20 alkalom, amikor az emberek már ott is reklámokkal találkoztak, ahol nem is lett volna szabad

Az emberek többségénél már az is ki tudja verni a biztosítékot, hogy a YouTube vagy más weboldalak reklámokat jelenítenek meg, pedig ezek a cégek innen szerzik a bevételüket és ennek köszönhetően tudnak működni – legtöbbször ingyen. Kétség sem fér hozzá tehát, hogy még ha nincs is feltétlenül ínyünkre, a reklámok megjelenítése legalább annyira természetes és szükséges jelenség, minthogy vásárlás után a pénztárnál elkérik tőlünk a vásárolt áruk árát.

1. Tenerife repülőterén néhány percenként egy percig tartó reklámok jelennek meg az egyébként induló- és érkező járatokat jelző monitoron. Kínos lehet, ha valaki azért kési le a repülőgépét, mert a reklám miatt nem látja, hogy honnan megy a gép.

2. Szerencsesütikbe rejtett szórólapok.

3. Ebben a romániai boltban még a digitális mérlegen is reklámokat kell nézniük a vásárlóknak. Ha meg akarod mérni valamelyik zöldségnek vagy gyümölcsnek a súlyát, előbb végig kell nézned egy reklámot.

4. Ennek a képernyőnek azt kellene mutatnia, hogy milyen állomás érkezik és merre jár a vonat, de ehelyett rendszeres időközönként reklámok futnak rajta.

5. Ezen a benzinkúton csak akkor tankolhatsz, ha először megnézel néhány hirdetést.

6. Ennek az üzletnek az alkalmazottainak reklámokat kell viselniük magukon a névtáblájuk alatt.

7. A banánra ragasztott matrica a Jégvarázs második részét reklámozza.

  

8. ,,Ez a teherautó olyan fényes reklámhirdetést vetített menet közben, hogy 5 percig fájt utána a szemem.”

9. Ezzel a hirdetéssel egy autó multimédia rendszerén keresztül találkozott egy sofőr.

10. A reklámok a nyilvános mosdókat sem kerülhetik el.

11. Ebben a vécében a reklámok közvetlenül a tükörben jelennek meg.

12. De a tükör semmi: van, ahol például a csapban.

13. A JetBlue Airlines fejtámla-monitorjai folyamatosan vetítik a reklámokat az utasoknak, és nem lehet kikapcsolni őket.

14. ,,A 2500 dolláros tévémen hirdetések jelennek meg, közvetlenül a menüben.”

15. Ennek a Samsung okos tévének a tulajdonosának is indokolatlan reklámokon kell átküzdenie magát, ha tévét szeretne nézni.

16. ,,A 250 dolláros játékkonzolom online felületéért 6 dollárt fizetek havonta, és cserébe reklámokat kell néznem használat közben.”

17. ,,Élvezném a kellemes, nyugodt napot a tengerparton, erre beúszik egy reklám a képbe.”

18. ,,Nyugtató zenét hallgattam a Spotify-n, de hirtelen ordító reklámhirdetés ugrott be.”

19. ,,A mozifilm vetítésének kezdete 22:00-ra volt kiírva, de csak 22:30-kor kezdődött, mert félórán át reklámokat adtak előtte.”

20. ,,A McDonald’s blokkolja a választható menüket csak azért, hogy minden percben hirdetések fussanak a képernyőn. Ezzel nem teszik könnyebbé a választást…”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏