15+ történet olyan emberekről, akik hirtelen sok pénzt kaptak

Nehéz munka pénzt keresni, de néha az emberek annyira szerencsések, hogy váratlan vagyon üti a markukat: legyen az örökség vagy lottónyeremény. Egy ilyen esemény után általában rengeteg dolog történik egy ember életében – sok olyan is, amit sosem szeretett volna, vagy sosem gondolta, hogy egyáltalán megtörténhet.

A Xsense-nál most olyan szerencsés embereket gyűjtöttünk össze, akiknek hirtelen sok pénz ütötte a markukat, ám nem minden esetben örülhettek önfeledten a pénznek, az ugyanis néha a rokonaikkal való kapcsolatba került.

  • A volt főnököm és a testvérei örököltek a nagyapjuktól. Az örökségben volt egy ház, garázs és egy régi fali óra is. A ház és a garázs nagyon menőnek tűnt, ezért úgy döntöttek, hogy az órát egyszerűen odaadják alamizsnaként annak a szegény nőnek, aki a házukat takarította. 5 év után kiderült, hogy az órában gyémántokat és pénzt tárolt a papa, ám mire erre rájöttek, a nő már másik országba költözött, házat, autót vásárolt és teljesen új életet kezdett. A testvérek még perelni is próbálták a nőt – sikertelenül. © Kergeza / forumo.hu
  • Néhány évvel ezelőtt szép kis összeget nyertem a lottón. Amikor nem voltam hajlandó kifizetni belől apám hitelkártya tartozását, úgy döntött, hogy tönkreteszi az életemet. Először azt mondta a barátnőmnek, hogy problémám van a szerencsejátékkal, majd rávettem anyámat, hogy hívja fel a munkahelyemet és szóljon mindenkinek a „függőségemről”. A történet akkor ért a csúcsára, amikor hazajöttem és láttam, ahogy a barátnőm sír és a szülei vigasztalják. Azt mondta, hogy többé már nem tud bízni bennem, mert nem vallottam be neki, hogy milyen problémáim vannak. © Névtelen / forumo.hu
  • Pénzt örököltünk a férjem nagynénjétől. A többi unoka-örökös is ugyanannyit kapott, mint a férjem. A húga, akivel évek óta nem beszéltünk, egy e-mailt küldött a férjemnek és a bátyjának, amiben elkérte tőlük az örökségüket, mert az ő személyi edző munkája nem volt elég neki az életmódjának a finanszírozásához. LOL. © foxtrott / forumo.hu
  • 7 évig dolgoztam a lottótáraságnál, és személyesen is sok olyan emberrel találkoztam, akik több tízmilliót nyertek. Biztosan meg tudom mondani valakiről, hogy meg fogja-e tartani a vagyonát, vagy pár év múlva rosszabbul fog élni, mint most. Volt egy srác, aki egyszer helikopterrel jött átvenni a nyereményét, vagyis még azelőtt elkezdte költeni, hogy megkapta volna. 5 év múlva biztos, hogy földönfutó lesz – szomorú. © Bumblebee / forumo.hu

  • Anyám haláláig jó viszonyban voltam a rokonokkal. A temetés után egy nappal elmentem a házába, és semmit sem találtam ott – a nővérei minden maradék dolgot elvittek. Amikor elkezdtem keresni a végrendeletét, kiderült, hogy azt is ellopták. Megkérdeztem őket erről, de azt mondták, hogy nem is tudták, hogy írt végrendeletet. Szerencsére az ügyvédnek volt egy másolata róla, amiből kiderült, hogy édesanyám mindent rám hagyott, így a testvéreinek vissza kellett hozniuk minden ellopott tévét, szőnyeget, ékszert, és egyéb értékeket. Azóta nem beszélünk, bár többször megpróbálták jogi úton megtámadni a végrendeletet. © Integree / forumo.hu
  • Miután Budapestre költöztem, jóban lettem a nagynénémmel, akit a családban mindenki feketebáránynak tartott. Jól éreztük magunkat együtt és nagyon közel kerültünk egymáshoz. Annyira, hogy a végrendeletben a nénikém mindent rám hagyott. A családban tudták, hogy mennyi pénze van, viszont nekem erről fogalmam sem volt. A családtagok dühöngtek, pénzt és az ingatlant követelték, noha a végrendeletben egyértelműen le volt írva, hogy nem kapnak semmit. Azóta is fenyegetnek, és bírósági úton próbálják megszerezni a pénzt, noha például egyikük sem vett részt a temetésen. © Névtelen / forumo.hu
  • 100 ezer forintot nyertem egy rádióműsorban. Nem sok, de egyedülálló anya voltam 2 gyerekkel és épp az egyetemre készültem. Kevesebb, mint fél órával az eredmények kihirdetése után egy SMS-t kaptam a gyerekeim apjától, aki egyébként gyerektartást sem hajlandó fizetni: „Gratulálok! Most akkor végre visszaadhatod a pénzt, amit a randijainkon rád költöttem?” © Névtelen / forumo.hu
  • Egy sráccal dolgoztam, aki 200 millió forintot nyert a lottón. Az egyik számlájára 180 millió forintot tett, a maradékot pedig egy másik bankszámlára. Továbbra is átlagos éle volt és a fizetéséből élt mindaddig, míg két év múlva nyugdíjba nem ment. Egy másik ismerősöm csak 4 milliót nyert, azonban ő rögtön elkezdte szétszórni a barátai között és pár hónap múlva egy forint sem maradt belőle. © Misicoll78 / forumo.hu

  • A nagymamám a szüleitől örökölt egy házat. Komoly felújításokat végzett és mint minden idős ember a maga korában, elkezdett beszélni az örökségéről. Amikor nagymamám bejelentette, hogy eladja a házat és az unokáira hagyja a pénzt. Ekkor anyámat mintha kicserélték volna. Azt mondta, hogy ha ezt nagymamám meg meri tenni, akkor bíróságon fog beperelni többek között engem, a fiát. Végül mi, unokák kaptuk a pénzt, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer perben fogok állni a hozzám legközelebb álló emberekkel, de most mégis itt tartunk. © SkyFrostBlue / forumo.hu
  • Én egy régi zongorát örököltem a nagyszüleimtől. A testvéreim kigúnyoltak érte, mondván, hogy “semmit sem ért”, hogy gondoztam őt idős korában, mivel csak ennyi volt érte a “hála”. Kiderült azonban, hogy a zongora egy Bechstein zongora volt, ami ma rengeteg pénzt ért. Bónuszként rengeteg pénz és ékszer volt rejtve a zongora belsejében. Most a testvéreim arra kíváncsiak, honnan volt pénzem arra, hogy Amerikába költözzek, hogy ott tanuljak és dolgozzak. © AkosAkos / forumo.hu
  • Néhány évvel ezelőtt a férjem és a testvérei örökölték a nagyapjuk pénzét. Mindenki egyenlő összegeket kapott, a húga azonban megkért, hogy adjuk neki a részünket, mivel ő gyereket vár, mi nekünk meg úgysem lesz. Így próbált meg visszaélni azzal, hogy tudott róla, hogy meddő vagyok. © m3ss / forumo.hu
  • Éppen befejeztem a középiskolát, amikor anyám egy nagy összeget nyert a lottón. Az egyik kollégája jó tanácsot adott neki: ne adjon pénzt senkinek. Örülök, hogy anyám követte a tanácsait, mert ezután egy érdekes időszak kezdődött. Amikor híre ment a nyereménynek, a közösségi oldalakon az ismerősök száma ugrásszerűen növekedni kezdett, anyám hirtelen eszébe jutott azoknak az embereknek, akik évek óta nem beszéltek vele – távoli rokonok és osztálytársak. Anyám egyik rokona állandóan pénzt kért, és bár legtöbbször visszaadta, anyám türelme elfogyott, amikor hirtelen azt követelte, hogy vegyen neki új konyhabútorokat. © bkercsa / forumo.hu

  • Négyen voltunk testvérek és karácsonykor a szüleink mindig vettek nekünk kaparós sorsjegyet. Néha valaki nyert, de leggyakrabban senki semmit. Elég gazdag család voltunk, így inkább szórakozás volt az egész. Egyszer, amikor már házas és terhes voltam, 5 millió forintot nyertem így az egyik karácsonykor. Ekkor az egyik bátyám, a család feketebáránya, elkezdte követelni, hogy felezzem el mindenkivel a pénzt, mivel nekem úgysincs rá szükségem, csak önző vagyok. Később megtudtam, hogy apám 1 millió forintot adott neki azért, hogy megnyugodjon. Megnyugodott, de a kapcsolatunk már soha többé nem lesz ugyanolyan, mint korábban. © DrBubo81 / forumo.hu
  • Körülbelül 2 évvel ezelőtt kaptam egy kis örökséget a nagymamámtól. Nem voltak milliók, körülbelül 600 ezer forint. 200 ezer forintot adtam belőle a bátyámnak, hogy vállalkozásba kezdjen. Később megtudtam, hogy azt a pénzt valójában egy autóvásárlásnál tette bele az önerőbe, de mivel nem tudta később fizetni, ezért elvették tőle. 30 ezer forintot adtam belőle az unokatestvéremnek, hogy lerakhassa végre a jogosítványt, de a pénzt szerencsejátékra költötte. Aztán még 50 ezer forintot adtam a bátyámnak, mert a lányának sürgősen meg kellett csináltatni az egyenetlen fogait. Azóta két év telt el, a lánya fogai pedig még mindig egyenetlenek, és fáj miatta az ínye. Ha valaha még egyszer pénzhez fogok jutni, senki sem fog róla tudni. © bocusz / forumo.hu

  • Néhány évvel ezelőtt megkaptam nagyapám örökségét. Több milliós összegről beszélünk. A testvérei, akikkel egyébként soha nem találkoztam, és akiket nagyapám évtizedek óta nem is látott, azonnal követelni kezdték a részüket. Az egyik rokona még egy 10 oldalas levelet is írt, amiben leírta, hogy pontosan a pénz felét követeli tőlem. Ez volt az a nő, akit nagyapám halála előtt többször is felhívtam és telefonon könyörögtem neki, hogy jöjjön el meglátogatni, mert már nem sokáig él. A 10 oldalas levélre végül egy két szavas levéllel válaszoltam: „B*szódj meg!”. © verti1 / forumo.hu
  • Körülbelül 10 évvel ezelőtt a szüleim 10 millió forintot nyertek a lottón. A pénz legnagyobb részét a számlák kifizetésére és minimális családi szórakozásra, például nyaralásra fordítottuk. A nagynéném (más rokonokkal együtt) végig gúnyolta emiatt a szüleimet. Gúnyolta, mivel nem adtak neki pénzt, pedig akkor adták fel a nyertes szelvényt, amikor látogatóba mentek hozzájuk. A nénikém aztán abbahagyta a gúnyolódást és könyörgött a pénzért, hogy ki tudja fizetni belőle a gyerekei tartozását, de csak egy ideig, a könyörgés ugyanis hamar átment fenyegetésbe. A szüleim egy forintot sem adtak neki, annak ellenére, hogy még perrel is fenyegetőzött. © bimlew / forumo.hu
  • Apukám mamája, akit gyerekkoromban csak egyszer láttam, végrendeletet hagyott. Nem volt gazdag nő, de az unokatestvéreim házat és földet örököltek tőle, én pedig egy hatalmas, ütött-kopott játékmedvét. Kinevettek érte, és olyanokat mondtak, hogy „talán gyakrabban kellett volna jönni látogatni” meg ilyenek. Miután hazaértem, úgy döntöttem, hogy kipofozom kicsit a macit, aminek nagy meglepetésre ékszereket találtam a belsejében! Hirtelen minden családi problémánk megoldódott. Köszönöm, dédnagyi! © Nedruu / forumo.hu
  • Még a 90-es évek elején jóbarátok lettünk egy pincérnővel. Amikor a lány 8 hónapos terhes volt, elvesztette az otthonát, és vissza kellett költözni az édesanyjához. Pár nappal később a nő rengeteg pénzt nyert a lottón, amiből azonnal vásárolt magának és a családtagjainak autót és házat. A hab a tortán az volt, hogy hirtelen több exbarátja is feltűnt, akik próbálták bizonyítani, hogy ők a gyermeke apja. © Milka 74 / forumo.hu

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏