19 lenyűgöző fotó ritka tárgyakról és helyekről

Túl sok időt töltünk az unalmas és szürke hétköznapok fogságában, ezért a legtöbben arról álmodozunk közben, hogy milyen jó lenne gyakrabban utazni, új dolgokat tanulni és olyasmiket látni, amiket el sem tudtunk volna képzelni korábban. Sajnos szabadságot senkinek nem adhatunk a főnöke helyett, de az internetezők által megosztott fotók segítségével azért így is segíthetünk új dolgokat látni és tanulni.

1. Az első fotó, amit a miénkhez hasonló Naprendszerről készítettek. Az Európai Déli Obszervatórium távcsöve rögzítette ezt a felételt 2020-ban egy, a Naphoz hasonló csillag körül keringő bolygókról.

2. Ezek a megkövült élőlények úgy néznek ki, mintha egy másik bolygó idegen lényei lennének.

3. Így néznek ki a kormorán lábai.

4. Antik ajtókopogtató.

5. Egy halász másfél hónappal később kifogta ugyanazt a halat.

6. Fodros tollú galamb.

7. Az angol ábécé, egy grafitceruza betétjébe faragva.

8. Bár hivatalosan nem létezik, a faji szegregáció azért mégiscsak jelen van Dél-Afrikában.

9. Sziklába vájt kikötő az olaszországi Szardínia szigetén.

10. Egy nemrég felfedezett ókori város, amit 3000 évvel ezelőtt építettek Egyiptomban.

11. Kőből vésett végtelen csomó az 1258-ban épült indiai Keshava templom tetején.

12. Így néztek ki az ír jávorszarvasok. Sajnos ezek a csodálatos teremtmények i.e. 9000-ben kihaltak.

13. Így néz ki egy angóranyúl.

14. Hatalmas, lehúzható ablakok egy svájci vonaton.

16. Európa legmagasabb hegyvidéki települése: Ushguli, Grúzia. A falu 2100 méter magasban található.

17. A struccok így védik a kiscsibéiket a naptól.

18. Hieroglifák a Medinet Habu templom falán – Luxor, Egyiptom.

19. Végezetül: vágatlan felvétel egy 150 méteres mélységben végrehajtott víz alatti atomrobbanásról, 1958-ban.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏