18 fénykép szokatlan helyzetekről, amiket nem minden nap láthatsz

Az első ránézésre szürkének és unalmasnak tűnő mindennapokban olykor meglepő dolgokban lehet részünk. Ezek a dolgok néha teljesen váratlanul, elkerülhetetlen módon történnek meg, de olyan is előfordul, hogy nagyon kell figyelnünk ahhoz, hogy észrevegyük őket. Így vagy úgy, az ilyen pillanatok mindig nagyon különlegesek.

1. Tokió Sibuja nevű kerületében található a világ legforgalmasabb gyalogátkelőhelye. A kereszteződésben található gyalogátkelőhelyeken olykor 3000 ember kel át egyszerre – egyetlen zöld lámpa alatt.

2. Ezt a 6 méteres óriás szíjhalat Chilében találták július 12-én. Egyes kultúrákban, például a japánban, ennek a halnak a felbukkanását a szökőár egyik előjelének tartják.

3. Gyógyszerautomata egy Miamiban található bevásárlóközpontban.

4. ,,Vettem egy darab filézett halat, ami úgy néz ki, mint egy delfin.”

5. Olyan fényes a padló ebben az autókereskedésben, hogy tökéletesen tükröződik rajta az autó aljának minden részlete.

6. Mozgássérült embereknek készült hinta Németországban.

7. ,,Házhoz szállítással rendeltem óriáspalacsintát, amit pizzás dobozban hoztak ki.”

8. ,,Egy használt ruhaboltban vettem a lányomnak ezeket a cipőket. Csak ma vettem észre, hogy ez két teljesen eltérő modell, még ha hasonlítanak is egymásra.”

9. Egy régi telefon Japánból, ami érdekes módon még mindig működik – érmét kell beledobni.

10. Ebből az eperből egy eper nőtt ki.

11. ,,A barátnőm pontosan úgy öltözött, mint az a kutya.”

12. ,,A szeletelt kenyeremet lezáró klipsz kartonpapírból készült.”

13. Ez a kilátás ebből a német házból olyan, mintha nem is lenne igazi, csak egy háttérkép.

14. Könyvtárrá alakított templom.

15. Egy szobor, ami átnyúlik az épület oldalán.

16. ,,A repülőgépen, amin utaztam, megmagyarázhatatlan füst kezdett terjengeni.”

17. Ezt a röntgenképet az amerikai határőrök készítették egy teherautóról a mexikói határnál.

18. Végezetül egy hűtőszekrény 1956-ból, ami meglepő módon sokkal funkcionálisabb volt, mint a ma kapható társai.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏