9 misztikus fotó a múltból, amire nagyon nehéz magyarázatot találni

Néha szeretnénk elhinni, hogy időutazók kóborolnak közöttünk, hogy szellemek rejtőznek az ágyunk alatt, és hogy tényleg repkednek azonosítatlan tárgyak a fejünk felett. Amíg azonban a legtöbben csak álmodozunk arról, hogy sikerül például lefotóznunk a Loch Ness-i szörnyeteget, addig vannak olyanok, akiknek sikerül lencsevégre kapniuk valami olyan furcsa és megmagyarázhatatlan dolgot, ami még a legnagyobb szkeptikusokat is összezavarja és megrémiszti.

9 A lubbock-i fények

1951. augusztusától szeptemberig égő fények jelentek meg az égen Texas és Új-Mexikó felett. Albuquerque külvárosában egy házaspár repülőgépszárnyra emlékeztető tárgyat figyelt meg a házuk felett. 20 perc elteltével Lubbock lakói kékes-zöld fényláncot láttak az égen, és a radarok is rögzítették a mozgó tárgyakat. Edward Ruppelt, az Egyesült Államok Légierőjének Kék Könyv Projekt vezetőjét bízták meg az eset kivizsgálásával.

Máig nem ismert, hogy mik voltak pontosan ezek a különös fények. Egyesek úgy gondolják, hogy a vándorló madarak tollának visszatükröződése okozta a jelenséget, mások egyértelműen UFO-jelenségnek tartják. 2019-ben a History Channel „A kék könyv-projekt” című sorozatában mutatta be az eset hátterét és magát a vizsgálatot.

8 A fekete lovag

1960-ban egy szokatlan fekete színű repülő tárgyat láttak a Föld körül keringeni. Az amerikai hadsereg úgy vélte, hogy kém műholdról van szó, de ezt nem tudták megerősíteni. A Fekete lovagot azóta többször is látták. Időnként megjelenik, majd eltűnik. Az ismeretlen tárgy rajongói úgy vélik, hogy ez egy ezer éves földönkívüli eredetű műhold. A földhözragadtabb teóriák szerint csak egyszerű űrszemét.

7 Fantomlány Krasznojarszkból

Az egyik krasznojarszki vállalat kreatív igazgatója a helyi múzeumhoz fordult, hogy régi fényképeket keressen a városról az egyik projektje számára. Meglepő módon több mint két tucat olyan fényképet találtak a múzeum dolgozói, amiken egy rejtélyes kalapos lány látható, hosszú hajjal és esernyővel a kezében.

Teljesen véletlenszerűen tűnik fel a képeken, néha alig észrevehető módon. A lány és a fényképek szerzője egyaránt ismeretlen. Néhány fényképen az “F.E.A.” kezdőbetűk olvashatók, de egyetlen fotós sem élt a városban soha ilyen monogrammal.

6 Freddie Jackson szelleme

Freddie Jackson az RAF repülőgép-szerelője volt az első világháború idején. A férfi tragikus körülmények között hunyt el 1919-ben. A temetése ugyanazon a napon volt, amikor ez a fénykép készült. Jackson barátai úgy vélik, hogy így akart elbúcsúzni a férfi a csapatuktól.

5 Luther McCarty ökölvívó lelke

1913. május 24-én hatalmas küzdelem zajlott Luther McCarthy és Arthur Pelky között. 2 perccel a boksz meccs kezdete után McCarthy összeesett az ellenfele egyik gyengébb ütésétől. Amíg a bíró a 10 másodpercet számlálta vissza, egy fényoszlop jelent meg, mely közvetlenül a földön fekvő bokszoló testére világított. 8 perccel később az orvosok megállapították, hogy McCarthy agya bevérzett és elhunyt. Másnap az aréna, ahol a meccs zajlott, porig égett.

4 Dyatlov-rejtély

A Dyatlov túracsapat halálának története a 20. század egyik legnagyobb rejtélye. 1959. február 2-án éjjel az Igor Dyatlov vezette 9 fős túracsapat rejtélyes körülmények között hunyt el. A sátraikat széttépték, a holttestek pedig több kilométerre a tábortól hevertek. Számtalan teória létezik a szörnyű tragédiára: egyesek szerint lavina történt, mások szerint az orosz titkos katonai erők műve volt.

Dyatlov az egész túráról naplót vezetett és nagyon sok fényképet készített. A portrék és tájképek között volt egy furcsa kép, amin a fekete égen izzó golyók láthatók, melyek olyanok, mintha egy mechanizmus részét képeznék. Egyesek szerint ez csak a Hold, mások UFO-nak vagy a KGB titkos projektjének gondolják.

3 Ki tette Bellát a faodúba?

Ez az kép rejti Anglia egyik legtitokzatosabb esetét. 1943. április 18-án négy tinédzser sétálgatott a Hagley Woods-ban. Ezt a helyet a gonosz szellemek és boszorkányok átkozott menedékének tekintették. A tinédzserek úgy döntöttek, hogy bemásznak az egyik nagy boszorkány-mogyorófára, hogy tojásokat keressenek, de ehelyett mást találtak: egy koponyát, ami egy fiatal nőjé volt.

Nemsokkal később egy rejtélyes felirat jelent meg a fa melletti falon: „Ki tette Bellát a faodúba?”. Ez új nyomot adott a nyomozóknak, akik ezután elkezdtek nyomozni egy bizonyos Bella után. A felirat azóta is folyamatosan feltűnik a környékbeli házak és kerítések falain, ám sosem derült ki, hogy ki is volt pontosan ez a Bella és hogy mi történt vele.

2 Mitasov lakása

Oleg Mitasov a 80-évek közepén az ukrajnai Kharkiv egyik lakásában élt. A féri egy üzlet igazgatóhelyetteseként dolgozott, közönséges polgári életet élt. Legalábbis úgy tűnt. A férfi azonban feltételezhetően skizofrén volt, és amikor a betegség eluralkodott rajta, a várost járta, ahol olyan feliratokat írt a falakra, mint a „Hol van a Föld?”, a „Ne szedd le a csillagokat az égről”, a „Lenin” vagy a „VEK VAK”.

A legérdekesebb mégis Oleg lakása volt. A 7 szobás lakását a mennyezettől a padlóig furcsa feliratok borították, beleértve a padlót, a bútorokat és még a mennyezetet is. A férfi ezután városi legendává vált, 1999-es halála után pedig a szülei felújították az otthonát, és minden ilyen feliratot eltüntettek.

1 Los Angeles-i csata

A „Los Angeles-i csata” egy 1942. február 25-én éjjel 2-kor kezdődő rendkívül furcsa incidens neve volt. A katonai radarok ugyanis egy azonosítatlan repülő objektumot véltek felfedezni az égen, ezért éjjel 3 óra után nem sokkal légitámadás szirénája ébresztette a lakosokat, miközben egész Los Angeles világítását lekapcsolták, az eget pedig keresőfényekkel pásztázták (a képen is ez látható) miközben a katonaság légvédelmi ágyúkkal kezdett kezdett tüzelni az objektum feltételezett helye felé.

Nem véletlen volt ez a nagy felhajtás: három hónappal a Pearl Harbor-i támadás után az amerikaiak biztosra vették, hogy Japán visszatért. Az őrült káoszban az emberek a legkülönfélébb dolgokat vélték felfedezni: voltak akik japán repülőgépekről, mások égből hulló bombákról és ejtőernyősökről számoltak be. Az őrült tűzpárbaj egészen pirkadatig tartott, amikor a hadvezetés végre kiadta a parancsot a tűz beszüntetésére.

Ekkor jött azonban a nagy meglepetés: a katonaság és a kormány hivatalos közleménye szerint ugyanis semmi sem volt az égen, a Los Angeles-i csatát pedig egész egyszerűen „hamis riasztásnak” minősítették.

Ez nem meglepő módon sokkolta a lakosokat, akik szkeptikusak voltak az üggyel kapcsolatban és úgy érezték, hogy a kormány rejtegetni próbál előlük valamit. A média is alakosok mellé állt, több újság UFO-kra emlékeztető képet hozott le, amit először a kormány nem kívánt kommentálni, majd később megerősítették, hogy egy ballonra erősített időjárás-szonda látható a képeken.

Ez természetesen nem mindenkit nyugtatott meg, az emberek pedig ma sem értik pontosan, hogy mi is történhetett aznap éjjel, amiért a légvédelmi ágyúk több mint 1400 sorozatot lőttek ki – állítólag a semmire.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏