Xsense Szórakoztató magazin
Az, hogy valójában mi folyik a kórházakban, most a koronavírus-járvány ideje alatt, csak azok tudják, akik ott tartózkodnak. Legyen szó orvosokról, ápolókról vagy betegekről. Egy lengyel aneszteziológus, aki nap, mint nap fertőzött betegekkel találkozik, elmondta, mi a valóság a COVID-egységeknél. Az orvos története félelmetes.
Az emberek nem akarnak kórházba menni.
Az új fertőzöttek száma napról napra növekszik, a lengyel kormány mégis újra akarja nyitni a bevásárlóközpontokat, üzletek és így tovább. Az orvos szerint még annak ellenére is, hogy a jelenleg rendelkezésre álló kórházi ágyak száma mindennap nő, a valóság sajnos az, hogy a páciensek így sem számíthatnak szakszerű ellátásra. A COVID-egységek rendkívül ideiglenesek és sem előkészítve, sem felszerelve nincsenek rendesen.
Mit ér a COVID-osztály lélegeztetőgép, felszerelés és személyzet nélkül? A berendezések kartondobozokban vannak, az alkalmazottakat pedig folyamatosan keresik. Az aneszteziológus bevallotta, hogy sajnálja a betegeket, mert nem tud rajtuk segíteni. Az intézményekben akkora a káosz, hogy megbénítja a munkát. A lengyel orvos szerint jelenleg a kórházak pusztán egyetlen funkciót látnak el, méghozzá azt, hogy az emberek ne az utcán leljék halálukat.
“Ezek az osztályok halálosak” – mondta. Sajnos mindig vannak olyan esetek, amikor a személyzet figyelmen kívül hagyja a feladatait, mert egyszerűen nem éri utol magát. Sok a beteg, kevés az orvos, az ápoló, így az oxigénpalackok kicserélése is elmarad. Egyszerűen elfelejtik a nagy káosz miatt. Ezért pedig börtönbe lehet kerülni. A beteg meghal, mert elfogy az oxigén a palackból, mivel senki nem volt, aki kicserélje.
Az orvos azt mondja, a felesége is elkapta a koronavírust, ő pedig csak azért imádkozik, hogy ne kelljen őt kórházba szállítani, mert sokkal biztonságosabb otthon lenni. Otthon nem kell attól tartani, hogy még nagyobb lesz a baj azért, mert nincs ki ellássa őt.
A doktor úgy fejezte be mondanivalóját, hogy el sem tudja képzelni, mit érezhetnek a betegek? És vajon mit érez az az egészségügyi dolgozó, aki észreveszi, hogy elfogyott a beteg oxigénje és már túl késő? Borzasztó és félelmetes helyzetek uralkodnak és mi, átlagemberek, sajnos nem tehetünk semmit.”
