20 fotó, amivel kegyetlen tréfát űzött a kamera

A fényképezésben az a jó, hogy bár teljesen tisztában vagyunk vele, hogy mit is szeretnénk lencsevégre kapni, olykor teljesen mást sikerül végül, mint terveztük. Ennek persze számtalan oka lehet, a váratlanul képbe kerülő tárgytól egészen a kamera meghibásodásáig. Az alábbiakban 20 olyan fotót gyűjtöttünk össze, ami végül teljesen másképp sikerült, mint azt a készítőik szerették volna, de persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy esetleg bánnák, hogy így alakult…

1. Ennek az iPhone-nak a portré módja látszólag teljesen eltüntette a sörös pohár külsejét. 2. A macska lett volna a kép célpontja, de a kamera inkább úgy döntött, hogy a gyermekre fókuszál. 3. Itt pedig a törött üvegeket szerették volna lefényképezni, a kamera azonban az azokon megcsillanó faágak tükröződésére fókuszált. 4. Félúton lefagyott vaku által „félbevágott” kép. 5. Egy lencsére csöppent vízcsepp, ami nem várt hatást keltett. 6. Balul sikerült panorámafotó. 7. Egy kiskölyök, aki gyorsabban pislogott, mint a kamera zárideje, ezért a televízión tükröződve már nyitva vannak a szemei. 8. Szintén egy rosszul időzített vakuzás eredménye. 9. Panoráma-katasztrófa. 10. Napfogyatkozás egy madár szárnyán keresztül. 11. Panorámafotó közben bekövetkezett apokalipszis. 12. Nappal és éjszaka egy jól időzített villámlásnak köszönhetően. 13. Családi fotó közben lecsúszott kamera. 14. Félelmetes panorámakép. 15. Az óráról szerettek volna képet készíteni, a kamera azonban a rajta tükröződő fára fókuszált. 16. A lány árnyéka olyan, mintha már az elkészült képet nézegetné. 17. Távcsövön keresztül lencsevégre kapott havas táj, ami pont olyan, mint egy bolygó az űrben. 18. Egy, a vaku hatására „radioaktívvá” változott pók. 19. Repülőgép propeller, ahogy egy iPhone kamerája látja. 20. Végezetül pedig egy igen furcsa kamera-hiba, ami rejtély, hogyan jöhetett létre… ? forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏