Xsense Szórakoztató magazin
Volt az 1930-as években egy Gillian nevű angol kislány, aki folyton izgett-mozgott a tanórákon, és nehezére esett egy helyben megülni. Aggódó édesanyja orvoshoz vitte. Az orvos meghallgatta a szülőt, megnézte a gyermeket, majd bekapcsolta a rádiót és az anyával együtt kiment a szobából. Kíváncsian figyelték Gilliant, aki elkezdett táncolni a zenére.
Az orvos azt mondta: nyugodjon meg asszonyom, az Ön lánya nem beteg, hanem táncművész. Sürgősen taníttassa! A kislányt tánciskolába vitték, képezték, és hamar megmutatkozott, hogy kiemelkedően tehetséges.
Gillian Lynn a XX. század egyik kiemelkedő táncművésze lett, színész, rendező, és koreográfus. A világ leghíresebb színpadain lépett fel, vagy mutatták be a munkáit. Neki köszönhetjük többek között a Macskák koreográfiáját is!!
Ha Gillian Katalin néven lenne kislány napjainkban, Magyarországon…
Az iskolában (vagy már az oviban) behívatják az édesanyját, és gyászos arccal elmondják, hogy “anyuka, nem akarjuk megijeszteni, de a kislányánál komoly koncentrációs problémák merültek fel”.Elküldik a Nevelési Tanácsadóba, vagy a Szakértői Bizottságba, ahol több szakember is fejcsóválva nézegeti.
Valószínűleg kórházi kivizsgálás is lesz a dologból, agyi CT-t vagy EEG vizsgálatot biztos végeznek rajta: keresik az idegrendszer kóros eltérését, ami a sok mozgást okozza.
Közben az iskolában is fejlesztik: próbálják különböző korszerű pedagógiai módszerekkel rávezetni a kislányt arra, hogy csendben és nyugodtan végig tudjon ülni 45 percet
Magatartása leromlik, hiszen milyen rossz gyerek már az, aki óra közben feláll, és zavarja a többieket és a tanárt a táncmozdulataival?!
A szülők eközben már minden bizonnyal a kétségbeesés szélén állnak, hiszen több szakembertől is azt hallják, hogy baj van a gyerekükkel. Magán-terapeuták segítségét is igénybe veszik, hogy kerül, amibe kerül, de végre derítse ki valaki, hogy mi baja van a kislányuknak!!
Új kép (31)
Valószínűleg nemcsak a magatartás jegye romlik le, hanem a szorgalma is, emiatt ellehetetlenül a kis Katalin helyzete, és másik iskolát kell keresni számára. A szülők talán kapnak egy-két jóindulatú, ám a annál fájdalmasabb tanácsot, hogy “anyuka, ne is normál iskolába vigyék innen, hanem olyan speciális helyre, ahol kis létszámú osztályokban foglalkoznak az ilyen problémás gyerekekkel. Anyuka, nem kell sírni, nagyon jó intézmények ezek, a gyerekek is szokták szeretni! Higgye el, szegény kislánynak is jobb lesz ott!”
A speciális iskolában Katalin szorgalmasan tanulja és gyakorolja a 45 percig való csendben ülést, több más sorstársával együtt.
És közben kezdenek beérkezni az orvosi vizsgálatok eredményei is, és kimondatik a diagnózis: ADHD (figyelemzavaros hiperaktivitás)!
A szülők még örülnek is, hogy végre megszületett az eredmény, és rezignáltan beletörődnek valamilyen gyermekpszichiátriai szer adagolásába, csak legyen vége a vesszőfutásuknak!
És lássatok csodát: Katalin a szertől végigüli az iskolai tanórákat! Éljen! Győzött a modern orvostudomány, győztek a korszerű pedagógia módszerek!
Hogy betörtek és leszedáltak egy kreatív és impulzív gyereket, és a világ veszített egy tehetséges táncművészt? Mi ez a veszteség ahhoz a problémához képest, amit Gillian okozott volna az iskolai tanórákon?
