16 évesen úgy döntött, hogy soha többé nem fog bikinit hordani. 28 évvel később, senki sem megy közel hozzá.

Libby Huffer Fort Wayne-ből (Indiana) egy boldog kislány volt, amíg 5 évesen diagnosztizáltak nála egy ritka betegséget. Libby első fokú neurofibromatózisban szenvedett, és bár ez mindössze néhány tumort eredményezett, a pubertás korára komoly hatással volt. Ezen a ponton kis csomók kezdtek megjelenni a testén, és ez napi szinten megsokszorozódott. Libby-t gúnyolták és bosszantották az osztálytársai.

Amikor Libby elérte a felnőttkort, terhes lett, az állapota tovább romlott. Közel 6000 daganat volt a testén. Bár ezek a daganatok nem rákosak, de még mindig drasztikus hatással volt Libby életére. Az állandó zaklatás miatt, amit elszenvedett, teljesen elvesztette az önbecsülését. Ezzel a külsővel nagyon nehezen tudott munkát találni. Még ma is megbámulják az emberek, amikor az utcán sétál. Sokan inkább kerülik.

libby1

Libby utoljára 16 évesen érezte jól magát fürdőruhában. Azóta a sok kis csomó miatt tudatosan öltözködik, és sokkal több ruhát visel, mint amennyi szükséges lenne.

Szeretne segíteni másokon, akik hasonló helyzetben vannak. “Azt mondom a gyerekeknek, hogy angyalok csókoltak meg. A legtöbb felnőtt nem tudja, hogyan magyarázza el ezt az állapotot” mondta Libby.

libby2

Libby mindent megtesz, hogy fenntartsa a pozitív hozzáállását, de folyamatosan küzd a krónikus fájdalom és a depresszió ellen. A félelem a hangjában szinte tapintható, ahogy azt mondja: “Nem tudom mit hoz a jövő. Ha idősebb leszek, még több ilyen lesz rajtam.” És miután ez az állapot megköveteli, hogy 13 különböző vényköteles gyógyszert szedjen be naponta, nem csoda, hogy Libby nem túlzottan optimista.

“Én csak annyit szeretnék, hogy az emberek tudják, hogy mitől alakult ki” – mesélte Libby.

Betegségét tájékoztató szándékkal hozta nyilvánosságra. A dudorok krónikus fájdalmakat okoznak, de a nő reménykedik, hogy a GoGundMe oldalon összegyűjtött pénzzel egy műtétben részesülhet, amely révén több 100 dudort eltávolítanának.

Íme egy videó Libby állapotáról:

Miután éveken át szenvedett, mint egy számkivetett, úgy néz ki, Libby közel van ahhoz, hogy normális életet éljen. Reméljük, hogy a műtét sikeres lesz, és az ő szerény álma valóra válik.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏