17 őrült dolog, amivel csak Japánban találkozhat az ember

A Japánok sosem voltak visszafogottak, ha merész, új dolgokról volt szó. Ahogy azonban az lenni szokott, a zseniális, modern innovációk könnyen képesek átcsapni hülyeségbe, melyet ha nem is mindenki, de a világ nagy része egészen biztosan furcsa szemmel néz. Persze nincs mit tenni, a Japánok már csak Japánok, akiket így, ezekkel a furcsa, kissé őrült dolgokkal együtt kell elfogadni.

1. A metróállomáson külön személyzetet alkalmaznak azért, hogy betuszkolják az utasokat a túlzsúfolt metrókocsikba.

2. Nagy slágernek számítanak náluk a ritka vagy éppen furcsa formájú gyümölcsök. Ez a dinnye például 6,2 millió forintba kerül.

3. A KitKat az egyik kedvenc nassolnivalójuk, melyből szaké, wasabi, édes burgonya és csilipaprikás ízesítésűt is lehet náluk kapni.

(néhányat ezek közül már Magyarországon is!)

4. Az éttermek és kávézók nagy hangsúlyt fektetnek a magányos emberekre. Ebben a kávézóban egy kis extra pénzért például ölelgethetjük a pincérnőket, puszit kérhetünk tőlük, vagy akár fényképet is készíthetünk velük, ha úgy tartja kedvünk.

5. Őrült vasútvonalak, és itt nem csak a gyorsaságukra gondolok.

6. Bármit képesek rásózni az emberekre az utcán található játékgépek és automaták segítségével.

7. Számtalan wellness szálloda van, ahol borban, szakéban, vagy éppen kávéban is megmártózhatunk.

8. Sehol máshol a világon nem tartanak annyi robot-háziállatot, mint Japánban.

9. Sakura: az ehető csoda.

10. A tömegközlekedésen nem ismernek barátságot, nincs olyan, hogy nők és gyerekek előre…csak egy szabály van: aki gyorsabb, az fog leülni.

11. A divatról dióhéjban: minél szokatlanabb, minél megbotránkoztatóbb, annál jobb!

12. Igen, ez a bikini-nadrág is közkedvelt darab náluk. Neked, hogy tetszik?!

13. Szokatlanul szexisnek találják a nagy, kitüremkedő szemfogakat.

14. Egy nyilvános WC néha bonyolultabb náluk, mint egy repülőgép pilótafülkéje.

15. Bárminek képesek múzeumot állítani, ez a kép például a Toalett-múzeumban készült.

16. A tésztás, tengergyümölcsös vagy éppen húsos fagyi náluk teljesen megszokott.

17. Végezetül pedig Ōkunoshima, a rejtett nyuszi-sziget, amit mára teljesen elárasztottak a nyulak.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏