20 fotó, ami bizonyítja, hogy az idő nem kíméli a hétköznapi tárgyainkat

Valószínűleg mindenkinek van olyan ruhája vagy tárgya, ami az intenzív használat miatt jelentősen megkopott az évek során. A most következő internetezők is hasonló cipőben jártak, ezért úgy döntöttek, hogy egy-egy összehasonlító fotó segítségével megmutatják, mennyit változtak kedvenc dolgaik az újkori állapotukhoz képest.

Minket a Liked.hu-nál mindig lenyűgöz és egyben kicsit megdöbbent az idő lassú, szinte észrevétlen ténykedése, ami legjobban a most következőkhöz hasonló fotókon látható igazán.

1. ,,33 évig hordtam a jegygyűrűmet (alsó), a feleségem csak 1 évig, mert kicsi lett az ujjára.”

2. ,,A kerékpárom nyerge, 50 ezer kilométer megtétele után. A kinézete ellenére még mindig nagyon kényelmes, ezért nem cserélem le.”

3. ,,A termosz, amit 50 éve mindennap használok, és egy másik, amit egy barátnak vásároltam, de sosem adtam oda végül.”

4. ,,Festő vagyok, így néz ki a cipőm 1 évnyi munka után.”

5. ,,14 évvel ezelőtt két kaparófát vettünk. Az egyiket folyamatosan használta a macskánk, a másik ezalatt a padláson volt.”

6. ,,A sapka, amit 30 évvel ezelőtt édesapám vásárolt, és ugyanannak egy új változata.”

7. ,,A bal oldali esernyőt 9 éven át használtam, míg végül beakadt a kerékpárom küllői közé, és eltört. Elhatároztam, hogy vásárolok egy ugyanolyat.”

8. ,,16 év elteltével magabiztosan kijelenthetjük, hogy melyik fogantyút használjuk gyakrabban.”

9. ,,Végül vettem egy új görkorcsolyát.”

10. ,,Új ásót vásároltunk. A régit 5 évvel ezelőtt vettük és 100 ezer fát ültettünk vele.”

11. ,,A különbség egy új gyűrű és aközött, amit a barátnőm nagynénje 8 évvel ezelőtt adott neki.”

12. ,,A bal oldali játék 26 éves. Idővel kicsit megkopott.”

13. ,,A különbség az új kaparó és a régi között, amit a macskám 5 hónap alatt kegyetlenül elpusztított.”

14. ,,Egy turiban találtam ezeket a tányérokat. Úgy gondolom, hogy a korábbi tulajdonosa mindig csak az egyiket használta.”

15. ,,A nagyapám több mint 20 évig használta a bal oldali övet. A jobb oldalit a szomszédom vásárolta ma egy turkálóban.”

16. ,,Így nézett ki a kutyám kedvenc játéka egy évvel ezelőtt és most.”

17. ,,A bal oldali fejsze már 45 éves.”

18. ,,A tulajdonos azt mondta, hogy ez a húsvágóasztal még a dédnagyapjáé volt, és körülbelül 6 centivel volt magasabb.”

19. ,,A 10 éves útlevelem az újhoz képest.”

20. ,,A feleségem végre lecserélte a 17 éven át hordott bakancsát.”


Bónusz: ,,Már 10 hónapos, de számomra még mindig csak kölyök.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏