30+ meglepően furcsa tény Japánról, amire mindig is kíváncsi voltál, de sosem merted megkérdezni

Nem baj, ha nem, a Xsense-nál ugyanis most ilyen és ehhez hasonló érdekességeket gyűjtöttünk össze nektek a felkelő nap országával kapcsolatban, melyeket végigolvasva egy kicsit mindenki jobban megismerkedhet ezzel a cseppet sem átlagos kultúrával.

1. Japánban nem ritka, hogy a nők ajándékozzák meg a férfiakat Valentin-napkor. Teszik mindezt azért, mert a férfiak félnek kezdeményezni, és így ez egy remek alkalom lehet számukra, hogy ők tegyék meg az ,,első lépést”.

2. A világ más országaival ellentétben, a japánok csak két részből álló hóembereket készítenek.

3. A hal és tengeri herkentyűk nagyon olcsók errefelé, ám a gyümölcsökért brutális árat kell fizetni. Egy darab alma átlagosan 500 forintba kerül,míg egy fürt banán körülbelül 1200-ba. A legdrágább gyümölcs a dinnye, ezért Tokió belvárosában akár 60 ezer forintot is kérhetnek.

4. Míg Amerikában – és úgy a nyugati kultúrában általában – a Coca Cola a karácsony egyik legjellemzőbb kereskedelmi szimbóluma, addig Japában Sanders ezredes és a KFC jelenti mindezt. Oly annyira, hogy sok családnál a karácsonyi menü részét is képezik ezek az ínycsiklandozó, ropogós csirkemellek.

© flickr.com

5. A pornográfia abszolút behálózza a mindennapjaikat. Nincs olyan élelmiszerbolt, ahol ne lenne legalább egy jól elszeparált részleg, ahol csak és kizárólag pornográf tartalmú könyveket és filmeket árusítanak. A nagyobb plázákban pedig 2-3 emeletes szexboltok várják a ,,kíváncsi” vendégeket.

6. A Japánok előszeretettel fogyasztanak delfinhúst. Bár leggyakrabban levest készítenek belőle, sokszor nyersen is fogyasztják. Az íze állítólag egyáltalán nem hasonlítható a halakéhoz.

7. Japánban külön metrókocsikat tartanak fenn a nők számára. Főleg a reggeli csúcsforgalomban alkalmazzák ezeket, hogy a nagy tömegben megelőzzék a különféle zaklatásos eseteket és egyfajta biztonságot nyújtsanak általuk a nők számára.

8. A japán emberek sohasem mehetnek haza a ,,munkaidő” lejárta után a munkahelyükről. Általában meg kell várniuk, míg a főnökük hazaengedi őket, de az sem ritka, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül, három vagy négy órát is túlórázniuk kell esténkén.

9. Az iskolai tanév április 1-jén kezdődik, és trimeszterekre van bontva.

10. A japán diáklányok nem viselhetnek harisnyát, még a nagy téli hidegekben sem. Helyettük térdig érő zoknit kell hordaniuk, mely egyúttal az iskolai egyenruhájuk részét is képezi. A szoknya hossza ellenben változhat…minél idősebb egy lány, annál rövidebb szoknyát hordhat az iskolában.

 

© yam.com

11. Japánban teljesen normálisnak számít, ha egy nő feneke vagy bugyija ,,kilibben” a szoknyája alól. Ellenben például a túl mély nyakkivágású felsőrészeket vulgárisnak és illetlennek tartják.

12. A japán emberek számára rendkívül fontos a becsület. Csak szemléltetésképpen például: Yukio Hatoyama (volt miniszter) lemondott, mert nem tudta teljesíteni a választás előtti ígéreteit. Az őt megelőző két miniszter szintén önként mondott le az ország vezetéséről.

13. Japán az egyetlen ország a világon, ahol egy perc alatt tudják tartani a vonatok átlagos késési idejét. Kizárólag akkor történik nagyobb késés, (pár perces) ha esetleg gázolás vagy baleset történik a vonalon.

14. Japánban az egyik legmagasabb az öngyilkossági arány a világon. Olykor már azért is képesek végezni magukkal, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék a munkahelyen, vagy mert a ,,család feje” erre szólította fel az illetőt.

15. Mind a mai napig a házasságok több mint 30%-a a szülők megegyezése alapján történik. Ezt a hagyományt ,,Omiai”-nak nevezik.

© classicmarry.com

16. Az északon fekvő japán városokban az utcák és járdák kivétel nélkül fűtöttek, így azok soha sincsenek lefagyva. Ezzel ellenkezőleg viszont a lakások túlnyomó részében például nincs központi fűtés, olajradiátorokkal, gáz és kerozin kályhákkal oldják meg a fűtést.

17. A Japánoknak külön szavuk van arra, amikor valaki belehal a túlzásba vitt munkába. Ezt ,,karoshi”-nak nevezik, és évente több mint 10.000 ember hal meg emiatt.

18. Japánban bárhol lehet dohányozni, kivéve a vasútállomásokon és a reptereken. Ezzel ellentétben azonban nincsenek szeméttárolók, és a hamuk/csikkek földre szórása is tilos. Éppen ezért minden japán dohányos egy apró hordozható hamutartót tart magánál.

19. A Japánok szeretnek enni és beszélni az ételekről. Étkezés közben folyamatosan dicsérni szokták az ételt, ezért például ha valaki egy étkezés során nem mondja el többször is, hogy milyen ,,finom” az adott étel, azt udvariatlannak tartják.

© wallpaperscraft

20. A nyers lóhús közkedvelt ínyencség Japánban. ,,Basashi”-nak nevezik, és vékony csíkokra szeletelve fogyasztják.

21. A japán nyelvben három különféle írásmódot különböztetünk meg: hiragana (ezt használják a ragok, kötőszavak írásához, és a kandzsik kibetűzéséhez, kiejtéséhez), katakana (kínai normál írás jeleinek leegyszerűsítésével kialakított szótagírás), és a kandzsi (hieroglif írás).

22. Japánban nagyon ritkák a külföldi munkavállalók, köszönhetően annak, hogy törvényben írják elő, hogy a külföldi munkavállalók számára magasabb minimálbért kell fizetni, mint a japán állampolgároknak. Éppen ezért a vállalatok és cégek szívesebben alkalmaznak helyi lakosokat, mint külföldieket.

23. Kevés az állami vasút, a sinkanszen kivételével minden vasút magán kezekben van.

24. A Fuji hegység 3360 m (8. állomás) feletti része szintén magántulajdonban van. A tulajdonos a hegycsúcson található Asama-szentély.

25. A japánok nem használnak hónap-neveket, helyettünk inkább sorszámokkal jelölik őket: a szeptembert például ,,kugatsu”-nak, azaz kilencedik hónapnak hívják.

26. A japán lakosság 98,4%-át tősgyökeres japánok alkotják.

27. A japán raboknak nincs szavazati joguk a választásokon.

28. Tokió az egyik legbiztonságosabb város a világon. A hat éves gyerekek már rendszerint egyedül utaznak a tömegközlekedési eszközökön.

29. A japán alkotmány 9. cikke kimondja, hogy a nemzetközi béke melletti elköteleződés jegyében a japán nép örökre lemond a hadviselés jogáról és bármely más ellenséges magatartásról, fenyegetésről, kényszer alkalmazásáról mint a nemzetközi viták rendezési formájáról. Ebből következően az alkotmány rögzíti továbbá, hogy az állam soha nem tart fenn sem szárazföldi, sem légi, sem tengeri haderőket. Ettől függetlenül 1954-ben amerikai nyomásra Japán létrehozta az ún. Önvédelmi Haderőt (Self-Defense Forces, SDF), amely mára a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb haderejének számít.

30. Aláírás helyett általában úgynevezett ,,hanko”-t (pecsétet) használnak a dokumentumokban.

© thejapanesedreams

31. Japánban nincsenek szeméttelepek, mivel minden szemetet újrahasznosítanak. Négy típus szerint szortírozzák őket: éghető szemét, éghetetlen szemét, üvegszemét és újrahasznosítható hulladék.

32. Nincsenek szemeteskukák az utcákon, csak speciális tárolókat használnak az üres üvegek gyűjtésére.

33. A japán embereknek az egyik leghosszabb a várható élettartama a világon. A férfiak átlagosan 81 éves korukig élnek, a nők pedig 88 éves korukig.

34. Japánban még mindig van halálbüntetés, ráadásul a halálraítélteknek nem mondják el, hogy mikor fogják őket kivégezni.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏