19 ember, aki egyedi módon oldotta meg a felújítással járó dolgokat

Mindenki ismeri a renoválásokkal járó kellemetlenségeket, problémákat, nem várt helyzeteket, mikor konkrétan a háta közepére nem kívánja már az egészet, sőt meg is bánta, hogy ekkora fába vágta a fejszéjét. Nehéz megtalálni a megfelelő szakembert, aki nincs elhavazva, szépen és becsületesen dolgozik, számlát ad és persze nem horror áron dolgozik. Vannak, akik nem alkalmaznak ilyen embereket hanem saját maguk oldják meg a felújítást több kevesebb sikerrel. A mai cikkünkben olyan képeket hoztunk el, ami falba ékelt WiFi routereket, furcsa pózba beszerelt radiátort és egyedi kialakítású kádat mutat be.

Ti mindig hívtok szerelőt?

1, Jó, ha van a háznak panoráma ablaka, viszont azt meg kellett volna beszélni, hogy az melyik szobában legyen.

2, Vannak emberek, akik egyáltalán nem szeretik, ha a routerek és kábelek kint vannak és rontják a szoba összképét. Ennek orvoslására van, aki ezt találta ki.

3, A szerelők annyira siettek az ajtó berakáséval, hogy észre sem vették, hogy fejjel lefelé szerelték be.

4, A házunk egyik lakója nem bírta kivárni míg a szerelő kiér és beszereli a kádat ezért ő maga oldotta meg poliuretán hab és téglák segítségével. Elmondása szerint évek óta meg sem mozdul neki és kifogástalanul működik.

5, Nem épp a legjobb megoldás, ha a nyilvános WC-ken ilyen átlátszó ajtók vannak.

6, Valamit nagyon elnézhettek a tervrajzon, ugyanis ha belépsz ebbe a lakásba kapásból a fürdőben találod magad.

7, Egy ablak melyet ugyan beszereltek, viszont semmilyen funkciója nincs.

8, Ebben az esetben igaz a mondás miszerint számít a méret. Ti is egyetértetek ugye?

9, Egy ajtó, amit hiába javítottak meg, ha ezáltal teljesen elvesztette eredeti megjelenésének varázsát.

10, A szomszédban kicsit elszámolták magukat a szakemberek… vajon nem kérdezték meg, hogy ez mért megy ennyire lassan és nehezen?

11, Úgy tűnik a szakiknak nem volt annyira fontos, hogy egységesen rakják be azokat az ablakokat.

12, Nektek is a SIMS játék ugrott be, mikor lakberendezésnél véletlenül rossz falra tettétek a dolgokat?

13, Ennél veszélyesebbre talán nem is csinálhatták volna meg a lépcsőt.

14, A szállodai szobámba olyan helyre tették a tükröt, hogy az összes ablakom előtt elhaladó gyalogos premier plánban lát mindent, ami bent történik.

15, Sok időt töltött azzal, hogy felszerelje ezeket a biztonsági zárakat… de minek?

16, A villanyszerelő úgy gondolta jó buli lesz egymás közvetlen közelébe tenni a villanykapcsolót és a tűzjelzőt.

17, Valaki szeret sokat wellnessezni azért ékelte be így azt a szegény zuhanyfejet a fürdőbe.

18, Egy szerelő, aki egészen egyedi módon oldotta meg a radiátor beszerelését.

19, Ha eddig azt gondoltad mindent láttál, akkor tévedtél. Ez egy olyan fürdőszoba, ahova padlószőnyeget raktak le járólap helyett.

Az emberek nagyon furák. Ti is így gondoljátok?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏