A fiú nővé, a húga pedig férfivé operáltatta magát!

Mindezt a szülők teljes támogatásával.Egy nem mindennapi testvérpár történetét mutatjuk most be: a fiúként született testvér ma már nőként él, húga pedig férfiként.

Russie és Aly története egyáltalán nem nevezhető szokványosnak. A testvérpár mindkét tagja másképp viselkedett, mint a korukbeli fiúk illetve lányok: A fiú, Russie mindig játékbabákkal játszott, húga, Aly pedig állandóan focizott és házon kívül lógott. Ekkor vették észre a szüleik, hogy gyermekeik másként viselkednek, mint társaik.

tesocsere6Russie hamarosan felvállalta másságát, amiért az iskolában folyamatos bántalmazásoknak volt kitéve. “Ezt nem én választottam. Bárcsak lenne mód, hogy változtassak ezen” – mondta ekkor Russie. Aztán rájött, hogy ő valójában nem meleg, hanem egy férfi testben rekedt nő. Műtétek sorozatán esett át, ma már lányként él Rai néven.

lany1Húga, Aly már tizenöt éves korában rájött, hogy mi is játszódik le a testében és hogy kicsoda is valójában. Összeszedte minden bátorságát, szülei elé állt, és bevallotta nekik, hogyan is érez: “Mindig is fiúnak éreztem magamat. Minden nap úgy feküdtem és keltem, hogy azt kívántam, bárcsak fiú lennék. Amikor szülinapokkor elfújtam a gyertyákat a tortán, mindig azt kívántam, hogy fiú lehessek.”

fiu2A szülők teljes mértékben kiálltak gyerekeik döntése mellett, és azt mondják, semmi sem változott, ami a gyerekeik iránt érzett szeretetet illeti. Viccesen  hozzátették:  “Mindig is egy fiút és egy lányt szerettünk volna. Megkaptuk őket, csak egy kicsit máshogy, ahogyan az eredetileg lett volna.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏