25+ ősi találmány, ami láttán legszívesebben csomagolnánk a bőröndünk és utaznánk a múltba

Az ókori világ tele volt a modernekhez nagyon hasonló épületekkel és tárgyakkal. Például, már időszámításunk előtt 400-ban is létezett fagyasztó, bár teljesen másképp nézett ki, mint a ma használatos társai. Ez még a sivatag közepén állt, ahová egy vízvezetéken keresztül szállították a vizet, mely az alacsony hőmérsékleten aztán megfagyott.

1. Bevásárlóközpont az ókori Rómában. Időszámításunk szerint 113-ban nyílt meg.

2. Edény az ókori Egyiptomból. Üdvözlő feliratok olvashatók rajta, mivel az ilyeneket újévre adták ajándékba.

3. Fából készült ágy az Egyiptomi Újbirodalom korából, i.e. 1425-1353 körülről.

4. Ez a fésülködőasztal és a kozmetikumokkal teli palackok is ebből az időből származnak.

5. Caligula római császár 2000 éves zafír gyűrűje.

6. Tutanhamon szandálja, ami körülbelül 3300 éves.

7. Ezt az ókori egyiptomi társasjátékot úgy hívták, hogy Szenet.

8. Ez a vízvezeték már az időszámításunk utáni első században épült.

9. Törökfürdő a 11-12. századi Spanyolországban.

10. A filozófus Platón találta fel a világ első ébresztőóráját az i.e. 4-5. században és így nézett ki.

Itt megnézheted, hogyan működött a készülék.

11. Római parfümös palack az i.e. 1-2. századból.

12. 6. században épület keresztelési hely Tuniszban.

13. Strasszkő és ezüst kanál az i.u. 1. századból.

14. Ezeket a társasházakat az alsó és középosztály tagjainak építették a rómaiak a 2. században.

15. Fapárna az ókori Egyiptomból és kőpárna az ókori Kínából. Ezeken aludtak az emberek.

©  BrokenSphere / Wikimedia Commons

16. Pékség Pompejiben.

17. Ez egy i.e. 400-ból származó perzsa fagyasztó. Még mindig működik.

18. 7 ezer évvel ezelőtt így nézett ki egy fogkefe.

19. Az első számítógép, melyet i.e. 150-100 körül építettek, hogy kiszámítsák vele az égitestek mozgását. A segítségével 42 csillagászati esemény dátumát voltak képesek megállapítani és előre jelezni.

20. A szextáns egyfajta korai GPS-ként szolgált a 18. században.

21. Ez nem egy váza, hanem egy éjjeli edény a 18. századból.

22. Gyorsbüfé és kávézó az időszámításunk utáni első századból, Pompejiben. Ide jöttek azok az emberek, akik nem engedhették meg maguknak, hogy saját konyhájuk legyen.

23. A Lükurgosz-kupát a 4. században hozták létre. Külön érdekessége, hogy a benne lévő arany- és ezüstrészecskék miatt különböző fényviszonyok mellett megváltoztatja a színét.

24. Evőeszközök a 17. század közepéről.

25. Komód 1690-ből.

26. Japán szamuráj sisak a 16-17. századból.

27. Egy kínai kard markolata, amit i.e. 770 és 476 között készítettek.

28. Ebben az edényben bort tartottak a kínaiak a Csou-dinasztia idején, i. e. 1050 és i. e. 1025 között.

29. Végezetül egy nyilvános vécé az ókori Róma idejéből.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏