8 dolog, amin nem tudsz spórolni a felújításkor, még akkor sem, ha nagyon szeretnél

A népszerű mondás szerint a rest kétszer fárad. Ugyanezt a közmondást fel lehet vetíteni a lakásfelújításra is: ha ugyanis nagyon igyekszünk spórolni, azzal hosszútávon több kárt okozunk, mint hasznot, arról nem is beszélve, hogy a hibák utólagos kijavítása rettentően költséges tud lenni, ami alaposan megvághatja a családi költségvetést.

A Liked.hu-nál mi is gyakran követünk el hibákat a ház körül, de folyamatosan tanulunk, és készen állunk, hogy megosszuk veletek azokat a dolgokat, melyeken nem érdemes spórolni még akkor sem, ha szeretnénk minél olcsóbban megúszni a felújítást.

A burkolólapok folyamatos problémát jelentenek. A felületet gondosan elő kell készíteni, az elemeket biztonságosan rögzíteni, illetve méretre vágni. Ez egy nagyon költséges feladat, ezért az emberek sokszor inkább műanyag panelek után nyúlnak, azonban ezeknek is nagyon sok a hátrányuk.

A legnagyobb probléma talán, hogy a folyamatos igénybevétel és víz előbb-utóbb feloldja a burkolatot, ami kellemetlen problémákat okozhat. Ezenkívül gyakori, hogy apró rések keletkeznek a panel és a fal között, ahol a nedvesség felhalmozódik. Ez idővel penész és gomba kialakulásához vezethet.

1. Kerámialapokon

A burkolólapok folyamatos problémát jelentenek. A felületet gondosan elő kell készíteni, az elemeket biztonságosan rögzíteni, illetve méretre vágni. Ez egy nagyon költséges feladat, ezért az emberek sokszor inkább műanyag panelek után nyúlnak, azonban ezeknek is nagyon sok a hátrányuk.

A legnagyobb probléma talán, hogy a folyamatos igénybevétel és víz előbb-utóbb feloldja a burkolatot, ami kellemetlen problémákat okozhat. Ezenkívül gyakori, hogy apró rések keletkeznek a panel és a fal között, ahol a nedvesség felhalmozódik. Ez idővel penész és gomba kialakulásához vezethet.

2. Műanyag mennyezeti panelek.

A műanyag mennyezeti paneleket nagyon károsítja a hő, ezért különösen rossz döntés például a konyhába tenni őket. Egyrészt a lámpatestek hője, másrészt a tűzhelyről felszálló hő és gőz is károsítja. Idővel koromnyomok jelenhetnek meg rajta, és sokat veszít a szépségéből.

3. Fa helyett PVC ablakok.

Bizonyos körülmények között a faablakok élettartama kétszer olyan hosszú, mint a műanyagoké. Ezenkívül környezetbarátak, könnyen karbantarthatók és jó hőszigetelő tulajdonságokkal bírnak.

A PVC ablakok a folyamatos napfény hatására elszíneződhetnek vagy besárgulhatnak, ennek javítása pedig rettentően költséges. Ezenkívül a polivinil-klorid nagyon káros anyag. A műanyag ablakok gyártsa 9-szer több energiát emészt fel, mint a faablakoké. És maga az anyag potenciálisan mérgező az emberekre és az ökoszisztémára egyaránt.

4. Először a csatlakozók, majd csak aztán a bútorok összeszerelése.

A jövőbeni felújításoknál figyelembe kell venni a bútorokat és azok helyét. A belső tér előzetes megtervezése rengeteg bosszantó problémától menthet meg, például a rossz helyre kerülő aljzatoktól.

Mielőtt elkezdenénk a munkát, gondoljunk arra, hol akarjuk tölteni a telefonunkat, hol akarjuk csatlakoztatni a TV-t, stb. Ha nem akarjuk, hogy az otthonunk egy hosszabbító-rengeteg legyen, akkor érdemes ezeket előre eltervezni, és ennek megfelelően kialakítani a szobát.

5. Nincs hely az internetkábel számára.

A felújításkor az elektromos vezetékek mellett érdemes megoldást találni az egyéb kábelek, például internetes kábelek elhelyezésére. Ha nem foglalkozunk vele, akkor később a szekrények mögött/alatt leszünk kénytelenek elvezetni, ami roppant sokat ronthat a szoba összhatásán.

Ezenkívül a kábelek beszerelésekor érdemes egy kicsit több vezetéket hagyni a csatlakozó végnél, ezzel ugyanis elkerülhető az a kellemetlen helyzet, amikor egyszerűen nincs elég kábel az internetes rendszer és a router kialakításához.

6. Üveg belső ajtók.

Az üvegajtók elegánsak, ez tény. Az idő múlásával azonban a tulajdonosok elkezdik felfedezni a hátrányaikat: állandó foltok és ujjlenyomatok, illetve alacsony hő- és hangszigetelési képesség.

Az üvegajtók emellett pszichológiai kellemetlenségeket is okozhatnak. Még ha az üveg mattosított vagy festett is, akkor is hiányzik a magánélet és az intim szféra érzése, különösen, ha például egy fürdőszoba ajtóról van szó. Az ajtón átszűrődő fény pedig zavarhatja a másik szobában lévő embereket, míg egy normális ajtó esetében nincs ilyen probléma.

7. Nincs elég konnektor a fürdőszobában.

Leggyakrabban egy vagy két aljzat van felszerelve a fürdőszobában, amiből kapásból egyet elfoglal például a mosógép. A különféle elektromos háztartási készülékek azonban egyre inkább az életünk részét képezik, így ma már például elképzelhetetlen az élet elektromos borotva, fogkefe, hajszárító, hajvasaló, és egyéb készülékek nélkül. A legtöbb ezek közül folyamatos áramellátást igényel, ezért célszerű minél több konnektort felszerelni a fürdőszobában, hogy a készülékek egyidejű használata/töltése ne okozhasson kellemetlenségeket.

8. Bevonatos ajtófogantyúk.

A fém fogantyúk és kilincsek színét az utólag rájuk permezett festék adja meg, ám ez (különösen az olcsó típusok esetében) rendkívül könnyen leválnak. Ennek oka, hogy maximum egy vagy két rétegben tesznek rájuk festéket, ami a folyamatos használat során egyszerűen elkopik.

A kopott fogantyúk és kilincsek pedig nagyon sokat ronthatnak az összhatáson, ezért érdemes fából vagy üvegből készülteket keresni helyettük, de ha bátrak vagyunk, akkor a sárgarézből készültek között is körülnézhetünk. Ezek ugyan drágábbak, de az idő múlásával sem veszítenek a szépségükből.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏