20 fotó, ami többet mutat a világból, mint egy dokumentumfilm

Nemrégiben a Nemzetközi Burgonya Központ szakértői a NASA munkatársaival közösen sikeresen befejezték a kísérletet, mely arra irányult, hogy miként lehetne burgonyát termeszteni marsi körülmények között. Ez még egy lépéssel közelebb hozta az emberiség azon álmát, hogy egyszer talán majd a távoli jövőben egy másik bolygót is benépesíthessünk. Amíg azonban ez nem történik meg, érdemes ide, a Földre koncentrálnunk – hiszen itt is akad még látnivaló.

1.  Ez a részben levedlett bőr úgy néz ki, mintha elegáns ruha lenne rajta.

2.  Szóval így néz ki egy hullám belülről.

3.  Ez a kutya egy kiméra: két genetikailag eltérő szín kombinációja: fekete és sárga.

4.  A rágófogaink akár a 280 kg-os nyomásnak is ellenállnak.

5.  1 uncia (28,3 g) arany megvásárlásához 110 uncia ezüst szükséges.

6.  Kristályokkal teli barlang tó.

7.  ,,Ritkán eszünk tésztát, ezért csak ma vettem észre, hogy az ajánlott főzési idő eltérő: a tengerparton 8-10 perc, a hegyekben 10-12 perc.”

Minél magasabban vagyunk a tengerszint felett, annál alacsonyabb a légköri nyomás. Minél alacsonyabb a nyomás, annál lassabban fog megfőni az étel.

8.  Láttatok már ilyen furcsa belsejű görögdinnyét?

Pedig mielőtt háziasították őket, így néztek ki. Ez a gyümölcs valószínűleg megőrizte annak a genetikai kódnak a részét, ami ezért az eredeti belső formáért felelős.

9.  Csak egy újfajta paprika.

10.  Gondoltad volna, hogy így terem a pisztácia?

11.  ,,Ma a saját szememmel láttam egy dupla-szivárványt.”

12.  ,,Sikerült lefényképeznem ezt a szépséget.”

13.  ,,Találtam egy kivit, amiben összesen egy mag volt.”

14.  Ezt a fát egy tornádó forgatta meg.

15.  Ez nem egy hatalmas, egybefüggő felhő, hanem a város felé közeledő ködfal.

16.  Így úsztatják le a kivágott fákat a folyón.

17.  Nem, ez nem két különböző évszakban készült fotó összevágva, csak nemrég áradás volt.

18.  Ezt az érdekes légköri jelenséget Parry-ívnek hívják.

19.  Három farkú gyík.

20.  Ilyen optikai illúzió akkor történik, amikor a kamera másodpercenként készített képkockáinak a száma megegyezik a repülőgép rotorjának fordulatszámával.

forrás
Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏