Amikor sikeres üzletemberekről vagy híres színészekről szóló híreket olvasunk, nem gondolunk bele, hogy az Oscar-díjas híresség egyszer dolgozott étterembe, vagy egy híres cég vezérigazgatója honnan indította be a karrierjét. A “korábbi élet” képei nem hazudnak: sok embernek hosszú utat kellett megtennie, hogy a híres eberek közé tartozzon.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója az íróasztalánál ül 1999-ben. 18 évvel később a világ leggazdagabb embere lett.

Chris Pratt egy furgonban élt. Ám szerepet kapott a “Cursed Part 3” című horror vígjátékban és ez volt filmes karrierjének kezdete.

Bill Clinton és Hillary Rodham még diákként.
Így nézett ki mindössze 15 évesen Dwayne Johnson.

1940-ben készült Norma Jeane Baker önarcképe. Néhány évvel később Marilyn Monroe néven ismerte meg a világ.
Mark Zuckerberg és barátai a Facebookon dolgoztak egy bérelt házban. Abban az időben a Facebook még csak egy éves volt.

Steve Jobs iskolás diákként. Egy elektronikai osztályban tanult és a csoportképen jobbról a harmadik.

Coco Chanel 1910-ben. Ebben az évben nyitott hat üzletet.

A 17 éves Elon Musk, rokonai házában.
A 19 éves 50 Cent még börtönben is volt.
Diana hercegnő a pónijával.

18 éves Gal Gadot, akit később a világ Csodanőként ismert, katonai iskolába járt. (Jobb oldali a képen)

Xsense Szórakoztató magazin