21 minőségi dolog, aminek az élettartama minden elképzelést felülmúlt

Egy 2018-ban végzett felmérés szerint már az első 5 évben sok probléma merül fel a legmodernebb háztartási készülékekkel. Ez csak azért is bosszantó, mert számtalan olyan múlt századi készülék található az emberek otthonaiban, ami mind a mai napig kiváló szolgálatot tesznek, pedig arányosítva is csak töredéke volt az áruk a méregdrága modern változataiknak.

1. ,,A szüleim mikrohullámú sütője 34 éves. Túlélt 3 hűtőszekrényt, tűzhelyt, mosogatógépet és körülbelül egy tucat kenyérpirítót. Még mindig működik.”

2. ,,Apám 40 évvel ezelőtt vette ezt a bőrdzsekit. Csak kissé felpolíroztam a bőrt és átkentem a cipzárt. Most olyan, mint az új.”

3. ,,Ez a keverőgép több mint 40 éves, még anyámé volt. A férjem azt mondta, hogy nem veszünk újat, amíg ez tönkre nem megy. Azt hiszem, hogy még az unokáim is ezt a fenevadod használják majd.”

4. ,,26 éve van meg ez a szűrőedény. Ez több, mint az életem fele.”

5. ,,A szüleim akkor vásárolták ezt a nyulat, amikor születtem. Minden este vele aludtam tizenéves koromig. Most 25 éves vagyok.”

6. ,,A nagyapám 1975-ben vette ezeket a Red Wing csizmákat. Talpat cseréltem rajtuk, és kicsit megtisztítottam őket.”

7. Ez a varrógép majdnem 100 éves, és még mindig működik.

8. ,,1995-ben csomó pénzt költöttem rá, hogy megszerezzem a McDonald’s teljes Batman-bögre készletét. Még mindig használom őket.”

9. ,,Gyerekkoromban a szüleim ezzel a facsaróval készítettek nekem üdítőt. 51 éves, és még mindig működik.”

10. ,,A nagymamám egy antik üzletben vásárolta ezt a fotelt, amikor apám gyerek volt. A külső huzatot leszámítva minden eredeti rajta, még a benne található lószőrből készült töltőanyag is.”

11. ,,Most vettem ezt a szettet, amit a 40-es években készítettek. Tökéletesen áll rajtam, és imádom.”

12. ,,Ez a kandalló már több mint 130 éves. Nem is gyártanak már ilyet.”

13. Ez az 1930-as években készült Westinghouse hűtőszekrény továbbra is kiválóan működik.

14. ,,Nagyon meglepő, hogy a nagynéném és a nővérei képesek voltak ilyen jó állapotban tartani ezt a ruhát, ami már több mint 50 éves, és mégis olyan, mint az új.”

15. ,,Sokat főzök, és ez a kedvenc edénygyűjteményem. Még a nagymamámtól kaptam, több mint 40 évesek.”

16. ,,Dédnagyapám második világháborús órája továbbra is ketyeg.”

17. ,,Ez a steppelt fürdőköpeny körülbelül 70 éves, de még mindig nagyon jól érzem magam benne.”

18. ,,Ez a Gillette Slim borotva 56 éves, de még mindig nagyon jól borotvál.”

19. ,,Ezt a kabátot az édesanyámtól kaptam. Több mint 27 éves, ami azt jelenti, hogy idősebb, mint én.”

20. ,,Ez a Peugeot kávédaráló már több mint 117 éves! A szüleim most borsdarálásra használják.”

21. ,,Ezek a Pyrex tálak 50 évesek. Még a feleségem szüleitől kaptuk őket, és ma is napi szinten használjuk.”

Nálatok is vannak olyan régi holmik, amik ma is tökéletesen működnek? Ha igen, meséld el nekünk hozzászólásban! ?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏