22 abszurd tervezői megoldás, ami hagy némi kívánnivalót maga után

A történelem során rengeteg tudósról, felfedezőről tanultunk az iskolában, akik zseniális dolgokkal rukkoltak elő. Sokan persze eleinte őrültnek tartották őket, ám kitartottak elképzeléseik és terveik mellett. Milyen jól tették hiszen nélkülük nem jöhettek volna olyan tárgyak létre, mint például a kerékpár, autó, repülőgép és még sorolhatnánk. Ahogy teltek-múltak az évek, évtizedek, századok úgy láttak napvilágot az új, innovatív dolgok is. Persze a remek tervezői munkák mellett akadt tákolmány is, amik bizony hagytak némi kívánnivalót maguk után. Tény és való, hogy tudósnak, felfedezőnek, tervezőnek nem könnyű lenni, de szerencsére nem is kell mindenkinek annak lenni. Sokan megpróbálják, de el is buknak vele, pont úgy, mint a cikkünkben szereplő emberek is, akik botrányos munkát végeztek. Nézzétek:

1, Mikor a tulaj nem tudta eldönteni, hova tetesse az ablakot, ezért az építésznek azt mondta bárhova teheti. Valószínű nem erre gondolt.

2, Nem az a kihívás, hogy elmenekülj a tűz elől, hanem, hogy kinyisd közben ezt az ajtót.

3, A tetejéről valóban úgy tűnhet mintha akadálymentes lenne, de valójában a végén található a feketeleves.

4, Reméljük ez csak egy felújítási baki és nem ők építették teljesen a házat.

5, Ha hiszed ha nem ez nem piszok a szőnyegen, hanem ilyen a dizájnja.

6, Elég rosszul csinálták meg ezt a kilincset és fogantyút.

7, Vajon minek kellett ilyen padlót készíteni egy házba? Lehetséges lenne, hogy kisbabájuk van, aki csak rázkódós úton tud elaludni?

8, Elég szokatlan kilátás, ami nemcsak a mosdóban tartózkodóknak kellemetlen, hanem az utcán közlekedőknek is.

9, Ennek az edénynek olyan dizájnja van, mintha már eleve koszos lenne.

10, Talán ez a legfurcsább kanapé, amit életemben láttam. Az már egyszer biztos, hogy nem vendégmarasztaló.

11, Ha valaki nem figyel maga elé, akkor csúnya ütközésnek lehet az áldozata.

12, Mintha csak egy kemény magnak készült volna ez az illemhely.

13, Ebből arra következtetünk, hogy nagyon alacsony emberek élnek Portugáliában.

14, Furcsa, hogy pont a tető van megvilágítva. Lehetséges lenne, hogy kissé félrenézték a tervrajzot?

15, Reméljük a dekorosnak nem ez volt az első és az utolsó munkanapja.

16, Akármennyire is dizájnosak akartak lenni, ez inkább gáz.

17, Azért azt megnéznék, hogy működik esőben, szélben, fagyban, hóban.

18, Ettől nem lett kevésbé kínos a dolog.

19, Vajon ennek a kapunak mi értelme volt, ha még kerítés sincsen?

20, Palermói székesegyház… napjainkban. Eme kép láttán konkrétan nem találunk szavakat.

21, Ki mondta, hogy a biciklizés nem balesetveszélyes?

22, Kíváncsiak lennénk, hogy tudnak itt bevásárlókocsival közlekedni a vásárlók.

Na mit szóltok?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏