2 perce jött a hír! A híres magyar virológus, olyat mondott a koronavírus ellenni védőoltásról, hogy Ha lesz ezek után, aki…

Jakab Ferenc: azonnal beadatnám magamnak az oltást, a kínait és az oroszt is.A koronavírus ellen fejlesztett oltóanyagok biztonságosak lesznek, és csak általuk lehet legyőzni a mostani járványt – hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus professzor, aki szerint a következő világjárványokat is állatról emberre terjedő kórokozók fogják előidézni, ezért a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni ezek kutatására.írja a novekedes.hu. Én lennék az első, aki lesátorozna az oltóközpont előtt, abszolút vakcinapárti vagyok – mondta a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának víruslaborjának vezetője, amikor az MTA Tudomány ünnepe rendezvénysorozata keretében tartott előadását követően megkérezték: beoltatná-e magát a koronavírus-elleni vakcinával.

Jakab Ferenc professzor hozzátette: a vakcinafejlesztések kellőképpen körültekintően zajlanak, ezért nem félne beadatni az orosz és a kínai oltóanyagot sem, mert mindegyik jól ismert és bevált technológiákkal készül.-írja a novekedes.hu. A szerk…meglepődnénk ha ezek utén lenne, aki nem akarná beadatni az oltást….—- Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések. Továbbra is kérjük a magyar emberek együttműködését és fegyelmezettségét a szabályok betartásában!

Kiss Róbert alezredes közölte: a november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás, majd “jogutódja”, a kijárási tilalom megszegése miatt 9165 rendőri intézkedés történt már. Hozzátette: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 296 emberrel szemben léptek fel a rendőrök csütörtökön, így már 10 716-ra emelkedett az emiatt elrendelt intézkedések száma. A rendőrök csütörtökön a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt 261 emberrel szemben léptek fel. Közülük 46 embert figyelmeztettek, 127 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és 88 esetben szabálysértési feljelentést tettek – ismertette az alezredes. Hozzátette: a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt csütörtökön a tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 15 emberrel, míg kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban 20 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 544 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 151 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 393-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat nem tartották be. Egy kecskeméti edzőtermet és egy újpesti pékséget a szabályok be nem tartása miatt csütörtökön ideiglenesen 7-7 napra bezárattak. Előbbit azért, mert a tiltás ellenére nyitva volt, és hárman edzettek a helyszínen, az újpesti pékséget pedig szabálytalan maszkhasználat miatt. Eddig összesen 94 üzletet, létesítményt zárattak be szabálytalanságok miatt. Csütörtökön is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 51 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 6852 alkalommal intézkedtek. Az elmúlt napon 20 673 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Csütörtökön 8509 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 53 238-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4061-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏