7 híres világsztár, akik minden pénzüket elköltötték és emiatt nagy bajba kerültek

Ha egy hírességre gondolok, akkor az első dolog, ami eszünkbe juthat az az, hogy dúsgazdagok. Ebben van némi igazság. Sok híresség meglehetősen szegény sorsból származik és sajnos sok esetben oda is jut vissza. Nem mindenkinek való a hirtelen jött gazdagság. A legtöbb probléma abból adódik, hogy nem a megfelelő módon fektetnek be. Ide értjük azt is, ha valaki két kézzel szórja a pénzt menő sportkocsikra. Vannak sztárok, akik tudják hova kell a pénzt tenni, ellenben vannak, akik nem. Cikkünk most az utóbbiakkal foglalkozik.

Nicolas Cage

Hollywood egyik nagy tehetsége volt, akit Oscar díjjal is jutalmaztak. Rendkívüli tehetséggel megáldott színész, de hát aztán idővel fordult a kocka. A jobbnál is jobb filmek után becsúszott pár rosszabb, melyekben még az alakítását is kritizálták. Innen indult meg a lavina. A színész manapság már a gagyi filmek sztárja lett. Nyilván most már nem is nagyon válogathat, ugyanis Hollywood egyik legköltekezőbb sztárja volt. Ez viszont magára hívta az adóhatóság figyelmét és kiderült, hogy a sztárnak komoly elmaradásai vannak az adófizetést illetően. 6 millió dolláros büntetést szabtak ki rá. Sok esélye nincs, csak ha elvállal minden munkát, amit ér. Várhatunk tőle még pár rossz filmet…

Mike Tyson

19 évesen a profi ökölvívás nehézsúlyú bajnoka lett. Hatalmas vagyonra tett szert és hát sajnos ő sem az az okosan költekező típus. Luxusvilla melyben bengáli tigrisek sétálgatnak. Csak az állatok fenntartása került 4000 dollárba havonta. Aztán erre jött még egy költséges válás is. Saját bevallása szerint is imád költekezni. Sokszor került rossz társaságba, akik rendesen lehúzták. Végül még az autógyűjteményét is elkobozta a hatóság. Állítása szerint fiatal volt és buta ekkora vagyonhoz.

50 cent

Curtis Jackson híres rap énekes és üzletvezető. A férfi rendesen “megszedte” magát karrierje alatt, ám ez nem tartott örökké. 21 millió eladott lemezével körülbelül 100 millió dollárt szerzett. Természetesen ő is imádott költekezni. Rengeteg számlát halmozott fel, illetve több millió dolláros perbe is keveredett. Végül csődvédelmet kellett kérnie cégeire. A sztárvilágban ami nehezen jött is könnyen megy…

Brendan Fraser

Ígéretes Hollywoodi tehetség. Voltak kifejezetten jó filmjei is. Színészként abszolút helytállt, ám az élet nem kegyelmezett neki. Alapvetően ő egy szerencsétlenség-körforgásba került. Havi 500.000 dollárt keresett, ami szépen lassan el is úszott egy válással. Szinte lenullázta magát. A Sandy hurrikán idején megsérült, amitől dolgozni sem tudott. Azóta újra próbálkozik filmekkel, de sajnos egyelőre nincs meg a régi lendület.

Mc Hammer

A You can’t touch this című számával 30 millió dolláros vagyonra tett szert. A sztárnak egy 40 fős fizetett stábja volt, akikkel mindenhova mászkált. 17 luxuskocsi állt a garázsban, továbbá tartott pár versenylovat is. Korlátlan kiadások, felelőtlen költekezés és több pereskedés végül meghozta a gyümölcsét. 1996-ban a sztár csődöt jelentett és egy 13 millió dolláros tartozást kellett valahogy törlesztenie.

Burt Reynolds

Ismert színész. a Smokey és a bandita, valamint a Charlie – Minden kutya a mennybe jut című filmekből ismerhetjük. A 80-as években volt a sikerszériája, majd a 90-es években volt a mélypont. Hogy mi történt ebben a tíz évben?! Hát volt egy 40 millió dolláros válása és a könyvelője 15 milliót sikkasztott tőle. Ez azért szép summa. Próbálkozott a felállással és neki nagyjából sikerült is. A Boogie Nights című filmjéért Golden Globe és Oscar jelölést kapott.

Kim Basinger

Van, amikor egy ostoba döntés áll a háttérben. Visszalépett egy filmtől, amiért a készítők 8,1 millió dollárra perelték. Ebből a bíróság 3,8 milliót jogosnak ítélt. A színésznő felállt a padlóról valamelyet. A 8 mérföld és a Mobil című filmekkel újra a ringbe szállt. Ez után tudott csak szerződést kötni az IMG Models ügynökséggel. A színésznő története még a szerencsésebb. Kitartóan küzd azért, hogy újra rendeződjön az élete. Talán sikerül is. Kezdenek visszatérni a milliók.

Mit gondoltok? Ti mit kezdenétek ennyi pénzzel?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏