17 hihetetlen tény a világunkról, amit egyszerűen alig lehet felfogni ép ésszel

Mindannyian mások vagyunk, és különböző módon éljük meg a világot. Van, aki szereti az űrről szóló műsorokat, mások inkább a vadvilág felé kacsintgatnak, míg megint mások például népszerű tudományos irodalmat olvasnak.

1. A citrom úszik a vízen, de a lime elsüllyed.

A válasz nagyon egyszerű: a lime sűrűsége nagyobb, mint a vízé, a citromé pedig épp ellenkezőleg, ezáltal nem süllyed el, hanem a felszínen „lebeg”.

2. A szürke bálnák a párzási időszakban gyakran hármasban gyülekeznek.

Télen a szürke bálnák a melegebb vizekbe járnak szaporodni. A nőstények ekkor társat választanak maguknak, vagy mint az gyakran előfordul, többet is. A szülés folyamata ezután 13 hónapot vesz igénybe.

3. Átlagosan 5 percenként sóhajtunk egyet, különben a tüdőnk összeomlik.

,,Mária József emlékére, aki elfelejtett sóhajtani.”

Az emberek óránként kb. 12-szer sóhajtanak, és ez nem mind a fáradtságnak vagy a szomorúságnak köszönhető. Kiderült, hogy ez egy evolúciós reflex, ami megakadályozza a tüdő-léghólyagocskák összeomlását a tüdőben. Összeomlás után nem tudnak többet újra kinyílni.

4. Születéskor a zsiráfok 1,5 méter magasból esnek le.

Nem titok, hogy a zsiráfok nagyon magas állatok, de az a tény, hogy állva hozzák világra az utódokat, már kevésbé ismert. Ez egyben azt is jelenti, hogy az újszülött borjak rögtön először egy kb. másfél méter magasból történő zuhanással kezdik az életüket. Ez azonban legtöbbször nem veszélyes a számukra: szinte azonnal felállnak, sőt futni is tudnak.

5. Erzsébet királynő a második világháború idején szerelőként dolgozott.

Az 1944-ben 18 éves Erzsébet királynő szerelőként és sofőrként dolgozott a katonaságnál, mivel apja szavaival ellentétben úgy döntött, hogy csatlakozik a brit hadsereg női osztályához.

6. Az Apple-nek 1986-ban saját ruhakollekciója volt.

Amikor Steve Jobs elhagyta a céget, az Apple Computer elindított egy ruházati vonalat, aminek keretén belül pólókat, pulóvereket, öveket, sapkákat és kabátokat kezdtek gyártani. Mindegyik élénk, sokszínű volt, akárcsak a cég akkori logója.

7. Évente 3,8 millió fát vágnak ki azért, hogy evőpálcikát készítsenek belőle Kínában.

Kínában a lakosság minden évben kábé 57 milliárd evőpálcikát használ el. A pálcikák 45%-a nyárfából, lucfenyőből és nyírfából készül, a többi bambuszból.

8. A koalák azért ölelik át a fákat, hogy hűtsék magukat.

Meleg időjárás esetén ezek aranyos állatok a fákhoz bújnak, hogy a hűvös törzsükkel hűtsék magukat.

9. A polipoknak valójában 6 karjuk és 2 lábuk van, nem 8 lábuk.

Ezt ne felejtsd el akkor, amikor a legközelebb találkozol majd egy polippal. A két lábat a mozgáshoz használja, a kezeit pedig az egyéb gyakorlatokhoz, például az étkezéshez.

10. Néhány tengeri csillag egyetlen karból is képes regenerálni az egész testét.

Egyes tengeri csillagok könnyen képesek helyreállítani az elvesztett végtagjukat, de vannak olyanok, amik egyetlen karból is képesek egy egész új testet növeszteni maguknak. Ez a folyamat általában több hónapba vagy évbe telik, de akkor is: Wow!

11. A fák titkos jelekkel tudják figyelmeztetni egymást a közelgő rovartámadásról.
12. A világ legelső játéka valószínűleg egy bot volt.

A New York-i Játékmúzeumnak van egy kiállítási darabja, amely kiemelkedik a többi közül: egy fadarab. Ezt a fadarabot a legrégebbi játék szimbólumaként tartják a múzeumban, mivel köztudott, hogy a gyerekek még ma is gyakran játszanak botokkal, illetve sok állat is szokott faágakkal játszani.

13. Mielőtt a konzervnyitókat feltalálták volna, a konzervdobozokat vésővel és kalapáccsal nyitották ki.
14. A pandák néha terhességet szimulálnak.

A fogságban élő pandák valószínűleg azért teszik ezt, hogy több figyelmet és gondoskodást kapjanak a gondozóiktól, de a vadon élő egyedek esetében nem teljesen világos az ok.

15. A csokoládé segít javítani a matematikai készségeket.

Különösen étcsoki, mivel flavonolt tartalmaz. Ez egy vegyület, ami serkenti a véráramlást az agyban, ezzel segítve az összetett problémák megoldását.

16. A hús nézése megnyugtatja a férfiakat.

Egy kísérletet hajtottak végre, melyben 82 embert vizsgáltak. Az alanyoknak hangosbemondón olvastak fel egy forgatókönyvet, ami olyan hangos volt, hogy kellemetlen volt az emberi fül számára. A kutatók megfigyelték, hogy amikor a férfiak húsokról készült képeket nézegettek a képernyőn, akkor toleránsabbak voltak a hangos zajjal szemben.

17. Japánban szinte minden telefon vízálló, mivel a japán nők imádják használni őket fürdés közben és a zuhany alatt.

A Japánban forgalmazott összes telefon 90–95% -a vízálló. A Panasonic egyik vezetője hívta fel a figyelmet az okra, mely nem más, mint hogy a legtöbb fiatal japán nő fürdés és zuhanyozás közben is aktívan használja a mobiltelefonját. Emiatt pedig a gyártók nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan készülékeket gyártsanak, melyek használata nem biztonságos a víz alatt.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏