A felesége meghalt 83 évesen. De amikor pár nappal később keresztül lépett a csekk-füzetén, talált valamit, ami egyenesen a szívéig hatolt.

Jimmy és Billie Breland (Mississippi, Amerika) házassága nagyon boldog volt. A pár még 60 év után is kölcsönös, mély szerelemmel viszonyult egymáshoz. Jimmy már 40 éve baptista lelkész volt a helyi egyetemen, Billie pedig egy iskolai tanár.

De 2015 januárjában Billie egészsége romlani kezdett. Jimmy a kórházba költözött Billie-vel, hogy mellette tölthessen szinte minden pillanatot. De végül, 83 évesen Billie elhunyt.

Két nappal később, Jimmy a szeretett elhunyt felesége holmijait rendezte, amikor rátalált a csekk-füzetére. A barátai és a családja szerint, Billie emlékeztetőket írt rá magának és lehetett találni belőlük az egész házban. És itt volt egy Billie jegyzeteiből, legalábbis Jimmy azt hitte először.

Ez volt az a néhány sor, amit Billie választott, hogy majd elmond élete végén a férjének – amit neki szánt, hogy olvassa el, amikor elmegy:

“Kérlek, ne sírj, mert meghaltam! Mosolyogj, mert éltem! Tudd, hogy én egy boldog helyen vagyok! Tudd, hogy fogunk még találkozni! Ott találkozunk!”

Ezek az egyszerű szavak mélyen megindították a szerető férjét és megnyugvást kapott a veszteség pillanatában.

Miután unokák megosztották, az emberek egyszerűen nem tudták abbahagyni az olvasását. Már megosztották több, mint 1800-an.

Ki ne szeretne egy ilyen szerelmet, amely egy életen át tart, sőt még azon is túl!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏