21 tény, ami bizonyítja, hogy a világunk meglepőbb, mint egy Agatha Christie regény

Hiába olvastunk több tucat könyvet és hiába ültünk végig több száz órányi dokumentumfilmet életünk során, a világ akkor is mindig képes lesz meglepni bennünket valamivel. Tudtad például, hogy egy teáskanálnyi mézhez 12 méh egész életen át tartó munkájára van szükség? Legközelebb, amikor mézet raksz a reggeli teádba, mindenképp emlékezz meg ezekről a szorgos kis rovarokról, akik nélkül nem jöhetne létre ez az egész.

1. Több ember hal meg szelfizés miatt, mint cápatámadás következtében.

2015 szeptemberében egy 66 éves turista leesett a lépcsőn és meghalt, miközben megpróbált szelfit készíteni magáról a Taj Mahalon. Ez a tragikus esemény volt a 12. szelfizéshez köthető haláleset ebben az évben, míg a cápák összesen csak 8 ember halálát okozták 2015-ben.

2. Időben a Tirannoszauruszok közelebb éltek az emberekhez, mint a Sztegoszauruszokhoz.

A sztegoszauruszok körülbelül 155-145 millió évvel ezelőtt éltek. A tirannoszauruszok csak 83 millió évvel később jelentek meg, míg az emberek és a tirannoszauruszok között „csak” 66 millió év volt a különbség.

3. A repülőgépek lassabban repülnek, mint fél évszázaddal ezelőtt.

Manapság egy közvetlen járat New Yorkból Houstonba 4 óra alatt jut el. 1973-ban ugyanezt három órán belül is megtehették az emberek. Ennek oka, hogy az üzemanyag árak jelentősen emelkedtek azóta, és a légitársaságok rájöttek, hogy több millió dollárt takaríthatnak meg évről-évre, ha lelassítanak, és csak a repüléshez feltétlenül szükséges sebességgel repülnek.

4. Az otthonunk takarítása kábé olyan káros, mintha elszívnánk egy doboz cigarettát.

A tisztítószerekben található vegyi anyagok belégzése akár 43%-kal is növelhető az asztma kockázatát. A vegyi anyagok irritálják a légzőrendszer nyálkahártyáját és hosszú távon komoly problémákat okozhatnak.

5. Olyan sok különböző almafajta létezik, hogy ha minden nap újat kóstolnánk meg, 20 évbe telne, mire mindet megkóstolnánk.

Több mint 7500 különböző almafajta található a Földön, 20 év pedig csak 7300 napból áll, tehát még 20 évnél is többre lenne szükségünk.

6. A borospoharak hétszer nagyobbak lettek, mint voltak.

A XVIII. Század elején egy borospohár 66 ml-es volt. Manapság az sem ritka, hogy fél literesek, tehát az elmúlt 300 év alatt a hétszeresére növekedett a méretük. Igaz, a komoly változás az elmúlt 20 évben következett be, amikor a borfogyasztás népszerűsége megnőtt.

7. Steve Jobs azért adta az Apple nevet a cégnek, hogy az Atari előtt legyen a telefonkönyvben.

Számos legenda létezik arról, hogy miként született meg az Apple márkanév. A legvalószínűbb történet az, hogy Steve Jobs és Steve Wozniak egyszer autóban ültek, amikor Jobsnak eszébe jutott az Apple Computer név. Sokáig tanakodtak még utána, de nem jutott eszükbe jobb név. Később Jobs egy interjúban azt mondta, hogy régen az Atari-nél dolgozott, és az Apple név lehetővé tette számukra, hogy pontosan előttük legyenek a telefonkönyvben.

8. A becenevükön hívott tehenek évente 258 literrel több tejet adnak, mint azok, akiket nem.

A tudósok úgy vélik, hogy a nevükön szólított tehenek nyugodtabbak, és a stresszhormonok csökkenése elősegíti a tejtermelést.

9. Egy ceruzával kb. 56 km hosszú vonalat húzhatunk.

Egy átlagos méretű ceruzával körülbelül 56 km vonalat, vagy nagyjából 45 ezer szór írhatunk.

10. 2500 évvel ezelőtt Kínában a kések voltak a fizetőeszközök.

A Csou-dinasztia idején érmék helyett bronzkésekkel fizettek az árukért az emberek.

11. A síkképernyős és nagy felbontású tévéknek hála ma már a kutyák is ugyanúgy tudják nézni a tévét, mint az emberek.

Modern technika ide vagy oda, a folyamatosan villogó felvételek nem vonzzák nagyon a kutyák figyelmét, ráadásul a televíziók rendszerint nem is az ő szemmagasságukban helyezkedik el, ezért inkább figyelmen kívül hagyják azokat.

12. Az ókori egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt is bowlingoztak.

A bowling egy igen népszerű játék volt az 5000 évvel ezelőtti Egyiptomban: hatalmas termekben játszották, ahol minden pályán 1-1 ember játszott egymás ellen. 2 gurításból kellett ledönteni a bábukat, az első gurítást egy nagy golyóval, a másodikat egy kisebbel végezték.

13. Csak 5 olyan modern ország létezik a Földön, amit soha nem gyarmatosított Európa.

A 16. század eleje és 1960 között csaknem minden a bolygó minden szegletét gyarmatosították az európaiak, 5 ország kivételével: Dél- és Észak-Korea, Japán, Thaiföld és Libéria.

14. A nyulak felismerik a ragadozók székletében az elhunyt rokonuk szagát.

A vadon élő nyulak kifinomult szaglása elengedhetetlen számukra az életben maradáshoz. A tudósok legújabb kutatásai kimutatták, hogy a nyulak képesek felismerni az elhunyt rokonaik szagát a ragadozók ürülékében. Nem véletlenül: ez segít nekik, hogy elkerüljék a ragadozó állatok territóriumát.

15. Az egy év alatt eladott Nutellákból körülbelül 1000 focipályát lehetne “megkenni”.

Az első Nutellát 1940-ben készítették, a népszerűsége pedig azóta sem csökkent semmit sem.

16. Egy teáskanálnyi méz 12 méh egész életen át tartó munkájának az eredménye.

Egy átlagos méh az életes során (4-5 hónapot élnek) körülbelül 1/12 teáskanál mézet termel, tehát egy teljes teáskanálnyi mézhez körülbelül 12 méh egész életén át tartó munkája szükséges.

17. A legtöbb ember képes hallás alapján megkülönböztetni a hideg és meleg vizet.

Az emberek 96%-a képed pusztán hang alapján megállapítani, hogy hideg vagy meleg víz folyik a csapból. Erre a következtetésre egy hangérzékkel foglalkozó cég, a Condiment Junkie jutott. Te magad is letesztelheted, hogy képes vagy-e rá, EZEN a linken.

18. 0,2 mg arany van benned.

Egy 70 kg tömegű személy teste körülbelül 0,2 mg aranyat tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy ha ezt mind ki tudnánk nyerni a testünkből és kockát készítenénk belőle, akkor egy akkora kockát kapnánk, aminek minden oldala 0,22 mm.

19. Az arany egyébként ehető.

Csak az ára nem engedi, hogy megtegyük. De New Yorkban például ehetünk arany felhasználásával készült hamburgert 666 dollárért (200 ezer forint).

Egy 24 karátos vagy tiszta arany elfogyasztásától semmi bajunk sem lesz. Az arany egyszerűen áthalad az emésztőrendszeren, anélkül, hogy felszívódna. A gazdagoknak tehát nincs mitől félniük.

20. A flamingók forró vizet isznak.

Ezek a madarak gond nélkül képesek meginni a forráspont közeli vizet. Ennek oka, hogy a legtöbb flamingó olyan helyen él, ahol a tengerek és tavak magas sókoncentrációja miatt az egyetlen édesvíz forrás számukra a forró gejzírek.

21. A rossz vezetés örökölhető.

Egy apró tanulmány kimutatta, hogy a rossz autóvezetési képesség örökölhető. 29 embert vizsgáltak meg: 22 személyben nem volt megtalálható ez a „rossz vezetésért felelős gén”, a maradék 7-ben pedig igen. Azok, akiknek a szervezetében megtalálható volt ez a gén, átlagosan 20%-kal rosszabb eredményt értek el a szimulációs tesztben, mint a csoport többi tagja.

Bónusz: a Fantát a náci Németországban hozták létre a Coca Cola pótlása végett.

Az ital 1940-ben jelent meg Németországban akkor, amikor az országra kivetett embargó miatt felfüggesztették a Coca Cola előállításához szükséges szirup behozatalát. A német tudósok ezért egy saját szirupot hoztak létre az országban is elérhető alapanyagokból. Ez az ital teljesen eltért a ma ismert Fantától.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏