-ben készítették.”

12. Egy körülbelül 2000 évvel ezelőtt élt római gyermek lábnyoma.

13. ,,1915-ből származó inhalátor. Olaj és korom borította, de sikerült megtisztítanom és helyreállítanom.”

14. ,,Találtam egy ilyen régi, a spanyol hódítók és a maják témájában készült sakkot.”

15. Gyorsétterem az ókori Pompeiiben.


Bónusz: ,,Betűket és számokat felhasználva rajzolok tájképeket egy régi írógéppel. Íme az egyik munkám.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏