20+ ember titokban elmondta az interneten, hogyan szoktak csalni munka közben

Minden szakmában vannak olyan trükkök, amikkel befolyásolni lehet a vásárlókat és az ügyfeleket anélkül, hogy észrevennék. Az internetes áruházak például sokszor csábító ingyen szállítást ígérnek, pedig pusztán arról van szó, hogy a szállítási költséget már előzetesen beleépítették a termék árába. A bölcsődei pedagógusok pedig elismerik, hogy a gyerekek lassan a szemük láttára teszik meg az első lépéseket, de erről nem szólnak a szülőknek, mert nem akarják elrontani az örömüket.

A Xsense-nál számos hasonló titkot olvastunk a különféle szakmában dolgozó emberektől, akik úgy döntöttek, hogy az interneten, név nélkül leplezik le a szakmájuk legnagyobb átveréseit. Ezek közül válogattuk most ki nektek a legérdekesebbeket.

  • Csomagoló. Földimogyoró, zabpehely, szárított gyümölcsök, gabonafélék és más hasonló termékek csomagolásával foglalkoztam egy nagyvállalatnál. Mondok egy titkot: az elit márkák látványos csomagolásában ugyanaz a termék található, mint a legolcsóbbakban. © Groovychick1978 / Reddit
  • Barista. A kávéfőzőket ritkán tisztítják megfelelően. A 6 kávéház közül, amiben dolgoztam, 5-ben mindig penészgombát találtam takarítás közben. © krimiwavedd / Reddit
  • Sushi séf. A legtöbb sushi bárban ugyanattól a cégtől rendelt összetevőket használnak, az ételek ára pusztán az adott hely népszerűségétől függ. © DayGloMagic / Reddit
  • Étterem vezető. Néha a látogatók megkérnek, hogy növeljem vagy csökkentsem a hőmérsékletet az étteremben. Ilyenkor általában 5 percig semmit sem csinálok, majd megkérdezem, hogy jobb-e. Az esetek 99%-ában a vendégek elégedettek és köszönetet mondanak. © sparkle_cheese / Reddit
  • Szakács. Nemrégiben abbahagytam a munkahelyen történő evést. Az éttermi ételek íze jobb, de ettől gyorsabban is lehet hízni, mivel a szakácsok nem törődnek az ételek egészségességével, és mindig sok zsírt és sót adnak az ételekhez. © Electrototty / Reddit

  • Masszőr. Egy elit helyen dolgoztam, és láttam más masszőröket dohányozni, illetve kóbor állatokkal játszani a szünetben. Senkinek nem jutott azonban eszébe kezet mosni, mielőtt visszament az ügyfelet masszírozni. Ja, és biztos, hogy soha nem jelentkeznék forró köves masszázsra, mivel ezeket a köveket soha nem tisztítják. © Thekodamamama / Reddit
  • Szakács. Tucatnyi étteremben dolgoztam, és biztosan tudom, hogy sok felszolgált étel nem felel meg az étlapon feltüntetetteknek. Borjúhús helyett sokszor sertéshúst keverünk az ételbe, és az „elit” halaknak is vannak olcsóbb változatai, amiknek ugyanolyan az ízük. © Jeff Raycroft / Quora
  • Kozmetikai márka képviselője egy boltban. Az emberek általában azt kérik, hogy a leghátsó termékeket adjam nekik, azt gondolva, hogy azok mindig újak és bontatlanok. Naivak persze, mert nem tudják, hogy éppen hogy előre tesszük az új termékeket, és hátra toljuk a lejárati dátumhoz közeli, legtöbbször már felbontott termékeket. © Houllott / Ideer*javítva

  • Eladó egy élelmiszerboltban. Minden zöldség és gyümölcs valószínűleg hozzáért szállítás közben egy másik, rothadó darabhoz, vagy leesett a raktár padlójára pakolás közben, szóval azt tanácsolom, hogy mindig-mindent jó alaposan moss meg, mielőtt elfogyasztod. © x740xWastedx / Reddit
  • Hentes. A lejárt húst sokszor pácolt húsként értékesítjük, ha a szagok elfojtásához már fűszerekre van szükség. © brokencompass502 / Reddit
  • Vendéglátós. Hetente párszor megkérdezik az emberek, hogy mennyire frissek az ételek, de nem értik, hogy az alkalmazottak soha nem mondják el, ha a lejárathoz közeli vagy már lejárt termékekkel dolgoznak, pedig legtöbbször azért teljesen tisztában vannak ezzel. © ExFanta / Pikabu

  • Pénzügyi szakértő. Nem jövedelmező leértékelt dolgokat vásárolni. Sokszor a boltok egyszerűen megemelik a termékek árait az akció előtt, hogy még nagyobb akciónak tűnjön a leértékelés, közben a vevő meg lehet, hogy semmit, vagy csak minimálisat spórol a terméken. A legpofátlanabb cégek még emelnek is ilyenkor az árakon. A spórolásnak egyetlen bevált módszere van: ha leírjuk a nekünk tetsző termékek árait, és akkor vesszük meg őket, amikor a leírt árhoz képest valóban alacsonyabban árulják őket a boltok. © Lauren Hamer / Cheatsheet
  • Call center dolgozó. Mindent hallunk, amit mondasz, miközben vonalban vagy. Sőt, az internetes beszélgetések közben egy speciális program lehetővé teszi számunkra, hogy valós időben lássuk, mit gépelnek az emberek, még mielőtt elküldenék az üzenetet. © BariatricPressure / Reddit
  • Minőségellenőr. Soha nem fogok okostelefont vásárolni közvetleneül a megjelenése után. Amikor ilyenkor ellenőrizzük a készülékeket, mindig sok problémát találunk bennük, melyeket hetekig, sokszor hónapokig tart kijavítania a gyártónak, már amennyiben ez szoftveresen lehetséges. Célszerű mindig néhány hónapot várni egy új telefon megjelenése után, és csak akkor megvásárolni a készüléket. © Project2r / Reddit
  • Zenész. Sok popsztárnak semmi köze sincs az általa játszott zenéhez. Egy egész csapatnyi szakember írja meg és játsza fel a zenéket, a sztár pedig csak egy kellék, hogy ezeket a dalokat minél jobban el lehessen adni a közönségnek. © John Kyle Varley / quora

  • Ékszerbolti dolgozó. Az ékszerek nagy részének 2 ára van: a maximum, amit az árcédulán feltüntetnek, és a minimum, ameddig le lehet azt alkudni. A spórolás érdekében mindig kérdezd meg az adott termék minimum árát. © baccgirl / Reddit
  • Parfümös. A feleségem parfümökkel és kozmetikumokkal foglalkozik. Azt mondja, hogy egy parfüm előállításánál a parfümös üveg és a permetező-szerkezet előállítása sokkal drágább, mint a benne lévő folyadéké. © _Dihidrogén_monoxid / Reddit
  • Szerelő. Ne próbáld megfogni a liftajtót, hogy valaki odaérjen a lifthez, mivel az ebben segítő speciális biztonsági nyitószerkezet nem mindig működik. © Sting911 / Reddit
  • Bölcsődei pedagógus. Bölcsődében dolgozom, és néha látom, ahogy a csecsemők megteszik az első lépéseiket, de van nálunk egy szabály: soha nem mondhatjuk el ezt a szülőknek, mert rosszul éreznék magukat, hogy nem voltak jelen a gyermekük első lépéseinél. © theraccoonrobot / Reddit

  • Kárpitos. Sok kollégám, amikor áthúzza a bútorokat, egyszerűen a régi szövetre rá teszi az újat. Kevesen fáradnak azzal, hogy levegyék a régi, koszos kárpitot, ami nem túl igazságos az ügyfelekkel szemben, ezért mindig kérjél fényképet a munkafolyamatról. © AliCracker / Reddit
  • Légkondi szerelő. Van egy egyszerű módja annak, hogy szó szerint 3 másodperc alatt megtudd, ideje van-e már tisztítani a légkondicionálót. Csak ki kell kapcsolni és megvárni, amíg a légterelő becsukódik. Ezután finoman nyisd le kicsit az ujjaddal, és egy zseblámpa segítségével nézz be a nyílásba. Bent van egy ventilátor, ami ha koszos, akkor tényleg itt az ideje szakembert hívni. © APanin / Pikabu

  • Kisállat kereskedés dolgozója. Az üzletben, ahol dolgozom, az első az értékesítés, és csak utána jön az állatok kényelme. Egyébként sok munkatársam úgy kerül ebbe a szakmába, hogy semmit sem tud az állatokról vagy az igényeikről. © H2oButterfly / Reddit
  • Repülőtéri munkás. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az eltűnt poggyászod. Ha jelzed, hogy hiányzik a bőröndöd, akkor senki nem kezdi el ott keresgélni a reptéren. Egyszerűen bevisszük az adatokat a gépbe, és jelezzük, ha valahol nálunk, vagy egy másik reptéren feltűnik a bőrönd. Ha egy másik reptéren van, akkor pedig a következő járattal megpróbáljuk átszállíttatni hozzánk. © LikeLemun / Reddit
  • Weboldal-fejlesztő. Elsőkézből mondhatom, hogy a „ma 3 ember foglalt itt szállást” vagy a „még 4 ember nézi rajtad kívül ezt a terméket” és ehhez hasonló feliratok egytől-egyig hamisak és csak azért vannak, hogy vásárlásra ösztönözzenek. © jyt4167 / Reddit
  • Rendszergazda. Ismerjük az összes weboldalt, amit felkeresnek munka közben, és az összes játékot, amivel játszanak munka közben az irodai alkalmazottak. Persze nem fogunk ezért szólni neked, hacsak nem csinálsz esetleg valami illegális dolgot. © Blindsp_t / Reddit

  • Fodrász. Egy fodrász soha nem fogja beismerni, ha elrontotta a hajad. Épp ellenkezőleg, minden esetben megdicséri majd, hogy milyen jól áll az új frizura. Ha hibázunk valamit, általában megpróbáljuk elrejteni, hogy az ügyfél ne vehesse észre – ez göndör haj esetében a legkönnyebb. © Suly M. Rivera / quora
  • Tolmács. Fordítóként dolgozom az AliExpress-nél, és vannak olyan kollégáim, akik úgy fordítják például orosz nyelvre a termékek neveit és leírását, hogy nem is tudnak oroszul. Ha tehát nem találod meg az adott terméket egy nyelven, akkor próbáld meg angolul beírni a nevét, mert lehet, hogy csak a fordító végzett pontatlan munkát. © AlyaBystraya / Pikabu
  • Menedzser. A megfelelő vevői hozzáállással megoldható a problémák 99%-a. Ha azonban dühös vagy és sokat követelsz, akkor valami hasonló választ fogsz kapni: „Sajnálom, de a vállalat üzletpolitikája miatt nem tudok segíteni.” © Nardelan / Reddit
  • Rendszergazda. Néha hazudunk az ügyfeleknek. Ez sokkal könnyebb, mint elmagyarázni a meghibásodás tényleges okát, amit csak nagyon kevesen értenének. © Dyingforsomelove / Reddit
  • Operatőr. A filmkészítés szórakoztató, amikor végre összeáll a végeredményt. Amíg azonban az ehhez szükséges felvételek megszületnek, az egy roppant fárasztó, idegesítő, és néha nagyon kellemetlen munka. Az alábbi videó remekül szemléleti, hogy mire is gondolok pontosan. © philip lewis / Twitter

Bónusz: SEO szakember

  • Ha szomorú vagyok, csak megnyitok egy keresőt és beírom a keresősávba, hogy „mikrohitel”, majd rákattintok az első fizetett hirdetés linkjére, és azonnal bezárom. Egy ilyen kattintás körülbelül 500 forintjába fog kerülni az éppen aktuális pénzintézetnek, ezek ugyanis egymással versenyeznek, és nagyon komoly pénzeket fizetnek azért, hogy megszerezzék a pénzügyileg kiszolgáltatott ügyfeleket. Apróság, de nagyon jó érzéssel tölt el engem. © LosThought / Pikabu

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏