20 fotó egy-egy erős üzenettel, ami kegyetlenül fejbe vág

A fényképezés művészete már csak azért is különleges, mert ez egyfajta nemzetközi nyelv. Nem számít, hogy az Egyesült Államokban, vagy a világ másik végén készít fotót valaki egy erőteljes, önmagáért beszélő pillanatról, azt a világon mindenhol egyformán értik majd az emberek. Válogatásunkban épp ilyen fotókat gyűjtöttünk ma össze.

1. ,,Esküvői fotós vagyok, és a képen látható vőlegény fotót szeretett volna a legjobb barátjával, aki átsegítette őt az életének egy nagyon nehéz szakaszán. A férfi régen hajléktalan volt, de ez a félszemű macska úgy is szerette őt akkor, amikor senki más.”

2. A diáklány a határon találkozott az apjával, mivel a férfi nem mehetett el az érettségijére.

3. ,,Ma láttam meg először a születendő gyermekem. A képen épp felébredtem, miután elájultam a szülőszobán.”

4. Anya és lánya együtt harcolnak a bűnözés ellen.

5. ,,Apám homlokráncát tetováltattam a kezemre.”

6. A művész Banksy egyik munkája. Úgy tűnik, hogy a fiú a hópelyhekkel játszik, míg meg nem látod a másik oldalt, és rá nem jössz, hogy ez hamu.

7. Ez a 13 éves fiú nagyon régóta szeretett volna egy macskát. Most az első saját háziállatát tartja a kezében.

8. Tűzoltók egy kemény műszak után.

9. ,,A boldog kislányom és az új hallókészüléke.”

10. Kislány és a focista példaképe.

11. Az apa a fia barátnőjével megy a bálba. A fia májusban, autóbalesetben hunyt el.

12. Kis emberek, nagy szívvel.

13. ,,Az életem néhány perccel ezelőtt megváltozott, és ennek nagyon örülök!”

14. ,,Kövesse engem!” – a műanyag hulladék világába.
15. Az 53 éves Down-kóros fiú találkozik a 88 éves édesapjával, akivel életében először egy hetet külön töltöttek.

16. Elhagyott ház.
17. ,,Üdvözlünk a világunkban, kicsim!”

18. ,,A nagymamám tegnap elhunyt ebben a szobában. A kutyája mindig őrizte őt. Most is itt van és várja, keresi a barátját.”

19. ,,A nagybátyám 75 éves, Parkinson-kóros. De nézd, hogy fel bírja emelni. Azt mondta nekem: Csodálatos, hogy milyen messzire jutott az orvostudomány.”

20. Egy édesapa emléke.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏