VADIÚJ KORMÁNYRENDELET!ÉJFÉLTŐL EZ TILOS Magyarországon! ÚJ, ORSZÁGOS TILALMAT VEZETTEK BE, amíg aludtunk!

Mától veszélyhelyzet alatt tilos felmondaniuk az egészségügyi dolgozóknakMegjelent egy új kormányrendelet, amely az egészségügyi dolgozók munkáját szabályozza veszélyhelyzetben.Szombat este közzétették az új kormányrendeletet, amely az egészségügyi jogviszonyról szóló részletszabályokat tartalmazza – írja a 444. hu. Eszerint békeidőben csökken az egészségügyi dolgozók kirendelhetőségének ideje, 1+1 évről 44 napra és lehetővé teszik, hogy azokban a 16 éven aluli gyereket nevelő családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, csak egyikük legyen kirendelhető.

Veszélyhelyzet idején a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében viszont szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok. Így például a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel. A veszélyhelyzetben a kormányt megillető jogkörrel élve kitolták az új munkaszerződés megkötésének határidejét, ami 2021. március 1. lesz. Január és február hónapra már az új bértábla szerinti bérek járnak.-írta meg a nlc .hu Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések.

Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 7697 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta Az élelmiszerüzletekben, patikákban, drogériákban hétköznapokon 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra között működik az idősek védett vásárlási idősávja, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli, más időpontban is vásárolhatnak. Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett. A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏